close
Címlap11. Fenntartható városok és közösségekAz egyetemi innovációs ökoszisztéma kihívásai

Az egyetemi innovációs ökoszisztéma kihívásai

A Pécsi Tudományegyetem a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével 2025. május 6-7. között ismét megrendezte a PTE Innovációs Napokat, melynek első napján a jövő technológiái kerültek középpontba, míg második napján az egyetemi innovációs ökoszisztéma hazai és nemzetközi kihívásai szolgáltatták a központi témát. Ugyancsak a rendezvény keretében, május 7-én adták át a PTE Innovációs Díjakat. 

A rendezvény második napján Siptár Dávid, a PTE Innovációmendzsment és Gazdaságkapcsolati Igazgatóság igazgatója köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, átalakították a Pécsi Tudományegyetem hasznosító vállalkozását, így a PTE Inno-Capital Kft. már technológiatranszfer cégként definiálható, amely

egy sokkal piacorientáltabb és versenyképesebb konstrukciót tud majd kínálni az egyetemi kutatók, egyetemi fejlesztések piacra vitelében.

Kiemelte azt is, jelenleg több mint ezer vállalat szerepel az intézmény partnernyilvántartásban.
Siptár Dávid - PTE Innovációs Napok
Aláhúzta, a cél, hogy egy olyan régióban, amely az elmúlt évtizedekben lassabban tudott felzárkózni Magyarország többi térségéhez képest, egy olyan versenyképes kínálatot tudjunk adni akár befektetők, akár az itt működő KKV-k számára, amely segíti őket az innovatív megújulásban, a saját versenyképességük fejlesztésében, és közösen tudunk olyan értéket teremteni, amely végső soron a térségünknek és régiónknak a fejlesztését szolgálja.
Kiss Ádám - PTE Innovációs Napok
Kiss Ádám, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke Innovációvezérelt gazdasági növekedés - A kutatás és innováció támogatásának új irányai az NKFI Alapban című előadásában bemutatta az innovatív vállalkozások szerepét a magyar gazdaságban, valamint részletesen beszélt a K+F projektekhez kapcsolódó gazdasági alapokat, illetve az a 2025-re meghatározott programstratégiát.
 PTE Innovációs Napok
Az elnök egyebek mellett beszélt a hazai innovációs ökoszisztéma kihívásairól, az állam szerepvállalásáról és az NFKI Alap programjairól. Az előadásból kiderült, az NKFI által végzett munka egyik kiemelt célja, hogy kutatás és innováció segítségével oldjuk meg korunk környezeti, társadalmi és gazdasági kihívásait. Kiss Ádám arról is beszélt, miként illeszkednek a magyar egyetemek a hazai kutatás-fejlesztési stratégiába, ugyanakkor hangsúlyozta fontos, hogy a mostani GDP arányos K+F költést megnöveljük: Jelenleg azt látjuk, hogy a világon, illetve Európában is azok az országok tudnak valódi tudásalapú társadalmat működtetni, amelyek gazdasági helyzettől – recessziótól és növekedéstől – függetlenül stabilan 3% körül költenek kutatás-fejlesztésre.
Siptár Dávid - PTE Innovációs Napok
A folytatásban, Hogy válhat kutatóból vállalkozó: innováció támogató program a PTE-n címmel Siptár Dávid tartott átfogó előadást.  A prezentáció kitért a PTE-n zajló innovatív vállalkozásfejlesztési ötletek és innovatív K+F projektek támogatásáról is: Először az egyetem életében logikusan és felelősökhöz rendelt módon, az igénybevehető szolgáltatásokat bemutatva vázoltuk fel a teljes folyamatot úgy, hogy az mind az akadémia szereplők, mind a hallgatók számára érthető és átlátható legyen – mondta el az igazgató a K+F projekteket támogató projektek kapcsán.
 PTE Innovációs Napok
Az előadásokat és egy, a Technológiatranszfer kihívásairól szóló pódiumbeszélgetést követően adták át a PTE Innovációs díjakat, melyeket olyan feltalálóknak, kutatóknak és hallgatóknak ítélnek oda minden évben, akik innovatív megoldásokkal kapcsolódnak a PTE stratégiai irányaihoz a fenntarthatóság, a mesterséges intelligencia vagy a biotechnológia területén.
 PTE Innovációs Napok
A PTE Mesterséges Intelligencia Innovációs Díjat idén dr. Bogár Péter vezető szoftverfejlesztő érdemelte ki SugarAI - Alapvető sebészeti készségek elemzése mesterséges intelligencia segítségével projektjéért. Az elismerést a díjazott távollétében munkatársa, Bene Mátyás vette át. A PTE Biotechnológiai Innovációs Díjat dr. Pongrácz Judit Erzsébet és dr. Garai Kitti kapták a LungExomiR:NSCLC diagnózis és prognózis egyetlen vérmintából projektért. A PTE Fenntarthatósági Innovációs díjat 2025-ben Ráthonyi Kinga adjunktusnak ítélték oda 3DLight - porcelán lámpatest 3D nyomtatással projektjéért. A díjakat dr. Komócsi Andrástól, a PTE tudományos rektorhelyettesétől vehették át a díjazottak.
 PTE Innovációs Napok
A program második felében a PTE Smart University Program kapcsán hallgathattak meg a résztvevők egy kerekasztal-beszélgetést, melyet dr. Szűcs Krisztián, a PTE KTK egyetemi docense vezetett. A beszélgetsében részt vett dr. Betlehem József általános és stratégiai rektorhelyettes, dr. Győrffy Balázs a PTE ÁOK egyetemi tanára, dr. Hohmann Balázs, a PTE ÁJK programvezetője, valamint a PTE ÁOK egyetemi docense, dr. Maróti Péter.

A PTE Innovációs Napok első napjáról Innovatív jelen, technológiai jövő című cikkünkben számoltunk be részletesen. A második nap programja ezen az oldalon keresztül érhető el.

Aknai-Kiss Martina

Aknai-Kiss Martina

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni