close
CímlapTudományTe szemét, te drága!

Te szemét, te drága!

2018. május 14.

David Attenborough Kék bolygó című sorozatában hangzott el az az adat, hogy a világszerte 300 millió tonna műanyagot gyártanak, s ennek a felét csak egyszer használjuk. Percenként 8 tonna műanyag kerül az óceánokba. Vér Csaba kutatót, a PTE MIK  Környezetmérnöki Tanszék oktatóját kérdeztük arról, mi történik a környezetünkben mindenhol megtalálható, globálisan egyre több problémát okozó műanyagokkal, s hogy mire jutottak egy közelmúltban lezárult kutatásban, mihez lehet kezdeni a szemétbányákkal.

 

Párhetes újsághír, hogy felboncoltak egy elhullott bálnát és a béltraktusában mintegy 800 kilogramm műanyagot találtak szemcsés formában. A tengerekben rengeteg műanyag úszik, tele van fotókkal a net, a közösségi oldalak. A tengerpartokon a homokban, a korallzátonyokon rengeteg szatyor, flakon lebeg… Mit lehet kezdeni ezzel a hatalmas mennyiségű műanyaggal?

A nevében is benne van, hogy ez egy „mű” anyag. Nem természetes, valamilyen szénhidrogénből készül. Nem bomlik le úgy, mint a természetben megtalálható bármely más anyag. Két dolgot lehet vele kezdeni. Ha elég tiszta, akkor újrahasznosítani, ha nem elég tiszta, akkor elégetjük, és az energiatartalmát használjuk fel. Ez sem ördögtől való. A szénhidrogén-származékokat energetikailag hasznosítani szoktuk, ez esetben elégetés előtt megjárattuk az anyagi körforgásban, használtuk valamire, például csomagolóanyagként .

Szelektíven gyűjtjük otthon a szemetet és megdöbbentett, hogy mekkora mennyiségű papírt, csomagolóanyagot használunk. Annyira olcsó a műanyag, hogy akkor is megéri a  színes, csillogó, zörgő csomagolóanyagként használni, ha utána globális problémákat okoz?

Ez egy összetett  kérdés. Több választ is adhatnék.

A műanyag olcsó.

De miért vesszük meg? Ha egy üdítős dobozon kicsi, aranyos grafika szerepel, mondjuk egy kis majmocska, akkor ez marketing eszköz, ami fogyasztásra sarkall. Mi fogyasztók szabadon dönthetünk arról, hogy hagyjuk-e magunkat befolyásolni a marketing-eszközök által . Ami szép, vonzó, igényesen becsomagolt, az a minőség érzetét kelti, ha ezt birtokoljuk, elfogyasztjuk, akkor ez az emberi pszichét megsimogatja, kényeztetjük magunkat. Aki élt a nyolcvanas években, az tudja, hogy messze nem volt ekkora hulladéktermelés. Egyrészt  mert hiánygazdaságban éltünk, másrészt  pedig kevesebb fölösleges dolgot vettünk, nem is volt pénzünk rá. A huszadik században szocializált emberek nem is dobtak el sokszor szinte semmit, mert hogy „jó lesz ez egyszer valamire” .

Végig tudjuk követni egy üdítős palack útját? Naponta használjuk.

Az üdítős palack háromféle műanyagból áll. PET palacknak nevezzük, polietilén tereftalát  rövidítése. Ez a palack javarésze, a kupak és a szöveget hordozó fólia más anyagból készül, más a fűtőértékük, más a szennyezőanyag tartalmuk, másféleképp reagálnak a hőre… Nem akarok csapongani, de

Magyarországon iható a csapvíz, miért veszünk akár százszoros áron vizet?

Amúgy rengeteget költünk arra, hogy iható legyen a csapvíz, fürdünk benne, kocsit mosunk, lehúzzuk a vécén.

Ha nem szelektíven gyűjtjük a palackot mi lesz vele?

A vegyes hulladékba keverve öt-tíz évvel ezelőtt szemétlerakóba került, ott egy kompaktor nevű, nagy tömegű jármű bedöngölte a földbe a többi  hulladékkal együtt. Az elmúlt tíz évben EU-s támogatással létrejöttek hulladék-kezelő infrastruktúrák, mechanikai és biológia kezelőüzemek. Már lehetőség van arra, hogy a vegyesen gyűjtött hulladékból kiválogassuk a valamilyen módon hasznosítható anyagokat. A könnyű frakció – műanyag , papír, textil és a fa – másodlagos tüzelőanyagként cementgyárakban, vagy erőművekben együttégetéssel energetikailag hasznosítható.

A szelektíven  gyűjtött műanyaggal mi történik?

Bekerül egy gyűjtőbe, majd egy járműbe, ami elszállítja egy kézi válogatóműbe. Itt emberek szín és anyagi minőség szerint külön frakciókra válogatják. A hulladék-feldolgozó üzemek egynemű anyagokkal tudnak csak valamit kezdeni. A polietilén nem keverhető a polisztirollal, más kémiai, fizikai tulajdonságokkal bírnak, ha egy üzem szeretné nyersanyagként felhasználni a hulladékként keletkező anyagot, akkor neki fajtatiszta anyagra van szüksége. Bálázó-géppel köbméternyi térfogatú bálákat állítunk elő, amelyek több száz kilogramm súlyúak , így már nem beszélhetünk laza, nagy térfogatot elfoglaló, könnyű műanyaghulladékról. A bálákat könnyebb nagytávolságra szállítani gazdaságosan. Innen elkezdi az új életét. Baranyában volt kerti székeket, padokat műanyagból előállító cég. Két évtizeden keresztül főleg Kínába exportáltuk a válogatott műanyaghulladékot.

Az igaz, hogy visszakaptuk pulóverként?

Ennek van alapja. A műszálhoz műanyaghulladékot is fel lehet használni. A kínai ipar nagy mennyiségű hulladékot tudott felszívni. De ma már nem feltétlenül akarnak a gazdaságilag fejlettebb országok hulladéklerakója lenni. Az autópiacon hasonló a helyzet. Kelet-Európa lett a nyugat roncstelepe. Európa  és más fejlett országok lerakata volt Kína, olcsó kézimunkával válogatták a műanyagot.

Mára megváltoztak a viszonyok Kínában.

Mi lesz ezzel a hatalmas mennyiségű, nyakunkon ragadt műanyaggal?

Európának villámgyorsan feldolgozó-kapacitásokat kell kiépítenie.

Mind az anyag, mind az energetikai felhasználás szempontjából. Kérdés még, hogy privát, vagy központi pénzekből. A tárolás ad pár évnyi haladékot, a bálázásnál nem fémhuzallal, hanem műanyagfonállal burkoljuk be, akkor vízhatlan csomagolást kap a hulladék. Így tárolható, csak hogy hol? A hulladékgazdálkodás területén folyton kapacitásproblémákba ütközünk. Akár feldolgozó-képesség, akár tárolókapacitás területén.

Mi oldható meg ezen a területen azonnal, hogy ne fulladjunk bele a szemétbe?

A hulladékgazdálkodás csúcsán a megelőzés áll. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, hogy nem termelünk ennyi műanyaghulladékot. Önmagunk korlátozásánál kellene kezdeni. Vannak olyan országok, amelyek szinte nem tesznek semmit. Az államok és a szervezetek mellett él hét milliárd magánember is Földön. Hétmilliárdan minden nap szavazunk arról, hogy teszünk-e valamit a Föld érdekében. Az egyén felelőssége kiemelten fontos. A szocializmusban elhitették velünk, hogy a kormány és a párt megmondja, mi a helyes, mit kell tennünk. Ez kiölte az emberekből a felelősségvállalás képességét a tetteikért. De ez nem csak a volt kommunista országokra igaz. Minden nap tehetünk azért, hogy kevesebb hulladék keletkezzen. Kezdve azzal, hogy üvegpohárból igyunk, ne eldobható műanyagból. Igyunk csapvizet, ne műanyag palackosat. Az a baj, hogy nagyon sok gondolat közhellyé vált, pedig fontos. Milliószor hallottuk azt, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan. Pedig igaz. Az indián közmondást, az unokáinktól kölcsönkapott Földről szintén rengeteget hallottuk, attól még igaz. Kilúgozódtak a fogalmak az elmúlt évtizedekben, olyan sokat használtuk őket.

A zöld, oko, smart kifejezések elvesztették eredeti jelentésüket. Valós tartalmakat kell tennünk az elcsépelt fogalmakhoz.

Elő kell vennünk a józan gondolkodást. Ha egy boltban sajtot veszünk, akkor megtehetjük azt, hogy előrecsomagoltat veszünk, 15 grammos csomagolásban vagy az eladó becsomagolja nekünk egy 3 grammosba, hogy a védőgázokról ne is beszéljek. Melyiket választjuk? Az előre csomagolt felvágott műanyag fóliája érintkezett az élelmiszerrel, ezért normál esetben a vegyes gyűjtésbe kell helyeznünk, mert már nem higiénikus a kézi válogatás. A pultban vásárolt felvágottat kétrétegű csomagolóanyagban kapjuk, a külső része papír, a belső vékony hártyája műanyag. Amikor elfogyasztottam a tartalmát, a hártyát leválasztom, az kerül a vegyes gyűjtőbe, a papírt meg a papírgyűjtőbe. Ez apróságnak tűnik, de nem az.

Ha valaki elhajít kirándulás közben egy PET palackot, azzal mi lesz? Vagy ha nem is elhajítja, de a tengerpartokon, árvíz idején, de hétköznapokon is a Dunán rengeteg ilyesmit sodor magával az ár…

Normál esetben sok száz évig velünk maradnak a flakonok. Ezek a műanyagok polimerizáció révén keletkeznek. Az egyszerű szénhidrogén molekulából egy energiaigényes folyamat eredményeképp lesz műanyag, amely rendkívül tartós és könnyű. Természetes módon emberi léptékkel tekintve nem bomlik le. A sok millió baktériumfaj közül egy-kettő képes elkezdeni bontani bizonyos fajtájukat.

Erről mindig szenzációként írnak a sajtóban!

Ez az is. Egy olajfaló vagy műanyagfaló baktérium valóban szenzáció, mert melyik az a bolond élőlény, aki műanyagot vagy olajat enne magától. Semmi olyan nincs benne, amit hasznosítani tudna. Úgy tűnik a Föld elég intelligens ahhoz, hogy létrehozza azokat a fajokat, amelyek segítenek a problémáink kezelésében. A PET palack nedvesség és magas hőmérséklet  hatására nem változik meg, viszont a napsugárzás UV tartalma miatt elkezd aprózódni. Ez nem kémia átalakulás. Ez nem olyan, mint a komposztálás, amikor a krumpli és almahéj kémia átalakuláson mennek keresztül, a műanyagnak csak a fizikai mérete változik meg. Elkezd porlani, egyre kisebb szemcsékké alakul, ottmarad a talajon, a talajlakó állatkák tápcsatornájába is bekerül, és ahogy ezeket elfogyasztják magasabb rendű állatok, úgy azok tápcsatornájába is… A problémával nemrégóta foglalkoznak, erről még nem létezik kutatás, hogy a tápcsatornába került mikronos méretű műanyagból mi is szívódik fel. Nem milliméteres méretről van szó, egy mikronnál is kisebbre, 1-100 nanométeres méretűre is darabolódhat a műanyag. De ezt is vizsgálni kell még. Az emberben  a sejtek közötti állomány 1-2 nanométeres méretű. Fontos kérdés, hogy a vékonybél bolyhain keresztül be tudnak-e jutni a felaprózódott műanyagdarabkák  a véráramba, s azt a vese vagy a máj képesek-e feldolgozni, vagy változatlan formában kikerül az emésztőrendszerből. A kockázat ott van.

A filctoll kupakja értelmezhetetlen számomra, mint táplálék,

de ugyanezt a kupakot száznanométeres nagyságban sem szeretném elfogyasztani, mert nem hoz semmi hasznot, kavicsot is ehetnénk ilyen alapon, felesleges ballasztot jelent a szervezet számára.

A PTE-n folyik egy kutatás, a régi szemétlerakók hasznosíthatóságát vizsgáljátok. Hogyan, mire hasznosítható egy szemétbánya?

A projekt március végén zárult, 5 EU-s országból 14 konzorciumi tag vett részt benne. Nem új tudományos eredményekre hajtottunk, hanem az információgyűjtés volt a cél. Azt vizsgáltuk, hogy milyen hulladéklerakók vannak szerte Európában. Nemcsak a kommunális hulladéklerakókra gondoltunk – hivatalos nevén települési szilárdhulladék lerakó – hanem ideértem az inert hulladéklerakót (építési és bontási törmeléklerakót), ipari létesítményekhez kapcsolódó hulladéklerakót, a bányákhoz kapcsolódó depóniákat, lerakókat, amelyeket meddőhányónak hív a köznyelv, de a vörös iszap, és egyéb zagytárolók is ide tartoznak . A gazdasági termelés folyamán képződő hulladékok elhelyezésére szolgáló helyszínek feltárása volt a kutatásunk célja. Az motivált minket, hogy milyen nyersanyagok használhatók ezekből.

A növekedő nyersanyagárak miatt?

Részben, de más okai is vannak. Európa egyes részein nagyon fejlett ipari termelés folyik, akár mikroelektronikai, akár más ágazatokban. Ezek olyan nyersanyagokat igényelnek, amelyeket az EU-ban nem bányásznak. Ritka földfémeket, a platinacsoport fémeit… Most ezek az országok nem tárják feltétlenül tágra a kapukat a szabad kereskedelem előtt. A saját iparukat támogatják, és kontrollálják a piaci árakat ugyanúgy, ahogy az olajtermelő országok is, hiszen a nemzeti kincsük áruba bocsátásáról van szó. Az EU-ban szembesülnünk kellett azzal, hogy azok a nyersanyagok, amelyeket az iparunk felhasznál, drágák és egyre problémásabb beszerzésük. Ezért az Unió összeállította a kritikus anyagok listáját (CRM a rövidítése), más projektek is foglalkoznak ezzel a témával.

Mi hasznosíthatót találtatok?

Települési hulladékot egész Európában százas nagyságrendben bányásztak ki eddig. Az a tapasztalat, hogy ami értéket képvisel, az a két-három százaléknyi fém hulladék. A le nem bomlott papír és a műanyag (RDF), ami ugye nem bomlik le ilyen időtávon, még értékes lehet fűtőérték szempontjából. Ma, azok az üzemek, amelyek képesek feldolgozni ezt az RDF-et, azaz elégetni, már nem fizetnek érte mint húsz éve, hanem pénzt kérnek az átvételért, mert nem azt mondják, hogy energiahordozót kaptak, hanem hogy ők oldanak meg egy hulladékkezelési problémát. Ha kibányásszuk a régi műanyaghulladékot, tisztítjuk, válogatjuk, akkor még az égetése is költséget generál. Ma a hulladéklerakók kibányászása így nem gazdaságos. De sok helyen a földterület képvisel értéket. Az EU nyugati országaiban növekszik a népesség a gazdaságilag vonzó településeken, ezért igény van építési telkekre. Belgiumban egy lakóövezetben található, kéthektáros, régi lerakót teljesen felszámoltak. Kinyerték belőle, amit ki lehetett, amit nem (40-50% földszerű anyag marad, ami ma nem használható semmire) azt elszállították. A területet építési területként értékesítették, ebből a bevételből tudták finanszírozni a munkát. Nagyobb léptékű beruházás volt a londoni Heathrow reptér melletti százhektáros lerakó esetében. Ott 30 hektárt kibányásztak, irodaépületeket létesítettek, komoly áron értékesítették, s ebből a bevételből a maradék 70 hektárt is rekultiválhatták. Ma Európában ez adja a fő megtérülési forrást. Más kontinenseken nem érdemes gondolkodni a szemétlerakók kibányászásában.

És az ipari lerakók esetén?

Az ott lévő anyagokban nagyobb potenciál rejlik. Messze nem annyira heterogén összetételűek az anyagok, mint egy kommunális lerakóban. Egy-kétféle anyagot helyeznek el, a bányászati lerakókban is körülhatárolható, mi található bennük. Fémek esetében érctársulásokról beszélhetünk, ahol cink van, ott találni ólmot, ahol arany van, ott ezüst és réz is előfordul… Amit 50-100 éve kinyertek, azt a mai technológiával érdemes még újra feldolgozni. Ami akkor nem volt értékes, ma az lehet. Előfordulhat, hogy létezik már gazdaságos technológia.

Magyarországon milyen területeket vizsgáltatok?

Két helyen. Pátka falu szélén egy fluorit bánya működött, ezt egy feldolgozó üzemben nemesítették, a maradékot flotációs meddőnek hívják, ez 1-3 %-ban tartalmazhat fluoritot, ez nyersanyaga lehet az elektronikai iparnak, ezt érdemes lehet megvizsgálni. Ennél nagyobb falat Rudabánya térsége. Ott az ókortól kezdve a 20. század második feléig tartott a bányaművelés. Több száz hektárnyi meddőhányó maradt, egy nagy tó is van a területen. Az ércelőkészítő üzem mellett is millió tonna meddő hever, ebből az ércek kinyerése érdekes lehet.

(A projekt weboldala: smart-ground.eu)

Fenntartható fejlődési cél(ok), mely(ek)hez a cikk témája kapcsolódik

Óceánok és tengerek védelme

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni