close
Címlap4. Minőségi oktatás100 év összetartás

100 év összetartás

4. Minőségi oktatás
2023. szeptember 11.

Ünnepléssel telt az elmúlt hét a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán: a hétfő a centenáriumi tanévnyitó jegyében telt, kedden és szerdán a jeles évforduló kapcsán rendezett konferencia és emléktábla avatás volt a következő állomás, pénteken, szeptember 8-án pedig öregdiák-találkozóval zárták az eseménysort. Utóbbinak a mesterséges intelligencia kapcsán nemrég igen felkavaró kötetet publikált dr. Tilesch György is résztvevője volt.

Csaknem megtelt a Molnár Kálmán előadó, annyian tértek vissza alma materükbe, hogy meghallgassák, merre tart ma a pécsi jog, bejárják az épület szeretett tereit és nem utolsó sorban hogy találkozhassanak egymással.

“A Pécsi Tudományegyetemnek két története van. Az 1367-es egyetemalapításé, és  az, amit most ünneplünk, az a száz esztendő, mely óta szakadatlan a felsőfokú jogászképzés Pécsett. Amikor Pozsonyból a városunkba költözött az egyetem, három fakultást hozott magával: 40 bölcsészhallgató, 600 orvostanhallgató és 300 joghallgató kezdte meg 1923 őszén az első pécsi tanévet az Erzsébet Tudományegyetemen. Azt gondolom, hogy

ebbe a száz évbe bele lehet kapaszkodni, hiszen mindannyian, akik most itt összegyűltünk, valamekkora mértékben hozzátettük a magunk részét a pécsi jogi kar történelméhez”

- mondta dr. Fábián Adrián dékán.


Meghatott mormogás - máshogy nem tudom definiálni azt a bizsergető hangot, amit a centenárium kapcsán összeállított film váltott ki a jogi kar alumnusaiból. Amint a képkockákon megjelent és nyilatkozott egy-egy neves professzor, tanítványaik boldogan súgtak össze. “Bevallom, nekem is összeszorult a torkom, amikor először láttam a filmet” - mondta el dr. Fábián Adrián dékán. A videót az Universitas Televízió gazdag archívumából állították össze az egyetemi tévé munkatársai.


A sok alumni közül dr. Tilesch György köszöntötte egykori évfolyamtársait, és villantott fel néhány állomást briliáns karrierjéből. Dr. Tilesch a Szilícium-völgyben dolgozik mesterséges intelligencia-szakértőként és tanácsadóként, a PHI Institute for Augmented Intelligence alapító elnöke, a Neumann Társaság MI-nagykövete. 2010 óta él Kaliforniában, dolgozott az amerikai, a dubai és EU-kormányoknak, Fortune 50 techcégeknek és nemzetközi szervezeteknek. Három éve jelent meg Between Brains című könyve, melyet a NASA innovációs vezetőjével, Omar Hatamleh-vel közösen jegyez. A kötet a mesterséges intelligencia által okozott gazdasági, politikai és társadalmi változásokról,

a soha nem látott erejű és sebességű technológiai kihívásokra adandó civilizációs válaszokról szól.

Magyarul két éve érhető el, Mesterség és intelligencia címmel, Stemler Miklós (PTE BTK alumnus) fordításában. A személyes hangvételű rövid előadás után a neves szakértőt megrohamozták a jogászok: sokan dedikáltatták a szerzővel kötetüket.


Az esemény a jogászok egykori kultikus bulihelyén, a Pepitában zárult.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni