Emberközpontú, szelíd és hatásos - hol máshol népszerűsítenének egy ilyen alternatív problémamegoldó módszert, ha nem a pécsi jogi karon? A bemutatóra a Te mit tehetsz? Tárgyalás a gyermekért címmel szervezett rendhagyó konferencián került sor, melyet a Fogyatékossággal élők Világnapja alkalmából rendezett a PTE Állam- és Jogtudományi Kara a Dr. Halasy-Nagy József Aulában december elsején. Az esemény a Fogyatékos Emberek Hete keretében valósult meg.
A vizsgaidőszak közeledtének ellenére szép számú érdeklődő előtt kezdődött a konferencia, amit valójában nem is fed ez a definíció. A szervezők ugyanis egy olyan fiktív esetet és annak kétfajta kezelését mutatták be, mely akár valós is lehetne.
Érzelmek hullámzása
Óceáni kékség, izlandi zöld és fehér - a színek helyett csak az őt körülvevő szürkeség hatja át Márton, a fiktív eset iskolás korú főhősének életét. A látássérült fiatal legbensőbb érzéseit a filmvásznon követhettük nyomon, egy rövid, drámai és megindító produkció révén. A szuggesztív szöveg érzékletesen adta vissza azt, milyen lehet egy nem látó tizenévesnek egy olyan közegben, ahol mindennapi zaklatásnak van kitéve. Röviden szólva: nemcsak a tenger, a lelke is háborog. Képzeletbeli Mártonunknak nem egyszerű a sorsa: édesapja börtönben ül, édesanyja törleszteni akarja a család felhalmozott adósságát, és emiatt külföldön vállalt állást. A fiú emiatt nagyanyjához került, akinek viszont leromlott az egészségi állapota, így nagynénje is belépett a képbe: ő venné magához Marcit. Emiatt kerül bíróság elé az ügy.
Bíróság
A film után a szervezők egy bírósági tárgyalást imitáltak.
A bíró minden felet meghallgatott, alaposan körbejárta a témát. A család tagjai és jogi képviselőik mind neki referáltak. Olyan mondatok hangzottak el, mint “Meg tetszett érteni?”, “az alperes személyes meghallgatását indítványozta”. Maga az érintett, akinek a sorsáról döntöttek, megszólalhatott ugyan, de én a sorok közül figyelve úgy éreztem, nem ő van a központban. Sok fontos részlet derült ki - például, hogy még legalább három év lesz, mire az édesanya a teljes adósságot törleszteni tudja vagy hogy a nagynéni az élettársával akadálymentessé teszi majd a házukat Marci kedvéért.
A bíró korrekt döntést hozott a tények alapján: megállapította, hogy az anyának mennyi pénzzel kell támogatnia gyermekét, mikor, milyen feltételekkel és mennyi időt tölthet az anya a fiával, és hogy Marci a nagynénjéhez kerüljön.
Egyet nem tudott megtenni: teljesen átérezni a problémát (a felek nem beszéltek az érzelmeikről), és javítani a családtagok kapcsolatán.
“Úgy éreztem magam a bíróságon, mint egy darab sonka, amin mindenki osztozik” -
jelentette ki Marci.
Családi Döntéshozó Csoportkonferencia
Az imitált tárgyalás után került sor az alternatív módszer, a családi csoport bemutatására. Ennek gyökerei ahhoz vezetők vissza, ahogy a Navajo és a Maori indián kultúrák rendezték a vitás ügyeiket: leültek a közösség tagjai, átbeszélték, mi lehetne a megoldás. A modern vitarendezés során ez annyiban több egy “családi kupaktanácsnál”, hogy szakértőket is bevonnak a megbeszélésbe, a végén egy családi terv készül, melynek megvalósulását egy adott időpontban felül is vizsgálják.
A korábban látott szereplők kiegészültek olyan jóakarókkal, akik belelátnak a család és Marci ügyeibe (például Marci osztálytársa és barátja), illetve a jogi képviselők és a bíró mellett szakértők is megjelentek: voltak szociális szférából érkezők, és az iskolából is többen.
Eleve körben ültek le, mindenki szabadon beszélhetett, mindössze ki kellett várni, míg a másik elmondja, amit akar. A résztvevők a keresztnevükön szólították egymást, a kommunikáció sokkal közvetlenebb, személyesebb volt. A legjobban az hatott meg, hogy érezhető volt, ahogy a korábban a bíróságon egymással szemben ülő családtagok nemcsak Marcival, de egymással is sokkal szeretetteljesebb hangot ütöttek meg. A központi kérdés az volt:
Mi kellene ahhoz, hogy a dolgok rendbejönnek?
Hamar kiderült, hogy a család problémáinak egy részét simán meg lehet oldani, mert léteznek olyan szociális szolgáltatások, amik pont hasonló helyzetűeket segítenek - csak a család nem is tudott róluk. Például a lebetegedett nagymama szállítását egy rendelőintézetbe meg lehet oldani egy erre specializálódott szolgáltatással.
A problémáról sokkal árnyaltabb kép alakult ki: az anya például bevallotta, hogy a házassága bántalmazó volt, illetve, hogy úgy érzi, egyedül maradt azzal, hogy az adósságot vissza kell fizetnie. A nagynéniről is kiderült, hogy megértőbb a testvérével, mint azt a bíróságon elhangzott nyilatkozatai alapján vélelmezni lehetett.
A szakértőkkel való konzultáció után a családtagok maguk hoztak döntést, majd létrehoztak egy családi tervet. Ezt aztán a szakértőkkel együtt áttekintették, és végül egy közös étkezéssel szentesítették a megállapodásukat.
Felemelő kooperáció
A közös étkezésbe a Halasyban ülő érdeklődőket is bevonták: ízletes mézeskalácsokat majszolhattunk együtt, amiket paragrafusok és feliratok díszítettek. Mód nyílt arra, hogy kilássunk az esetből: kiderült, hogy a Családi Döntéshozó Csoportkonferencia csak egy a sok alternatív konfliktuskezelési módszer közül, elsősorban azért szokták bevetni, mert
erősíti a közösségeket, nem ítél és nem rekeszt ki senkit. Magyarországon is van lehetőség az alkalmazására.
Ha a család döntése jogszerű, akkor azt a hatóság is jóváhagyja.
Egyetlen eseten keresztül megérthettük, hogy mennyire fontos a szülő, a család, a szociális munkás, a pedagógus, az orvos, a pszichológus, a fejlesztőpedagógus, a gyermekvédelmi szakember, a rendőr, a jogász és még számos szakmát képviselő specialista megfelelő hozzáállása, szándékuk az összefogásra, a helyzet jobbítására.
A kevéssé ismert konfliktuskezelési módszer bemutatásán túl azért is voltam nézőként hálás és nagyon büszke, mert az egyetemen megszokott tudományos diskurzus helyett (vagyis inkább mellett) egy olyan előadásnak lehettem tanúja, ami a lehető legjobban visszaadja a módszer lényegét. A film már eleve rendhagyó volt, a szövege különösen megindító. A két “imitációban” résztvevők valódi szakértők és igazi joghallgatók voltak, akik nagyon meggyőzően alakították a szerepüket.
Az, ahogyan a végén kinyitották a teret és a diskurzust az érdeklődők előtt, egyfajta közös Családi Döntéshozó Csoportkonferencia részesévé emeltek minden jelenlévőt. A kérdés, ami bennem felötlött, ez volt:
mit tehetünk azért, hogy a dolgaink (fogyatékkal élőké és épeké egyaránt) jobban menjenek?
Jogi értelemben ez egyértelmű: figyelni kell a pécsi jogi karra.
Köszönet a program szervezőinek: a PTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék Családjogi és Szociális Jogi Csoportban Herke-Fábos Katának, Korinek Beátának, a Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszéken: Mészáros Pálnak.
A megvalósítást - a hangosítást kivéve - az Universitas Televízió munkatársai segítették.
A jásztók pedig:
Márton: Kopa Marcell (joghallgató)
Márton osztálytárs támogatója: Gódi Dávid (joghallgató)
Márton édesanyja: Kajtár Eszter (joghallgató)
Márton édesanyjának támogatója (Valler Zsuzsa ügyvéd, családjogász)
Márton nagymamája: Biró Sára (joghallgató)
Márton nagynénje: Bihary Csilla (joghallgató)
Márton iskolájának igazgatója: Sükösd Gergő (joghallgató)
Márton osztályfőnöke, Reni néni: Benke Boglárka (joghallgató)
A konferencián résztvevő hatósági szereplők:
esetküldő, a gyermekjóléti központ esetmenedzsere: dr. Tóth Gabriella (Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat Baranya Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat területi igazgatója)
a perbeli felperes gyámhatóság képviseletében: dr. Livják-Rozoga Veronika (Baranya Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Szociális és Gyámügyi Osztály, Osztályvezető)
integrált intézményfenntartó: Magdali Csaba (Oktatási Igazgatóság - Támogató Szolgálat, a Támogató Szolgálat Vezetője)
a perben eljáró bíró: dr. Schmidt László (Szekszárdi Járásbíróság, bírósági titkár)
