close
CímlapTudományMi lesz veled, ha végeztél?

Mi lesz veled, ha végeztél?

2018. április 19.

Valójában erre a kérdésre a leginkább a tavaly végzettek tudnának választ adni. Kár, hogy ők már nincsenek az egyetemen, hogy feleljenek… Van viszont egy ún. Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR), ami táblázatokban foglalja össze a végzetek eredményeit. Sipos Norbert a közelmúltban védte meg a doktoriját a Közgazdaságtudományi Karon ebből a témából, nem mellesleg a PTE Marketing Osztályán is a DPR-rel foglalkozik.

Azt írod, hogy 1972-ben volt az első, a felsőoktatásban végzettekről szóló országos felmérés Magyarországon, majd a '90-es évek végén, aztán 2006-ban. Mennyire volt egységes akkor a mintavételi mód? Vissza tudunk utalni a '70-es évekig, össze tudjuk hasonlítani a mostani helyzettel?
Mindkét korai kutatás másfajta megközelítésből indult ki, mint a mostaniak, és mindkettő túl intézményspecifikus volt. Ezért is volt az nagy lépés, amikor a felsőoktatási törvény előírta a végzettekkel kapcsolatos egységes felmérést 2006-ban – persze abban az évben még egyik intézmény sem valósította meg, az egységes pályakövetés később indult. Hozzátartozik ehhez az is, hogy 2016-ban készült is egy, a teljes EU-ra vonatkozó felmérés, mely alapján az Európa Tanács 2017 májusában ajánlást fogalmazott meg arra nézve, hogy legyen egységes végzett pályakövetés uniós szinten. Ez azért is szükséges, mert jelenleg nincs egységes módszertan, így a kutatási eredmények szinergia-hatását sajnos elmulasztottuk, ugyanis az országok DPR-es eredményei nem összehasonlíthatók.

Melyik a legrégebbi DPR rendszer? Illetve melyiket tartod a legjobbnak?
Talán az Amerikai Egyesült Államokban működhet a legrégebbi, de hogy egységes elven alapul és összehasonlítható-e, azt nem tudom. A skandináv országokban is évtizedes hagyományai vannak a pályakövetésnek: olyannyira beépült a köztudatba, hogy a végzettek számítanak rá, és fontosnak tartják.
Személyes kedvencem az Unión belül az olasz Alma Laurea, ami az 1993/94-es évektől kezdve létezik. Remek rendszer!

Egy nonprofit szervezet végzi a kutatást, amit egy komplett szolgáltatáscsomaggal fejeltek meg: voltaképpen úgy működik, mint egy munkaerő-közvetítő.

Ha egy cég megkeresi ezt a szervezetet, és például azt mondja, hogy olyan emberekre lenne szüksége, akik egy adott szakterületen az elmúlt három éven belül végeztek, akkor ettől a szervezettől megkapja a potenciális munkavállalói listáját és elérhetőségét. Ennek a díját a cégnek kell fizetnie. Az összeg persze változhat aszerint, hány emberről van szó, de a cégeknek még mindig inkább megéri ezt a szolgáltatást igénybe venni, mint fejvadászokhoz fordulni. Ami a kutatási oldalt illeti: az egyetemek is fizetnek a szervezetnek az eredményekért, válaszonként 1-2 eurót – viszont nem szükséges saját kutatást végezniük, a végzettjeikkel és a módszertanokkal bajlódniuk. Azon végzett hallgatók számára viszont, akik kitöltik a kérdőíveket, az egész rendszer ingyenes. Akik egyszer bekerültek a rendszerbe, aktiválhatják a profiljukat, módosíthatják az adataikat. Úgy tudom, hogy 90 % fölötti a válaszadási arány, ami hihetetlen eredmény! Ennek nyilván megvannak a maga költségei, de a rendszer önfenntartó, hiszen nem állami forrásoktól vagy önkormányzati pénzektől függnek, hanem a piacról szerzik meg a működtetéshez szükséges erőforrást. A 90 % fölötti elérés az utóbbi években sikerült nekik, több mint 2,5 millió aktív önéletrajz van a rendszerünkben, ami a 60 millió lakosú Olaszországhoz képest is szép arány.

Magyarországon milyen elérési számok jellemzőek?
Attól függ, hogy melyik évet nézzük. Általában 15-20 százalék. Ez egy online felmérésnél jó eredménynek számít, hiszen alapvetően az online kérdőívek kitöltési aránya átlagosan 10 % alatti. Ez is azt mutatja, hogy a végzettek még kötődnek az egyetemükhöz, az adott felsőoktatási intézményhez. Másrészt viszont ha belegondolunk, hogy önbevallásos válaszok vannak, és így kapunk 15-20%-ot, akkor valószínűsíthető, hogy leginkább vagy a nagyon elégedett vagy a nagyon elégedetlen végzettek válaszolnak. Ez a DPR elindulása óta visszatérő kérdés, és emiatt sokan kételkednek a felmérés megbízhatóságában.

Érdekes, amit mondasz, hiszen a nemrég lezajlott országgyűlési választások előtt publikált felmérések is relatíve kevés adaton alapulnak, nem?
Érdekes a párhuzam a kettő között, mert a DPR-nél kapott 15-20 százalékot nem tartjuk elég megbízhatónak, ugyanakkor például a választásoknál általában ezer fős mintával dolgoznak csak, és ezt reprezentatívnak tekintik, ráadásul az alapján elég jól meg szoktak tippelni az eredményt (persze ez előre beállított minta). Ehhez képest nekünk rengeteg adatunk van, és mégis azt mondják a szakértők, hogy nem megbízható. Szembesültem azzal is, hogy egy publikációt azért utasítottak vissza, mert azt mondták, hogy a DPR nem reprezentatív. Örültem ennek, mert ez volt az egyik mozgatórugója annak, hogy a DPR-t válasszam a disszertációm témájául.

Hogyan lehetséges az extrém vélemények között valahogy rendet tenni?
Ezt csak úgy lehet megoldani, ha reprezentatív kutatásokat végeznek, amik alapján összevetik a válaszokat a már meglévő adatbázisokkal. Ezek alapján ugyanis elméletileg ki lehet mutatni az ilyen különbségeket. Született olyan tanulmány is, mely azt mutatta be, hogy felesleges 1-2 tizedes elmozdulást komolyan venni, és megünnepelni, mondjuk, ha egy hónappal korábban tud a végzett elhelyezkedni a korábbi válaszadókhoz képest. A magam részéről óvatos elemzőként közelítek a témához, így számomra az említett tanulmány módszerei - olyan megoldások mint véletlen számú mintán lefuttatni ugyanazt az elemzést többször, és azt mérni, hogy azok átlagai milyen eltérésekkel rendelkeznek – kérdésesek. Valóban nagyon kevés esetben lehet megbízható adatszolgáltatónak tekinteni a DPR-t a szakok szintjén, viszont kari szinten elfogadható, intézményi szinten pedig már jónak minősíthető az adat.

Vagyis minél távolabb mész, annál élesebb a kép? Akár az intézmények közti különbségekre nézve is?
A felsőoktatási törvényben nincs benne, hogy a DPR-t a felsőoktatási intézmények valamilyen rangsorolásához használnák, és felsőoktatás-politikai szempontból szerintem nem is szabad csak a DPR-t alapul véve rangsorolni az intézményeket. Viszont az benne van az új felsőoktatási törvényben, hogy az átlaghoz képest 10 %-kal több vagy kevesebb finanszírozást kaphat az adott intézmény, ha többek között az intézmény DPR adatai jobbak vagy rosszabbak a többinél. Hogy ez a gyakorlatban hogyan fog megvalósulni, azt nem tudom.

Ezt mikor fogják bevezetni?
Ennek a lehetősége már a 2011-es felsőoktatási törvényben is szerepel, viszont - amennyire én látom - az nem teljesen tisztázott az intézmények számára sem, hogy pontosan milyen mutatók alapján kapnak pénzt. A DPR-hez való kapcsolódást nyilván jobban ki kell dolgozni, és úgy tudom, hogy az Oktatási Hivatal át is akarja alakítani a módszertant, hogy kevesebb legyen a hibafaktor.

Akkor mire jó a DPR?
Elsősorban egy, a mostani hallgatóknak útmutatóul szolgáló eszközként gondolok a DPR-re. Az összes órámon el szoktam mondani, hogy ezzel foglalkozom, és megmutatom a http://pte.hu/DPR weboldalt, amit a hallgatók mindig érdeklődve néznek, hiszen két vagy három év múlva ők lesznek majd abban a helyzetben, hogy szó szerint és átvitt értelemben is üzenhetnek a mostaniaknak. Szerintem ez az egyik legnagyobb hozzáadott érték, amit a Pécsi Tudományegyetemen tenni tudunk, hogy a hallgatóknak adunk egy olyan adathalmazt, amiben önállóan keresnek rá az információkra. A másodlagos szempont az, hogy jó lenne, ha ezek alapján lehetne a szakok szintjén döntéseket hozni.

Azt írtad, hogy az adatalapú döntéshozatalhoz jó háttér, és azt is írod hogy sikerült és olyanokat találni ahol ez valóban így van és fel is használják a DPR-es eredményeket. Hogyan használják őket?
Sokféle módon. Az gondolom, hogy a felsőoktatási intézmények elsősorban marketing területen szokták használni, hiszen e célra megfelelő adatok vannak benne: itt érhető tetten, hogy szeretik-e az intézményüket a hallgatók, hogy hamar elhelyezkednek-e stb. De például a Magyar Akkreditációs Bizottsági dokumentációk kötelező eleme a DPR-es adat, illetve nagyon gyakran kérnek adatokat nemzetközi akkreditációkhoz is, vagyis szeretnék tudni, mi a helyzet a végzettjeinkkel. Például a rangsorok Magyarországon az input oldalt nézik, az output oldalt nem. A nemzetközi akkreditációban viszont figyelembe veszik.

A Pécsi Tudományegyetemen konkrét intézkedések is voltak, melyek a DPR-es adatokon alapultak.

Csak két példa: a jogi karon ennek alapján nyitottak új irányt az idegennyelvi képzésfejlesztésben, illetve tudok olyan kart mondani, ahol amiatt változtattak drasztikusan a tanulmányi osztály struktúráján, mert évekre visszamenőleg negatívak voltak a végzettek visszajelzései. Nyilván egy- egy ilyen strukturális átalakítás mögött vannak vélekedések, de a DPR legalább objektív adatokat ad, egzakt információforrás. Mindig azt szoktam mondani, hogy a meglévő adat mindig több a nullánál. Meggyőződésem, hogy szolgáltatásfejlesztéshez mindenképpen jó alap. A szakokkal kapcsolatos döntésekkel kapcsolatban már óvatosabb lennék: az nagyon sok külső tényezőtől is függ, például az állami finanszírozástól, vagy attól, hogy van-e a régióban a szakhoz szervesen köthető foglalkoztató... Például ha egy cég egy adott felsőoktatási intézmény mellé települ, akkor az egyetem érdeme a hirtelen támadt érdeklődés a szak iránt vagy a cégé? És itt jön be többé-kevésbé jogosan, hogy a végzetteknek csak 15-20 százaléka válaszol.

Hogyan lehetne elérni, hogy több és biztosabb legyen az adat, egyértelműbb a kép?
Az intézmények oldaláról tudatosan Diplomás Pályakövető Rendszerként hivatkozunk az intézményi survey-típusú felmérésre. Létezik viszont az Állami Adminisztratív Adatbázisok Integrációja, ami ettől elkülönül.
Az Állami Adminisztratív Adatbázisok Integrációja oktatáspolitikai és döntéshozói szempontból azért jó, mert a végzettek adatait össze tudják kapcsolni az állami adminisztrációs adatbázisokban meglévő információkkal. Ez olyan „hard” adatokat jelent, mint hogy a végzett melyik céghez van bejelentve, mióta és mennyit keres, mennyit volt beteg, van-e diákhitele vagy nincs, mennyi időn belül helyezkedett el stb. Legutóbb már 8-10 különböző adatközlő szerv adatait kapcsolták össze. Ennek alapján pedig majdnem 100 %-os az adatbázis! Ha ezekből a „hard” adatokból kiindulva állapítható meg, hogy például egy adott szak nem arra a területre képez embereket mint ami a szak célja lenne, akkor az egy oktatáspolitikai szempontból is elfogadhatóbb érv, mint az önbevallás alapján beérkezett 15-20%-os válaszokra hivatkozva.
A disszertációmmal is az volt a célom, hogy összehasonlítsam a nem reprezentatív, szubjektív adatokat a reprezentatív, objektív adatokkal. És kimutattam az egyenlőséget, vagyis a kapott adatok megegyeznek! Ez persze felvet kérdéseket. Például lehet, hogy a diplomások között mégsem olyan nagy arányú a nem bejelentett munka? Mert a két adatbázisnak az eredményei ugyanazok voltak. Ha pedig az eredmények nem különböznek egymástól, akkor lehet, hogy érdemes lenne átalakítani pályakövetést! A „hard” adatokat az állami adatbázisok biztosítanák, a DPR pedig maradhatna survey-típusú, de másra, szubjektívebb, elégedettségre vonatkozó témákra fókuszálhatna. Ez nyilván felvet adatkezelési kérdéseket, de így nem kéne párhuzamosan ugyanazokra a dolgokra rákérdezünk.

Szerintem egyrészt hatékonnyá tenné az egész rendszert, másrészt pedig lehetőséget biztosítana arra, hogy a szubjektív adatokkal alátámasztva az objektív adatok mentén lehessen mérni az intézmények teljesítését.

A doktori védésemen beszéltem a hazai DPR nagyasszonyával, dr. Veroszta Zsuzsannával, akit szerencsémre az opponensemnek tudhatok. Szerinte nem valósítható meg ez a kettős rendszer, de szerintem törekedni kellene rá.

A két rendszer összekötése mennyire garantálná, hogy többen töltenék ki a DPR-es kérdőívet?
Lehetségesnek tartom, hogy sokkal nagyobb arányt kapnánk a kitöltésnél is, hiszen drasztikusan le lehetne rövidíteni a kérdőívet, akár a felére. Mindig elmondom az órákon, hogy a DPR nem a központnak, vagy nekem jó, hanem a végzős hallgatóknak és a következő nemzedéknek. Ha ilyen fajta hozzáállással viszonyulunk a hallgatókhoz, akkor később ezt meghálálják, és amikor keressük őket, nagyobb arányban fognak válaszolni. Azt remélem, hogy ki tudunk alakítani egy olyanfajta kultúrát, mint ami a skandináv országokra jellemző, ahol 35-40 százalékos a válaszadási arány, és teljesen természetes, hogy az adminisztratív adatokat lekérdezik a végzettekről. Ott az államnak kötelessége is, hogy ilyen adatokat szerezzen, felméréseket készítsen, mégpedig azért, hogy ezek alapján hatékonyabban tudjon az állampolgárai – jelen esetben a végzős hallgató - érdekében cselekedni.

Ha az állam lekérdezheti az adataimat és ezt a szubjektív véleményemmel is összekötjük, mi biztosítja az anonimitást? Nálunk inkább bizalmatlanság jellemző, gondolom.
Az adminisztrációs adatbázisok alapján kapott információk tudtommal az egyénre tekintve nem visszakövethetők. Hogy el tudnék-e képzelni olyat, hogy az állam vissza akar követni valakit? (nevet) Sajnos, én is bizalmatlan vagyok ebben a tekintetben. De meggyőződésem, hogy az államnak nem ez az érdeke, hanem az, hogy az adatok alapján racionális döntéseket hozzon. Racionális kérdés vagy rossz racionális döntés nemcsak azt jelenti, hogy

vajon attól jobb-e egy képzés, ha többet keresnek vele a végzettek, vagy mert jobban illeszkedik a munkájukhoz, szerintem az is nagyon fontos, és ezért kell a DPR az intézmény alá, hogy meg tudjuk kérdezni, elégedett-e a munkájával, boldog-e, jól érzi-e magát, céljainak megfelelően halad?

Ha például egy ütőképesebb végzettséggel egy kevésbé jövedelmező szakmában akarok elhelyezkedni, és emiatt akár évtizedeken keresztül kevesebbet keresek, de jól érzem magam, boldog és elégedett vagyok (ami egyébként kevesebb pénzt jelent az államnak), amiatt az intézményt büntetik a döntésem miatt? Ez érdekes kérdés, és ezért lenne jó összekötni a kettőt. Mert ezáltal „szoft” területek is megjelennek.

Említetted az Európa Tanács 2017-es döntését. Ezek szerint azok a diplomás pályakövető rendszerekben feltett kérdőívek nincsenek egyeztetve módszertanilag, sem a kérdésekben?
Van egy úgynevezett EuroStudent felmérés, ami a hallgatókat méri fel, de a végzettekre nincs egy ilyen, az unió által támogatott és végrehajtott, csak időszakos, egyszeri adatfelvételek. Létezik egy ún. Graduate Barométer: egy kormánytól független szerv keresi meg a végzetteket, és az eredményeket értékesíti a piacon. Minden országban próbálja ezeket lekérdezni, tudomásom szerint Magyarországon is több 1000-es válaszadással bír, és azt értékesíti a munkaadók felé, eladható terméket csinál belőle. Az oktatáspolitikai döntéshozók számára nem jellemző, hogy ez hozzáférhető lenne. Uniós szinten most az a cél, hogy lehetőség szerint egy, az adott országok egyedi jellegzetességeit is beleértve, de egységes kérdőívet hozzunk létre. Egyébként az egyes országok sajátosságait az EuroStudent is megjeleníti, szerintem valami hasonlót szeretnének biztosítani uniós szinten.

Ez azt jelenti, hogy elképzelhető, hogy akár 10 év múlva lesz egy olyan európai uniós adatbázis, amiből a felvételiző kinézheti magának a legjobb outputokkal rendelkező európai felsőoktatási intézményt?
Nem ennyire konkrétan fogalmazták meg, de szerintem ez lenne a cél. Az olasz Alma Laurea-hoz hasonló szolgáltatáscsomagok máshol is vannak, Nagy-Britanniában, Németországban, Franciaországban... Enélkül a válaszadási hajlandóság is alacsony. Magyarországon a 2013-as adatintegrációból önállóan kereshető infografikát hoztak létre a http://felvi.hu-ra, ami fél év alatt 50-60 000-es elérési arányt ért el, ami azt jelenti, van értelme ilyen adatszolgáltatásnak, hiszen kevés az információnk.

Egy felvételiző hallgató nem fog tudni megkérdezni 50, az adott szakon már végzett embert arról, hogy mi volt a tapasztalata az intézménnyel és a későbbi elhelyezkedéssel kapcsolatban. Így viszont van módja tájékozódni.

Hasonló elképzelés alapján hozta létre a PTE Marketing Osztálya az oktatói és a hallgatói tudástárat, mert abban meg lehet nézni, hogy milyen beosztásban és mennyit dolgozik, mennyit keres majd a hallgató végzés után. Megmondom őszintén, amikor felvételiztem a KTK-ra, magam sem tudtam, pontosan mivel is foglalkozik egy olyan közgazdász, aki például gazdálkodás menedzsmentre szakosodik. A DPR adatai alapján erről ma már bárki számára tiszta lehet a kép.
Azt gondolom, hogy ez hatalmas dolog! Emiatt is vágtam bele abba, hogy a disszertációmat ebből írjam. A DPR-rel való foglalatosság, mint szakma 2010-től jött létre, csak pár tucat szakértője van az országban ennek a területnek. Vannak gyermekbetegségei a rendszernek, azt remélem, azok ellen is tudok tenni valamit.

 

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni