close
Címlap12. Felelős fogyasztás és termelésDemola PTE – Egy program, ami a hallgatók kreatív ötleteiről szól

Demola PTE – Egy program, ami a hallgatók kreatív ötleteiről szól

A Demola egy innovációs platform, amely összeköti a vállalkozásokat és a diákokat. A koncepció Finnországban született, de a platform és a Demola Közösség mára nemzetközi hálózattá nőtte ki magát, amelyben a világ 16 országának több mint 60 egyeteme vesz részt, köztük a 2019-ben csatlakozott PTE-vel.

Tavaly tavasszal a Demola PTE és a PTE Zöld Egyetem Program egy olyan kihívást indított, amelynek célja a Zöld Egyetem Program stratégiai munkájának támogatása.

 

Tavaly tavasszal a Demola PTE és a PTE Zöld Egyetem Program egy olyan kihívást indított, amelynek célja a Zöld Egyetem Program stratégiai munkájának támogatása.

A projektcsapatban öt PTE hallgató vett részt, sikeresen dolgoztak együtt, és számos innovatív ötletet dolgoztak ki.

A pandémia miatt a teljes kihívást az online térben kellett elhelyezni.

A GreenIdea kihívás projektcsapata kulturális és tudományos hátterét tekintve nagyon sokszínű volt. Selima Usenkanova Kirgizisztánból érkezett, közgazdász turizmus-vendéglátás szakon tanul a PTE KTK-n.

Mi motivált arra, hogy jelentkezz a GreenIdea kihívásra, voltak-e előzetes elvárásaid?

Mióta itt tanulok a PTE-n, egyre gyakrabban hallottam a klímaváltozás aktuális kérdéseiről. Több órán is beszéltünk a gazdasági tevékenységek környezetre gyakorolt hatásáról. Ezek a felfedezések nagy hatással voltak rám, és arra gondoltam, hogy

nem engedhetem meg magamnak, hogy NE foglalkozzak ezzel az üggyel.

Akkor találkoztam a tökéletes projekttel, ami az új érdeklődésemnek is megfelel: ez volt a Zöld Egyetem. Természetesen a klímaváltozás egy világméretű probléma, és tisztában vagyok vele, hogy nem fogom tudni megváltoztatni a világot egy nap alatt, de apránként befolyásolhatom a közösséget. „Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan!”

Hogy érezted, összerázódott a csapat? Éreztél nehézséget az online csapatmunkában? Hogyan tudtatok együtt dolgozni, mi volt a stratégiátok?

Annak ellenére, hogy jól tudtunk az online platformokon együtt dolgozni, szomorú, hogy nem tudtunk személyesen találkozni. Hiába,

az igazi emberi kommunikációt semmi sem pótolhatja.

A munkádat személyessé teszi és sokkal több mindent megtudhatsz az emberekről, akikkel együtt dolgozol. Sikeresen, produktívan dolgoztunk együtt azáltal, hogy felosztottuk egymás közt a feladatokat, és egy jó megoldást is találtam.

 

 

Mi a legmeghatározóbb élményed a projekttel kapcsolatban, legyen az szakmai, kollaboratív, technikai vagy akár személyes? Gondolod, hogy tanultál olyan gyakorlati, szakmai készségeket, amelyeket később a munkád során hasznosítani tudsz?

Számomra nagyon meglepő volt, hogy mennyi erőfeszítést tesz a PTE, hogy a környezetterhelést csökkentse, és még jobban meglepett, amikor felfedeztem, hogy a hallgatók nem is nagyon tudnak erről!

Nagyon érdekes felismerés volt, és sokat gondolkozom rajta azóta is.

Azt hiszem az egyik legfontosabb dolog, hogy megtanultam hogyan kell kutatást végezni, ahhoz interjúkat készíteni és a különböző forrásokat elemezni. Ez sokat segít most is a tanulmányaimban. Az ötletelési szakasz során pedig a kreativitásomat is fejleszteni tudtam!

 

 

Milyen tanácsot adnál azoknak az PTE hallgatóknak, akik azon gondolkodnak, hogy nemzetközi innovációs projektben vegyenek részt?

Hogy próbáld meg! Szuper lehetőség, hogy valami olyasmit csinálj, ami nem kötődik szorosan a tanulmányaidhoz, mégis kapcsolatot teremthetsz a világ minden tájáról érkezőkkel, és megoszthatjátok a tapasztalataitokat, véleményeiteket, hogy egy problémát együtt megoldjatok. Olyan képességeket és készségeket fogsz elsajátítani, amelyekre nem csak a tanulmányaidhoz, hanem a jövődhöz is szükséged lesz!

Nézd meg a Demola főoldalát »

Vedd fel velünk a kapcsolatot: demola@pte.hu

Zemplényiné Bartha Júlia (Demola PTE)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni