close

A tudománynak nincs neme

A Nők és Lányok a Tudományban Világnapként tartjuk számon február 11-ét 2015 óta: az ENSZ által dedikált dátum elsősorban a STEM területeken tevékenykedő hölgyek tudományos munkájára kívánja felhívni a figyelmet.

Az idei évben a bonyhádi Völgységi Múzeum adott otthont annak az eseménynek, melynek gyökerei egy 2019-ben, a Pécsi Tudományegyetemen indult kezdeményezésig nyúlnak.

A Nők a Tudományban - Nők Nehezített Pályán csapata által szervezett szakmai napon a meghívott előadók mindegyike

elkötelezett abban, hogy a tudományos területeken máig is aktívan jelenlévő sztereotípiákat ledöntsék.

Az előadások és beszélgetések során olyan tudományterületekre és hivatásokba is kaphattunk betekintést, amelyek a modern társadalom nélkülözhetetlen alapjai, de sok esetben nincs tudomásunk arról, hogy a felfedezések, találmányok és komoly spektrumú kutatások nem csak egy-egy férfi tudós nevéhez köthetők.

Jenák Ildikó, a PTE TTK adjunktusa előadásában kitért arra, hogy a Marie Curie és Karikó Katalin között eltelt időben

számos olyan hölgy tudós nevezhető meg, akiknek munkája valamilyen okból nem kapott kellő figyelmet. Mi lenne ma velünk például

a keresőmotorok nélkül? Sőt, számítógép nélkül? Hogyan hódítottuk volna meg a világegyetemet? Nem is beszélve a relativitáselméletről, ugyanis Einstein mellett a felesége, Mileva Marić is jelentős tudományos hozzájárulást tett ehhez.
Dr. Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke, az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont Vékonyréteg Fizika Laboratórium vezetője (aki nem mellesleg a férjével tojáshéjból fejleszt csontpótló anyagot) az Egyesület mentorprogramjait mutatta be előadásában, akik kisiskolás kortól kezdődően egészen a tanárok és kutatók korosztályáig minden tudomány iránt érdeklődő és azt művelő lánynak kínál programot.


Mi is lehetünk „hétköznapi” tudósok a dr. Kurucz Kornélia által bemutatott közösségi szúnyogészlelő applikáció segítségével. A Mosquito Alerten keresztül bejelenthetjük az éppen minket megcsípni készülő szúnyogot - a lecsapásakor ügyelve arra, hogy felismerhető maradjon, hiszen a bizonyítékul szolgáló fotó a bejelentés alapja.

href="https://www.tiktok.com/music/eredeti-hang-7172560709573413638?refer=embed"> eredeti hang - Janka | a tudomány szexi

Molnár Janka Sára, smartfluencer online csatlakozott a szakmai nap előadóihoz. A TikTok felületét a tudománynépszerűsítésre használó fizikus a látványos kísérletek mellett egyszerűbb, otthon is kivitelezhető tudományos teszteket mutat be a majdnem 90 ezer fős követőtáborának. Jankát „gyújtogatós” videói miatt a TikTok már többször letiltotta, de ő rendületlenül  -  és @csak_azérti_s – kitart missziója mellett.


A szakmai nap keretén belül a NaTE és a bonyhádi Völgységi Múzeum együttműködési megállapodásának aláírására is sor került, így a Nők a Tudományban Egyesület hivatalos, dél-dunántúli regionális partnere és központja Bonyhád lett.

href="https://www.tiktok.com/music/eredeti-hang-7192244037863213830?refer=embed"> eredeti hang - Janka | a tudomány szexi

Regényi Lilla

Regényi Lilla

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni