A mohácsi csata a magyar és török történelem egyik legfontosabb eseménye, mégis rejtélyek övezik, azt sem tudjuk, hogy pontosan hol zajlott, a fiatal II. Lajos király halálának körülményeiről is vitatkoznak a tudósok, és azt sem lehet biztosan tudni, hogy a csatában elhunyt több mint 15 ezer keresztény, és számos muzulmán katonát hol földelték el. A 2015-ben Szulejmán türbéjét sikeresen megtaláló pécsi kutatócsoport a szigetvári kutatás közben kidolgozott módszereivel, a modern technológia segítségével keresi a választ a többszáz éve nyitott kérdésekre.
Ami a magyar történelem egyik legsúlyosabb katonai veresége, az az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb győzelme. Hiába kutatják százötven éve, mégis számtalan homályos eleme maradt a csatának. A korabeli történeti források és a túlélők beszámolói, a hadijelentések és más dokumentumok léte ellenére sok minden megkérdőjelezhető a mohácsi csata értelmezésében. Pap Norberttel, a PTE kutatójával beszélgetve meggyőződhettünk arról, hogy még a csata pontos helyszínéről is százéves viták zajlanak.
Sem a két hadsereg tábora, sem az ütközet helye nem biztos. Azt kell elképzelnünk, hogy Mohács környékén egy több kilométeres arcvonal mentén zajlott a csata. S ez szinte „bárhol” lehetett, mert az azóta eltelt évszázadok alatt annyira megváltozott a természeti környezet, eltűntek falvak, máshová kerültek vízfolyások, hogy az ütközet kimenetele szempontjából sorsdöntő események helyszíneit kell először azonosítanunk.
Pap Norbert elmondta, hogy a húszezernél több halottból csak egy-két ezer került elő. Első lépésnek azt határozta meg a PTE kutatója, hogy újraértelmezik a régi forrásokat.
A szigetvári sírkápolna kutatásának sikere a világsajtóban is nagy sikereket ért el. A kutatócsoport geográfus és történész kutatói hároméves időtartamra 120 millió forint támogatást nyertek el, így a mohácsi csata tudományos kérdéseire is interdiszciplináris kutatással keresik a válaszokat.
A kutatócsoport a Magyar Tudományos Akadémia Kiválósági Együttműködési Programja támogatásával jött létre az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem együttműködésében, Fodor Pál (MTA BTK) és Pap Norbert (PTE) vezetésével dolgoznak, munkájukat szinte folyamatos sajtófigyelem övezi.
A pécsi kutatócsoport vezetője a kérdéseinkre is válaszolt.
Milyen témaköröket ölelnek fel az új módszereken alapuló kutatások?
Azért, hogy az ütközet főbb helyszíneit meghatározzuk, el kell készíteni Mohács és környezetének történeti földrajzi rekonstrukcióját, ezzel párhuzamosan a régi források újraértelmezésére is szükség van, de új forrásokat is fel kell kutatnunk. A vizsgálatokat az 1687-es második mohácsi csata idejéig folytatjuk.
Mennyiben döntötte el a mohácsi csata a középkori Magyar Királyság történetét?
1526. augusztus 29-én a mohácsi síkon a magyar sereggel szemben diadalmaskodó Szulejmán szultán és Ibrahim nagyvezír az oszmán történelem egyik legnagyobb győzelmét aratta. A csatatéren több mint 100 ezer ember gyűlt össze, ekkora tömeg a középkori háborúk történetében szinte példátlan.
Már a kortársak zöme is azt gondolta, hogy a világhódító szándékú iszlám hadsereg és a keresztény csapatok csatájának kimenetele eldöntötte a középkori Magyar Királyság további sorsát.
I. Szulejmán szultán hadserege úgy 60-80 ezer főből állt, augusztus 29-én ért a mohácsi harcmezőre. A II. Lajos magyar és cseh király, valamint Tomori Pál kalocsai érsek és Szapolyai György gróf által vezette magyar, cseh, horvát, lengyel és más közép-európai népek katonáit felvonultató 25–27 ezer fős keresztény hadsereg az ellenség nyomasztó túlereje ellenére is összecsapott az oszmánokkal.
Hiába volt a bátor, hősies küzdelem, a vereség katasztrofális következményű lett.
A csatavesztést követően azonnal megkezdődött egy úgy másfél évtizedig tartó belharc, amely az államhatalom széteséséhez vezetett, az oszmán hódítás következtében így 1541-ben az ország három részre szakadt.
A történelemkönyvekben ezért a Jagelló ház gyengeségét teszik felelőssé. Ez bűnbakkeresés vagy a valóság?
Az utókor alaptalanul okolta a Mohács előtti Magyarország vezetőit. A korabeli történetírás teljes körű vizsgálatából kiderült, hogy már rögtön a csata után megindult a mai napig is élénken tartó bűnbakkeresés, és ezt valóban a Jagelló-uralkodókban és Szapolyai Jánosban találták meg. Ebben fontos szerepet játszottak a trónt megszerezni szándékozó Habsburgok, az ő nézőpontjuk uralkodott el a későbbi magyar történetírásban is. Ezt az eltorzított képet minden elemében cáfolni lehet – mondta Pap Norbert. Nem az ország vezetőin múlt, hogy még „visegrádi együttműködéssel" sem lehetett megállítani az oszmán-muszlim birodalom iszonyatosan erős hadigépezetét.
A csatának milyen részletei maradtak homályosak? A tömegsírokat meg lehet találni?
Közel ötszáz évvel a csata után nyitott maradt több politikai, demográfiai, gazdasági, hadtörténeti és emlékezeti kérdés is, amelyeket a kutatócsoport tisztázni kíván. Rekonstruálni fogjuk a korabeli tájat és így meg tudjuk majd határozni a csatatér főbb helyszíneit is. Azon dolgozunk, hogy a Duna-mentén kialakult mocsárvilágban és az ármentes síkságon végzett vizsgálataink a csata fontos helyeihez, az elesettek tömegsírjainak az azonosításához is közelebb vigyenek bennünket. A tömegsírok nemcsak magyar és oszmán halottakat rejtenek, több közép-európai nép, köztük csehek, lengyelek, horvátok, szerbek és németek katonái is feküdnek ott, ahogy az oszmán hadsereg katonái is. A sírok megtalálása, az emlékállítás segíthet a megbékélésben.
Mit találtatok eddig?
Az első jelentős tudományos eredményt augusztusban jelentettük be. A csata helyszínén a 17. században egy fontos muszlim szakrális helyet, oszmán győzelmi emlékművet emeltek a törökök. Így sikerült feltárni a Mohácsi síkság peremén a 17. században létesített és a 20. század elejéig emlékezetben tartott oszmán győzelmi emlékmű pontos helyét, jellegét és változási folyamatait. Ez a szakrális építmény Szulejmán szultánnak állított emléket, az eszék-budai hadiút mentén állt, a 20. század második felében megsemmisült Törökdombon.
Hogyan sikerült ezt megtalálni?
A korábbi kutatások több helyszínen is feltételezték ezt a „szultándombot". Az írott források, régi térképek, ásatási dokumentációk és a néphagyomány megvizsgálása alapján sikerült egyértelműen meghatározni a helyszínt, de az alaposabb régészeti vizsgálatok még csak ezután következnek. Az oszmán emlékhely pontos helyét, jellegét és átalakulásait vizsgáltuk és világossá vált az is, hogy a helynek a csata keresztény oldali emlékezetében is igen fontos szerepe volt, az itt emelt épületet 1687-ben felszentelték keresztény kápolnának. Az 1760-as évekig magában hordozta a visszafoglalás emlékezetét is.
Szimbolikus, hogy előbb az oszmánok szakralizálták a helyet, ahol az iszlám győzelmét ünnepelhették, majd győzedelmes keresztény haderővel érkező egyháziak teszik ugyanezt, csak ők kereszténnyé alakítják az épületet, és így válik a török uralom alóli felszabadítás emlékművévé.
A mohácsi vész komoly emberi és politikai veszteségeket okozott, átalakította Közép-Európa történetét is, meghatározza a mai napig a magyar identitást. A második mohácsi csata (más néven Szársomlyó-hegyi csata) 1687. augusztus 12-én történt, a keresztény koalíciós erők a törökök által csak a „szerencse mezejeként" emlegetett egykori mohácsi csatatér közelében, megsemmisítő csapást mértek Szári Szulejmán nagyvezír oszmán hadaira, és végleg kiverték a törököket a Dél-Dunántúlról.
