close
CímlapTudományKettőt egy csapásra!

Kettőt egy csapásra!

2021. június 04.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara közös projektet indított korábban, melyben a lakosság segítségét kérik az ún. inváziós csípőszúnyogok feltérképezéséhez.

„Az inváziós fajok fényes nappal is aktívak maradnak, ekkor is csípnek. Ez főleg azért fontos, mert máskor és talán máshogy kell védekeznünk ellenük, mint a jól megszokott hazai szúnyogaink ellen.” – nyilatkozta az UnivPécsnek korábban dr. Kurucz Kornélia, a PTE Természettudományi Kar adjunktusa, a Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának a tagja.

A mostani projektben a lakosságot is bevonják a szúnyogok azonosításába.

„A lényeg, hogy mielőtt lecsapnám a szúnyogot, le kell fényképezni úgy, hogy a fejét, a torát, a potrohát és a hátsó lábait is lássuk. Ennek alapján sok új információt tudunk nyerni, de a lakosságot is tudjuk tájékoztatni, hogy épp milyen szúnyog fajok fordulnak elő adott területen. Fontos a kapcsolattartás, visszajelzés a felhasználók felé, valamint a civil lakosok tájékoztatása a közreműködésükkel végzett kutatásokról és legfrissebb tudományos eredményekről. Vagyis a „citizen science”. – mondta el dr. Kurucz Kornélia.

További részletek, információk, és folyamatosan frissülő eredmények a www.szunyogmonitor.hu weboldalon olvashatóak. Az adatbeküldéshez használt Mosquito Alert mobil applikáció magyar nyelven is letölthető ingyen a www.mosquitoalert.com oldalról, vagy az Appstore/GooglePlay áruházakból.

További info:
https://univpecs.com/egyetemi_elet/mint_szunyogon_az_ezustcsik

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni