close
CímlapSportFelavatták Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központot

Felavatták Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központot

2023. február 17.

A Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központ avató ünnepségén egy olyan létesítményt adnak át, amellyel teljessé válik a Nemzeti Kosárlabda Akadémia infrastruktúrája. A központ alapkőletételére 2021. november 2-án került sor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr részvételével, a beruházás 2021 és 2023 között zajlott le bruttó 1 milliárd 212 millió forint beruházási értékkel. A beruházás megvalósítását az MKOSZ 2020. december 4-én kelt TAO-jóváhagyó határozatával támogatta. A szükséges akadémiai önrészt, a beruházás 30%-t kitevő 500 millió forintot az EMMI és a Honvédelmi Minisztérium biztosította, a további részt pedig a „Rátgéber Kosárlabda Akadémia” Alapítvány projektjét 700 millió Ft összértékű adófelajánlásukkal támogató vállalatok jóvoltából sikerült megteremteni.

A Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központ nem jöhetett volna létre a következő cégek támogatása nélkül:
General Electric
OTP Bank
Erste Bank
Hungrana Zrt.
Market Építő Zrt.
E.ON Hungária
Heineken Hungária Zrt.
Indotek Zrt.
Porsche Hungária Kft.

Az épületet Szabó János (Mérnök Műhely Stúdió) tervezte, a beruházás kivitelezését közbeszerzési eljárás során a pécsi Kőház Építőipari és Beruházási Zrt. nyerte el 2021 szeptemberében.

A Dr. Hepp Ferenc Rehabilitációs és Regenerációs Központ megnyitásával a cél egy olyan, kifejezetten a sportsérülések teljes körű rehabilitációjára és a sportolók regenerációjára szolgáló létesítmény megvalósítása, amely a Nemzeti Kosárlabda Akadémia növendékein túlmutatóan a teljes magyar spottársadalom, és igény esetén a Honvédség tagjai számára nyújt szolgáltatásokat. Az összesen 860 m2 területű épületben kifejezetten a rehabilitációs és regenerációs célokat szolgálják a közel félmilliárd forint értékben beszerzett rehabilitációs és diagnosztikai eszközök, mint például a hiperbárikus kamra; a felsőkategóriás 4D kardiológiai ultrahang; a sprioergometriai rendszer futópaddal és stressz EKG-val; a hidegkompressziós hordozható terápiás rendszer; a magas intenzitású több hullámhosszú lézerterápiás eszköz; az izokinetikus dinamométer; valamint az elektromosan állítható kezelőágyak. A működés megkezdésekor elhelyezésre kerülő rehabilitációs szakmák a következők: fizioterápia, ezen belül elektroterápia, manuálterápia, gyógytorna, gyógy- és sportmasszázs, valamint egyéni rehabilitációs erőnléti edzés.  Az indulásnál elsősorban sportorvosi, valamint kardiológiai szakrendeléssel számolnak a post-COVID tünetek kezelése érdekében, a későbbiekben tervezett szakrendelések: felnőtt és gyermek ortopédia, felnőtt és gyermek belgyógyászat, felnőtt és gyermek kardiológia, diabetológia/endokrinológia.

A teljességhez még hiányzott egy láncszem a Nemzeti Kosárlabda Akadémián, most ez is a helyére került, hiszen az élsporthoz elengedhetetlenül szükséges a legmagasabb szintű diagnosztika és rehabilitáció. Ahogy Rátgéber László fogalmazott az alapkőletétel során: „Ez a következő lépése annak, hogy itt nagy dolgok történjenek!” A PTE rektora jó hangulatú köszöntőjében elmondta, hogy a PTE és a Rátgéber Kosárlabda Akadémia együttműködése most is jó, de lehet még ennél jobb is. A rektor azt is elmondta, hogy tavaly év végén a MEFOB gálán a PTE megelőzte a Testneveléstudományi Egyetemet, s méltán viseli a Legsportosabb egyetem kitüntető címet, beszélt a most folyó egyetemi sportfejlesztésekről: az épülő kézilabdacsarnokról és a felújítás alatt álló birkózócsarnokról. A Regenerációs központra utalva megjegyezte, hogy: ”Felépíteni valamit komoly kihívás, de az intézményt eredményesen működtetni, az egészen másfajta kihívást jelent. Ebben az egyetem továbbra is partner lesz!”

Dr. Hepp Ferencről, a magyar kosárlabda válogatott mellett évtizedeken át csapatorvosként dolgozó szakemberről nevezték el a rehabilitációs központot, amely – ahogy formabontó gesztusokkal tarkított köszöntőbeszédében Dr. habil Rátgéber László elmondta – a korábbi szennyvíztelepi 1927-ben elkészült, de már évtizedek óta elhanyagolt irodaépülete volt. A megújult funkciójú komplexum az átalakítás után modern külsőt kapott, a beruházási költségen túl további fél milliárd forint értékben szerelték fel a legkorszerűbb diagsznosztikai és rehabilitációs eszközökkel. Rátgéber felhívta a közönség figyelmét a molinók mögé rejtett gravitációmentes  futópadra is, amely segítségével a keresztszalag-szakadást szenvedett sportoló rehabilitációjának idejét a szokásosnak mondható 6-9 hónapról 3 hónapra lehet redukálni. Rátgéber László beszélt arról is az avatón, hogy ár-érték arányban igyekeztek minél hatékonyabban elkölteni a TAO-ból és a közpénzből származó összeget, például az épület pincéjét sem hagyták kihasználatlanul.

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni