close
CímlapSportA küzdősportok szerelmese

A küzdősportok szerelmese

2024. július 15.

Idén július 12 és 24. között zajlik az Európai Egyetemi Játékok (EUSA) két magyarországi helyszínen, Debrecenben és Miskolcon. A Pécsi Tudományegyetem több küzdősportban, karatéban, judoban és kick-boxban is képviseltette magát a tornán, utóbbi kettőben bronzéremmel zártuk a részvételt. Kick-boxban Kis Levente Péter és Tóth Bendegúz Sándor képviselték a PTE-t.

Az EUSA keretében sajnos nem tudott saját 60 kg-os súlycsoportjában ringbe lépni Kis Levente Péter, ezért a 67 kg-os súlycsoport sportolóival került szembe. Rögtön az első mérkőzésen egy igen erős ellenféllel, a török Uludağ Egyetem játékosával, Koray Sarival kellett megmérkőznie. Már az első percekben is szembetűnő volt a súlykülönbség, Kis Levente Péter ennek ellenére nem került alárendelt szerepbe, azonban Koray Sasri rúgásai sokkal erősebbnek bizonyultak, így végül ő jutott tovább.
Jorcsák József, a PEAC Küzdősport Szakosztályának edzője szerint Kis Levente Péter jól felkészülten, lelkesen kezdte a mérkőzést, a végeredmény sem törte le. Sőt! Kihasználva a rendelkezésre álló infrasturkturát, már aznap tovább folytatta felkészülését, hogy szeptemberben minél jobb formában térhessen vissza, immár saját súlycsoportjában.

Ugyancsak a PTE színeiben, a 81 kg-os súlycsoportban versenyzett Tóth Bendegúz Sándor, aki az elődöntőben ugyan alulmaradt a horvát Vito Stojcic-al szemben, de még így is bronzéremmel zárta a tornát. 
„Bendegúz szakmai szemmel nézve nagyon szép meccset játszott. Sajnos vétett egy-két hibát, és kicsit túltaktikázta a mérkőzést azzal, hogy kezdetben mindig kontrázni akart, később pedig már nem tudott felülkerekedni” – értékelte a küzdelmet Jorcsák József.
„Nagyon színvonalas volt a rendezés, élveztem a verseny minden pillanatát, igazi kaland volt, és örülök, hogy nem szereztem egyetlen sérülést sem.

Azt gondolom, hogy az EUSA minden sportolónak jó lehetőség, egyértelműen megérte részt venni rajta”

– mondta Tóth Bendegúz Sándor a rendezvénysorozat kapcsán. „Az elődöntőben azzal a horvát versenyzővel kerültem össze, aki végül első lett ebben a súlycsoportban, teljesen megérdemelten. Nagyon sportszerűen harcolt, és szerintem ő volt köztünk a legrutinosabb. A mérkőzés után tudtunk kicsit beszélgetni is, nagyon jó fej volt, gratulált a teljesítményemhez. Nagyon jó volt azt érezni, hogy még létezik a sportszellem” – tette hozzá Tóth Bendegúz Sándor, aki egyébként több küzdősportot is folytat, például brazil dzsiudzsicut, judot, és birkózást is. Arra kérdésre, miben tudna javulni, azt felelte, jobban kellene fókuszálnia csak egy sportra, de elsőként szeretné kipihenni a felkészülést, a vizsgaidőszakot és a versenyt, hogy szeptemberben újult erővel térhessen vissza.

Július 16-tól Bendó Milán Márknak szurkolhatunk majd, aki karatéban képviseli a Pécsi Tudományegyetemet. 

Aknai-Kiss Martina

Aknai-Kiss Martina

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni