Dr. Tarrósy István professzort, a PTE Nemzetközi Igazgatóság és egyben a PTE BTK Afrika Kutatóközpont vezetőjét kértük fel arra, hogy foglalja össze, honnan hová jutott, hol tart másfél évtized után a magyar, közelebbről a pécsi afrikanisztika és annak fellegvára, a pécsi kutatóközpont. A nemzetközi érdeklődést jól jelzi, hogy a professzor nemrég tért haza a Kanári-szigeteken rendezett Bridge to Africa rendezvényről, ahol a Las Palmas de Gran Canaria University Egyetemen (mely a PTE-vel együtt a Compostela Group tagja – a szerk.) számolt be a két kontinens közelsége révén Afrikával és az EU-val való kapcsolatát újrastrukturáló spanyoloknak a PTE Afrika Kutatóközpontjának eredményeiről.
Érzékenyítés
Afrika Tanulmányok folyóirat
Kutatási irányok
Terepi munka
Afrikanisztika mesterszak
Laikusként úgy emlékszem, először a Művészetek és Irodalom Házában vagy egy Színház téri performaszon tartott tematikus napon szembesültem azzal, hogy Afrika országai és kultúrái mennyire eltérőek. Az elmúlt időszakban ez az ismeretterjesztő, érzékenyítő funkció megmaradt – hogy látod, mennyire maradandó a kulturális események révén keletkezett érdeklődés Afrika iránt Magyarországon?
Fontosnak tartom ezt az ismeretterjesztő, érzékenyítő dimenziót. 2019 áprilisában a magyar kormány publikálta a Magyar Közlönyben Afrika stratégiáját, korábban pedig az ún. Déli nyitást, a társadalom mégis vajmi keveset tud arról, hogy Magyarország miként aspirál az afrikai kapcsolatokra, mit tesz a kapcsolatok építése, fejlesztése tekintetében. Kevés az információ, és ráadásul mindezt sztereotípiáktól mentesen, de legalábbis a maguk komplexitásaiban lenne szükséges kommunikálni. Az átlagemberek szerintem keveset tudnak Afrikáról,
még mindig sokakban az él, hogy ez egy távoli, egzotikus, vadállatok-lakta vidék, ahol felpuffadt hasú gyermekek éheznek. Ez egy sematikus és idejétmúlt kép, a valóság ennél több, összetettebb és színesebb.
Az elmúlt évtizedekben kialakult, illetve megerősödött az a magyar szakembergárda, aki egyre jobban érti ezt a kontinenst, értelemszerűen annak sokszínű térségeivel, országaival, népcsoportjaival és a hozzájuk kötődő folyamatokkal foglalkozik. De fontos, hogy ez a szakértői kör képes legyen érthetően elmondani is, hogy mivel foglalkozik, és azt megfelelő módon be tudja mutatni a társadalomnak. Mi Pécsett felvállaltuk ezt a küldetést. Ehhez nyilván az is szükséges, hogy mi magunk ott, helyben, Afrikában, ottani partnerekkel együtt mindezt meg is tapasztaljuk, emiatt is fontos, hogy kutatásaink terepi munkákból táplálkoznak. Úgy gondolom, ez egy élethosszig tartó munka, de talán már látszanak annak jelei, hogy megfogannak ezek az Afrikáról szóló friss és valid gondolatok a közéletben.
Pécsett biztos, de országosan is látok olyan tendenciákat, melyek azt az üzenetet közvetítik, hogy igenis érdemes Afrikával foglalkozni. Gazdasági és technológiai értelemben a fejlettebb világhoz tartozunk, kötelességünk az e területeken nem annyira fejlett déli világ, jelesül Afrika irányába, technológiai és tudástranszfert biztosítani.
Ebben Magyarország biztos, hogy élen jár azzal, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramot Afrika országaira is kiterjeszti, ami egyre hatványozottabb magyar jelenlétet biztosít a kontinensen. Évről évre gyarapszik azoknak az országoknak a köre Afrikából is, ahonnan bizonyos kvótáig fiatalok jöhetnek Magyarországra tanulni, majd a megszerzett tudást hazájukban kamatoztatni. A kenyaiak számára biztosított éves kvóta például 200 fő.
Sajnos, az érzékenyítő-ismeretterjesztő erőfeszítéseink nem mindig csengenek össze a kormányzati erőfeszítésekkel, hiszen a politika megköveteli a leegyszerűsített üzenetek révén való kommunikációt, így a komplexitás és annak bemutatása a háttérbe szorul. Meggyőződésem, hogy a terepi munkából fakadó ismeretekre jobban lehetne alapozni, vagyis a magyar afrikanisták támogatni tudnák a mindenkori kormányzat gazdasági, külgazdasági, külkereskedelmi, biztonságpolitikai, migrációval kapcsolatos erőfeszítéseit.
Hiányolom azt, hogy a kormányzat megfelelő módon és intenzitással megszólítsa és bevonja a tudományos és civil közösségeket az Afrikáról szóló döntéselőkészítési folyamatokba.
Nincsenek e téren fórumok, egyeztetések?
Mindössze néhány kezdeményezés körvonalazódott, vagy egy-egy esemény képében szerveződött az elmúlt években. A magyar kormány 2019 áprilisában publikált Afrika-stratégiájának egyik eleme például az, hogy létrehoz a kormány egy több tárcából álló és meghívott külső szereplőkkel együttműködő magyar-szubszaharai kapcsolatokkal foglalkozó tanácsadó csoportot – erre egy budapesti kollégával együtt meghívást kaptam, volt egy ilyen meeting. Vagy a Hungary Helps kapcsán, mely elsődlegesen az üldözött keresztények megsegítésével foglalkozik, de valójában egy olyan kormányzati szerv, mely általában véve humanitárius kérdések, missziók, támogatások nemzeti szintű kidolgozásával, koordinálásával foglalkozik, kilátásban van, hogy felkérik a PTE Afrika Kutatóközpontját arra, hogy készítsen el egy háttértanulmányt. Azonban az elmúlt évtizedek kooperációját tekintve úgy érzem, ezek még mindig minimális lépések.
Van egy, a kutatóközpont által fémjelzett, nemzetközileg jegyzett interdiszciplináris folyóirat is: az Afrika Tanulmányok, ami túlzás nélkül Magyarország Afrika folyóirata. Ennek hogyan alakult a sorsa?
2007-ben alapítottuk, idén a 18. évfolyama jelenik meg, megszakítás nélkül. Kezdetben, az első pár évben „magazinosabb” volt, sok fotóval, tudományos igénnyel írt ismeretterjesztő cikkeket is befogadtunk. Bíztunk abban, hogy meg tudjuk vetni a lábunkat a piacon, de a lap sajnos hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult ebben a NatGeo-s formában. Ezért átalakítottuk klasszikusabb értelemben vett tudományos folyóirattá. Ha megnézzük azt, hogy kik fémjelzik jelenleg az újságot, akkor látható, hogy a szerkesztőség komoly nemzetközi tudományos impakttal rendelkező kutatókör támogatásával bír, a szerkesztőbizottságnak japán, cseh, amerikai, illetve több európai és afrikai ország vezető afrikanistája tagja. A PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont segítségével néhány évvel ezelőtt mindent digitalizáltunk, és áttelepítettük a könyvtár folyóirat állományába az Afrika Tanulmányokat is, az OJS publikációs rendszer használatát bevezettük. Még csiszoljuk a rendszert, de biztos az, hogy azzal, hogy ezt megtettük,
még láthatóbbá váltunk, ami vonzóbbá teszi a publikálást a külföldi kollégák számára is.
Folyamatosan küldenek be kéziratokat a világ minden tájáról. Cél, hogy másfél év múlva már a Scopusban is meg tudjunk jelenni – ezen dolgozunk a könyvtáros kollégákkal. Évfolyamonként három számot publikálunk, melyből kettő angol nyelven jelenik meg. Ez a tendencia, hiszen ez nagyobb impaktot jelent a kutatók számára. Ugyanakkor lényegesnek tartom a magyar nyelvű publikációkat is, hiszen alapvető feladatunk, hogy a magyar nyelvű tudáskorpuszt is bővítsük! Az anyagaink online szabadon hozzáférhetőek, évente egy print, összefoglaló kötetet jelentetünk meg. Szeretnénk folytatni azt, hogy PhD-hallgatókat is bevontunk a munkába, nélkülözhetetlennek tartom a jelenlétüket. A könyvtár támogatása is nagyon hasznos a számukra. Mindez pedig a tavalyi belső egyetemi folyóirat-támogatási pályázat segítségével még nagyobb lendületre és erőre kaphatott.
A szimpóziumok, amiket szerveztek, elképesztően reszponzívak a világ történéseire, mindig új dimenzióban mutatjátok meg a kontinenst.
Valóban nagyon fontos ez a reszponzivitás, abszolút prioritásnak gondoljuk, hogy ezeken a szimpóziumokon, konferenciákon kurrens témákat beszéljünk át. Ezért is az orosz–ukrán konfliktusra próbáltunk reflexiót adni idén úgy, hogy annak milyen hatásai és következményei vannak az afrikai kontinensre nézve politikai, gazdasági, társadalmi és egyéb dimenziókban.
Egyebek között foglalkoztunk Oroszország és Afrika relációjával például az élelmiszerbiztonság tekintetében. Ez a kérdés azért is kardinális, mert a gabonaszállítmányok Afrikába érkezése vagy azok elmaradása, új beszállítók megjelenése fontos a kontinens szempontjából. Azt is vizsgáltuk, hogy miért nem tudja Afrika megoldani élelmezési problémáit annak ellenére sem, hogy a lakosság nagy része még mindig főként agráriumban dolgozik Afrika-szerte.
Volt egy kolléga, aki kimondottan a Száhel-övezettel foglalkozott, ahol 2020., a franciák fokozatos kivonulása óta már hét katonai puccsra került sor, és kimutatható, ahogyan a politikai vákuumot az oroszok foglalják el – bizonnyal sokan figyeltek fel a Wagner Csoport, új nevén az Africa Corps, aktivitásaira.
Annyi sajátságot kevertünk a programba, hogy – ha már a mi közvetlen szomszédságunkban zajlik ez a konfliktus – a kelet-közép-európai térségben e kérdéssel foglalkozó kollégáknak adtunk bemutatkozási lehetőséget. Romániai, cseh, szerbiai, magyar kutatókat sikerült bevonni. Sok egymásba fonódó kérdést jártunk körül az eseményen, a PTE Youtube csatornáján minden előadás elérhető. Tervben van egy összefoglaló kötet megjelentetése is.
Meg kell említenem a laikusok számára is elérhető, ám tudományos talajról szárba szökkent eseményeket is. Az egyik ilyen a Nemzetközi Évad Afrikával kapcsolatos tematikus napjai, afrikai hetei. A másik, hogy a szintén a Nemzetközi Évad keretében zajló Afrika Szabadegyetem, mely minden félévben két-három előadás formájában elérhető bárki számára a Művészetek és Irodalom Házában.
Milyen kutatási területekkel foglalkoztok behatóbban a Kutatóközpont keretein belül?
Több irány van. Az egyik ilyen az afroázsiai kapcsolatok kérdésköre, és elsősorban a kínaiak jelenléte Afrika-szerte.
Többezer kolléga dolgozik a világon a kínai–afrikai kapcsolatok megértésén. Így meg kell találni azokat a niche témákat, melyek helyzetbe hozhatják a magyar kutatókat.
Mondok erre néhány példát. Vörös Zoltán kollégámmal 2018. óta követjük figyelemmel az Etiópiában zajló, kínaiak által épített vasúti projekteket. Etiópia egy tengeri kijárat nélküli ország, geopolitikai szempontból a globális bekötöttségének konnektivitásának fejlesztése meghatározó tényező. Ennek vizsgáltuk számos dimenzióját, meglehetősen komoly érdeklődést kiváltva: a cikksorozatunkra az amerikai külügyi kormányzattól kezdve az etióp külügyig, Kínától Afrikáig bezárólag hivatkoztak. De nem a kínaiak az egyetlen ázsiai szereplők, például évek óta vizsgálom és hasonlítom össze, hogy India, Thaiföld, Japán, Indonézia milyen afrikai szerepvállalásokkal bírnak – úgy gondolom, ez is izgalmas nézőpont a kutatásokat tekintve.
Van egy regionalizációval foglalkozó irányvonalunk, mely kimondottan a kelet-afrikai térségre fókuszál. Egyik volt doktoranduszom, Bagi Judit például a ruandai női politikai szerepvállalásokról írta disszertációját. Számomra kedves téma a tanzániai albinizmussal élők közösségeinek értelmezése, az albínó sorsok. Olyan kérdéseket kutatok, mint hogy miért van az, hogy ott van a legtöbb albínó a világon, milyen atrocitások érték őket, a kormányzat bármiféle politikai döntést hoz-e a védelmük érdekében, ők hogyan értik saját magukat, a közösségeik hogyan viszonyulnak feléjük. Összetett kérdéskör, a politikatudományon túl antropológiai, szociológiai, nyelvészeti dimenziókat is figyelembe kell vennem.
Ami a terepi munkát illeti: a 2010-es évektől kezdtetek el a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködni. Hogyan bontakozott ki, merre tart ez a kapcsolat?
Az, hogy egy-egy együttműködés mennyire élő, valójában mindig az emberi kapcsolatokon múlik. Amint két hasonlóan gondolkodó, egy közös ügy iránt elkötelezett találkozik, egy megfelelően kialakított program mentén hosszabb távú projekteket lehet megvalósítani, nemcsak a két kezdeményező, de az általuk képviselt intézmények örömére is. Ez történt a PTE és a Máltai Szeretetszolgálat között: baráti kapcsolatokká fejlődött személyes ismeretségek, hasonló szakmai érdeklődések forrtak egybe.
A Málta elkötelezettsége mély a különösen a kelet-afrikai nagyvárosi szlömökben, szegregátumokban élők iránt. A tiszta vízhez való hozzáférést segítik biztosítani, ebben van tapasztalatuk, szántak rá anyagi forrást. Kutatókként mi ennek társadalmi beágyazottságát vizsgáltuk, azt, hogy ki hogyan reagál a helyi lokalitásban az ilyen típusú kívülről jövő kezdeményezésekre. Hangsúlyoznom kell, hogy fontos, hogy
ne a korábbi európai volt gyarmatosítói gyakorlatot folytatva az ottaniak érdemi munkája nélkül „odavigyük a megoldást”, hanem vonjuk be a helyi embereket a tervezés legelső gondolatától kezdve annak érdekében, hogy magukénak érezzék az adott projektet.
Szerencsére a Máltánál évtizedek óta utóbbi jegyében dolgoznak a kollégák. Segítik a tudás disszeminációját is, hiszen folyóiratunk fennmaradásában is partnerek voltak. Szerintem remek szinergikus kapcsolat jött létre a két szervezet között. Tervezünk további terepi projekteket is, például a Kelet-afrikai Nagy Tavak régióban élő üldözött keresztény közösségek jellemzőinek kutatása kapcsán.
Voltak/vannak egyéb, terepen zajló projekteitek is – emlékszem például egy orvoskari együttműködésre.
A Viktória tó környékén lévő Eldoret városban, még Ternák Gábor PTE orvoskari professzor, későbbi nigériai nagykövet és dr. Miseta Attila akkori ÁOK-dékán, jelenleg rektor kezdeményezésére egy orvosi ellátással kapcsolatos projektet is létrehoztunk. Magyar–szlovák–kenyai hármas együttműködésen alapulva egy katolikus misszióval dolgoztunk együtt. A PTE orvoskara küldött ki fiatal orvosokat hetekre, hónapokra, akik elsősorban az Eldoret Langas nevű szegregátumában élő embereket gyógyították, óriási napi, heti esetszámmal dolgozva. Fontos terepi tapasztalat volt ez, valós hozzáadott érték a terület fejlesztése szempontjából. Ez néhány évig működött, majd átalakult, és az új formában már nem vettünk részt.
Milyen együttműködései vannak a Kutatóközpontnak és a PTE-nek az afrikai felsőoktatás szereplőivel?
Sok afrikai egyetemmel együttműködünk Dél-Afrikától Kenyán és Ruandán át Etiópiáig, Botswanától Marokkón át Tanzániáig, Nigériáig. Ezek valóban élő egyetemi együttműködések, elsősorban oktatási/tanítási módszertanfejlesztéshez járulunk hozzá, tananyagokat fejlesztünk közösen. Erre hadd mondjak egy példát! Etiópiában, Tigray régióban a Mekelle Egyetem az egyik partnerünk. Velük egy a közelmúltban véget ért polgárháború vetette vissza az együttműködést. Két éven át komoly harcok tépázták meg azt a térséget, és így nem tudtuk folytatni a 2018-ban megkezdett együttműködést. Tavaly békeszerződés született, így újra próbáljuk hangolni azt, amit a polgárháború kirobbanásáig elkezdtünk: az ottani kollégák itt, Pécsett módszertani szempontból képezték magukat, majd hazavitték ezeket a tudásokat. Elkezdődött egy új doktori program összeállítása is, nem csak a mi szerepvállalásunkkal, hanem egy norvég partner hozzáadott értékeivel is.
A tudomány területén hibrid formában dolgozunk, eseményeinket folyamatosan online közvetítjük, felvesszük, feliratozzuk, elérhetővé tesszük, online be tudjuk kapcsolni a kollégát a világ bármely pontjáról. Személyesen is meg tudjuk hívni őket: tavaly például voltak a Pécs African Studies Conference aktuális rendezvényén kenyaiak, dél-afrikaiak, botswanaiak, észak-afrikaiak is.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy
a Pécsi Tudományegyetem vezetésével jött létre néhány évvel ezelőtt a Study in Hungary rekrutációs toborzóiroda Nairobiban! Kenyai jelenlétünknek köszönhetően egyre többen ismerik meg a magyar, és a hat konzorciumi partner között a PTE felsőoktatását.
Az érdeklődők száma exponenciálisan nőtt az elmúlt időszakban!
Az együttműködő intézmények, partnerek köre is bővült az elmúlt 15 év során. Nemcsak egyetemi partnerségekről beszélünk, hanem civil szervezetekről, humanitárius szervezeti partnerségekről, illetve akár multilaterális intézmények ernyőszervezetéről. Egy konkrét példa erre a CAFOR (Afrika oktatásának és médiájának fejlesztésére létrejött szervezet – a szerk.), mellyel az Afrikáért Alapítvány Magyar Afrika Hét rendezvényén írtunk alá együttműködési megállapodást, és jelenleg továbbképzéseket dolgozunk ki a számukra.
Következő fontos állomása lesz az építkezésnek, hogy az Európai Afrikanisztikai Szervezethez (AEGIS), mely az afrikanisztikával foglalkozó egyetemi oktató- és kutatóközpontoknak fő szervezete, fogunk egy csatlakozási kérelmet benyújtani. Jelenleg nincs magyar tagjuk. 2025-ben a háromévenként szerveződő nagy afrikanisztikai kongresszusukat első ízben hozzák el Kelet-Európába, Prágában tartják majd. Külső tagja vagyok a szervezőbizottságnak, egyébként évek óta dolgozom a szervezeten belül az egyik kutatócsoport társvezetőjeként, mely Afrika és a világ kapcsolatrendszerét vizsgálja. A tagságunk tovább erősítené azt a szándékunkat is, hogy Magyarországon legyen elérhető egy jó afrikanisztika program. Az ELTÉ-n specializáció működött korábban. Új együttműködés, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem, a Szegedi Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Ludovika összerakta az úgynevezett Európai Tanulmányok Hálózatát, melynek van egy Afrikára fókuszáló része is – az Afrika és a migráció országos kutatóműhely vezetésére engem kértek fel. De
kifejezetten afrikanisztikáról szóló felsőoktatási képzés nincs jelenleg Magyarországon.
Ha valaki felvételi előtt áll, vagy a doktorin gondolkozik Afrika kapcsán, hol kopogtasson, milyen előzetes tanulmányokra van szüksége?
Jelenleg a PTE Interdiszciplináris Doktori Iskolán belül működik egy angol nyelvű program, melyben afrikai témák is megjelennek. Ha valaki doktorálni szeretne valamilyen, Afrikához köthető témában, ez tökéletes lehet számára, amennyiben nemzetközi politikához köthető politikatudományi alapról indít. Összeraktunk egy mesterdiplomát adó tervet, melyet az EDUC európai egyetemi szövetségen belül közösen fogunk tudni megvalósítani. Ezzel Szerbiától Romániáig ki tudunk szolgálni olyan igényeket, ami képes akár értelmes politikákat támogatni tudósként, vagy tudja az afrikai fejlesztéseket támogatni, vagy tudja előmozdítani az afrikai és a különböző szereplők közötti gazdasági kapcsolatokat. Vagy „pusztán” az afrikai emberek történelmi hagyatékát, örökségét, nyelvészetét, kulturális értékeit fogják tudni jobban megismerni. Interdiszciplináris képzés lesz! Magyarországon a MAB korábban úgy akkreditálta az afrikanisztikát, hogy bölcsészettudományi alapról lehet programként elindítani, amely értelemszerűen kell, hogy tartalmazza helyi, afrikai nyelvek elsajátítását is. Utóbbira volt már példa az elmúlt években a PTE-n, indítottunk szuahéli kultúrát és nyelvet bemutató kurzusokat is. Szerencsések vagyunk, mert tanul egy kenyai doktorandusz a PTE-n, aki egyébként szuahéli nyelvtanár egyúttal, és akinek a segítségével valószínűleg a következő tanév tavaszi szemeszterétől szuahéli nyelvkurzust tudunk indítani. A szuahéli az egyik legfontosabb közvetítő nyelv Afrikában, Kelet-közép Afrikában 135 millió ember beszéli.
Az afrikanisztika mesterképzésre visszatérve: úgy látom, ha kitartunk és bírni fogjuk a szükséges támogatásokat, két–három év múlva képesek leszünk elindítani a szakot.
Akárkiről olvasok interjút, aki Afrikával foglalkozik, mindenki egyfajta Afrika-vírust („Africa bug” a hivatalos angol megfelelője – a szerk.) emleget, azt meséli, hogy amint megjelent a terepen, valami „megszállta”, és attól a perctől kezdve rajongója a kontinensnek. Rólad is olvastam hasonlót. Hogyan kell ezt a vírust „elkapni”?
Régóta beszélek erről, mert átéltem miután legelőször 2000 szeptemberében Tanzánia földjére léphettem, és valóban voltak, akik korábban megélték ugyanezt – gondoljunk akár Széchenyi Zsigmondra, aki szintén hasonló érzésekről számolt be anno. Vannak, akiket nem fog elkapni a szenvedély. Ez egyénfüggő. De biztos, hogy nagyon megkapó, magához húzó, el nem engedő emberi közösség tárul eléd, amikor odaérsz. Egyszerűen egy olyan szívkapcsolat alakulhat ki, ha nyitott vagy erre, ami teljesen át fog hatni, minél többet akarsz belőle, ráadásul egyre mélyebben meg is akarod érteni. Még az afrikai hallgatóim is meg szokták kérdezni tőlem, hogy miért vagyok ennyire szinte „megőrülve” a kontinensért. Azt szoktam mondani, hogy
úgy érzem, nekem afrikai szívem van.
