close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértKezdetét veszi a Küzdősportok Egyetemi Európa-bajnoksága

Kezdetét veszi a Küzdősportok Egyetemi Európa-bajnoksága

Az Európai Egyetemek Bajnoksága Tollaslabda és Vízilabda sportágakban ugyan lezárultak, de a Küzdősportok Egyetemi Európa-bajnoksága ma kezdődik Zágrábban Európai Egyetemek Sportszövetségének (EUSA) szervezésében. Judo, karate, taekwondo és kick box sportágakban közel négyszáz európai egyetem több, mint 1500 hallgatója érkezik a horvát fővárosba, hogy összemérje tudását a harcművészetek terén. Dr. Morvay-Sey Katát, a PTE ETK egyetemi docensét kérdeztük a verseny előtt.

A Pécsi Tudományegyetem csapatát dr. Morvay-Sey Kata kísérte Zágrábba, a PTE ETK egyetemi docense, a Fizioterápiás és Sportttudományi Intézet Sporttudományi Tanszékének vezetője, aki maga is karate és judo sportágakban ért el kiemelkedő eredményt. „A PTE Judo Csapatát kísérem Zágrábba, az EUSA Combat Games bajnokságra, ahol a PTE judo-ban, taekwondo-ban és kick box-ban érdekelt” – számolt be dr. Morvay-Sey Kata, majd hozzátette: „A judo-sok közül hárman képviselnek minket: 52 kg-os súlycsoportban Beringer Fatime, aki a tavalyi játékokon harmadik helyezést ért el; Varga Brigitta 63 kg-ban fog indulni, ő tavaly ezüstérmes volt, és mindketten válogatott kerettagok, illetve Varga Brigitta olimpiai kerettag is és mindketten nemzetközi eredményekkel is rendelkeznek. Valamint Naji Dávid pedig 60 kg-ban képviseli az egyetemet. Taekwondo sportágban Balázs Klementina formagyakorlatban fog indulni, míg Alexander Klassen és Holló Ágnes pedig kick box sportágban.”

A versenyző egyetemi hallgatók felkészüléséről a tanszékvezetőtől megtudhattuk, hogy „az edzőikkel egyeztetünk, hogy hozzájárulnak-e ahhoz, hogy az adott sportoló induljon a versenyen, és akkor a versenyeknek megfelelően az edzők dolgoznak velük, én csak kísérem őket, én vagyok a lelki támasz és a mindenes.

A felkészülést az edzők felügyelik, hogy a versenyzők hozzák a súlyukat, megfelelő felkészültségi, edzettségi állapotban legyenek”

– emelte ki dr. Morvay-Sey Kata, majd az előző évek eredményeit tekintve megosztotta: „az eddigi versenyeken volt, hogy többen indultunk, persze azóta már többen végeztek közülük az egyetemen, például Boros Bence, Balogh Daniella, Knétig Emőke. Voltak szép eredményeink, Boros Bence második helyezést is elért judo-ban.”

A cselgáncs terén kis esélylatolgatásra is sor került: „Varga Brigitta esetében reményre ad okot, hogy tavaly második helyezett volt és jó edzésben is van, hiszen olimpiai kerettag, Universiadén (Egyetemi Világjátékok) is indul Csengdu-ban, illetve a Judo World Masters-en is indul, utóbbi az olimpiára való kvalifikáció fontos mérföldköve, tehát ilyenkor az olimpiai elit jön 5 kontinensről. Fatime két sportágban is kiemelkedő, a judo-n kívül birkózik is, többször képviselte a PTE-t nem csak a judo MEFOB-on, hanem birkózó MEFOB versenyeken is, amelyeket általában meg is nyert. A lányok önfenntartóak, úgyhogy tanulnak, dolgoznak és mellette versenyeznek is.

Naji Dávid a Kaposvári Judo Klub versenyzője, aki a 2020-as Budapest Grand Slam-en ötödik helyezést ért el, valamint 2021-ben és 2022-ben a European open-en szintén ötödik helyezett lett. A tavalyi Európa Kupán az ötödik helyet szerezte meg Celjében, idén pedig dobogós lett, bronzérmet szerzett Szarajevo-ban az Európa Kupán” – foglalta össze a PTE csapatot kísérő Morvay-Sey Kata. A versenyzőket Romváry Attila judo edző, valamint kick box sportág indulóit Jorcsák József edző és Horváth László kísérték.

A megnyitón Balázs Kelementina viszi majd a PTE zászlaját.

A PTE részéről az EUSA Combat 2023 bajnokság indulói:

  • Judo: Beringer Fatime (ETK), Varga Brigitta (ETK) és Naji Dávid (TTK).
  • Taekwondo: Balázs Klementina (ETK).
  • Kick box: Alexander Klassen (ÁOK) és Holló Ágnes (ETK).

A versenyeket élőben is lehet követni »

Szurkoljunk együtt a PTE csapatának! Hajrá, PTE!!!

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni