close
CímlapEgyetemi életEgyüttmozgásban

Együttmozgásban

2024. május 17.

Az eddig elért közös eredményeket tekintette át, illetve a jövőbeli célokat egyeztette a Pécsi Tudományegyetem és Pécs Megyei Jogú Város vezetése május 16-án a Városházán. A régió két meghatározó szereplője 2021-ben nyolc munkacsoportot hívott életre, melyek feladata az egyetem és a város közös jövőjének alakítása, a meghatározó területek fejlesztése, a beruházások ösztönzése.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere megköszönte az egyetem vezetőségének és a munkacsoportok vezetőinek az eddigi együttműködést, nyitottságot, illetve hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy Pécs Megyei Jogú Város és a Pécsi Tudományegyetem a jövőben is ezen az úton haladjon tovább, hiszen az eddig elért eredmények jól láthatóak.

„Az együttműködés látható, érzékelhető és értékelhető” – összegezte a város és az egyetemi polgárság visszajelzéseit a polgármester, majd hozzátette, „2021-ben, amikor közösen létrehoztuk a nyolc munkacsoportot, akkor célul tűztük ki, hogy azok mindegyike mielőbb érjen el sikereket, hiszen szükség van olyan apró, de látványos jelekre, melyek megmutatják, hogy abban, amit együtt kigondoltunk, van fantázia. Ezek az apróbb, majd egyre nagyobb jelek pedig érkeztek is. Azóta is együtt gondolkodunk, hiszen 2030-ra, de

legkésőbb 2050-re fel akarjuk forgatni a pécsiek életét annak érdekében, hogy karbonsemlegessé váljanak a mindennapjaink, ami nagyon sok változást fog hozni, és amihez szükség van stratégiai partnerekre.

Ez egy olyan vívmány, ami a következő néhány évtizedben biztosan meghatározza majd Pécs életét.”

A polgármester köszönetet mondott az egyetemnek a Tour de Hongrie-n vállalt aktív szerepéért, illetve kiemelte a Műszaki és Informatikai Kar szervezésében áprilisban lezajlott Pollack Expot, amely minden évben nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a helyi befektetők a régióban maradjanak és fejlesztéseket végezzenek. Abban viszont, hogy mindez megvalósulhasson, nagy szerepe van a Pécsi Tudományegyetem képzéseinek, melyek biztosítják a megfelelő számú és szakértelmű munkaerő utánpótlást.

Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora az együttműködések kapcsán kiemelte a május 6-án bejelentett, a pedagógusok lakhatási körülményeinek javítására létrehozott, Magyarországon egyedülálló ösztöndíjprogramot, melynek részeként a város 17 lakást ajánl fel a pedagógusok számára.
„Bízom benne, hogy ez a kapcsolat a város és az egyetem között az elkövetkező években, rövidebb és hosszabb távon is tovább tud majd működni. Azt gondolom, hogy az egyetemnek a későbbiekben is konstruktívan kapcsolódnia kell a városhoz” – húzta alá a rektor.

A munkacsoportok elmúlt féléves munkáját Győrffy Zoltán, a PTE Kapcsolati Igazgatóságának vezetője értékelte, illetve bemutatta az idén várható eseményeket és együttműködési sarokpontokat.

A Befektetésösztönzési munkacsoport befektetői találkozókat szervez, illetve folyamatos egyeztetéseket végez az egyetemi oktatási-kutatási együttműködés lehetőségeiről, emellett egy kooperatív kutatás-fejlesztési pályázaton is dolgozik.
Az Innovációs munkacsoport jelenleg is dolgozik azon a rendszeren, mely egységesíti, illetve külső partnerek számára is elérhetővé teszi a PTE eseménynaptárát és teremfoglalási rendszerét, és amely így lehetővé teszi majd, hogy a jövőben zajló események összehangoltabban, egymáshoz igazodva valósulhassanak meg.
Az Egészségügyi munkacsoport két fővel bővült, ahhoz Pandur Éva és dr. Maróti Péter csatlakoztak. Az egyik legfontosabb futó projektje pedig a dr. Bánfai Bálint, az ETK egyetemi docense által koordinált újraélesztési projekt, melynek célja, hogy felmérjék és növeljék a városban az újraélesztő készülékek számát.
A Pályázati munkacsoport jelenleg a Net Zero Cities és 100 város programokon dolgozik. Miskolccal összefogásban Pécs egymillió eurót nyert el a 100 Klímasemleges és Intelligens Város misszió keretében egy kísérleti projekt megvalósítására. A projekt elsődleges célja egy városrésznyi akcióterületen modellezni, milyen beavatkozások révén érheti el Pécs klímasemleges vállalásait.

A Turizmus munkacsoport leglátványosabb idei eredménye a Universal Air Pécsről induló új menetrend szerinti járatainak elindítása és annak kommunikációja. A múlt hétvégén Pécs adott otthont az idei év legnagyobb médiafigyelem mellett zajló sportesemény, a Tour de Hongrie befutó szakaszának, az eseményhez kapcsolódóan az egyetem önálló szurkolói zónákat is kialakított, emellett hangsúlyosan volt jelen a város szívében is a többi kiállító és szponzor között. A munkacsoport hangsúlyosan van jelen a PTE beiskolázási programjain is, ahol turisztikai kiadványokkal és informálással támogatják az egyetem beiskolázási tevékenységét, illetve népszerűsítik a várost.Nemzetközi munkacsoportnak köszönhetően sikeresen és eredményesen zajlottak le tavaly októberben a Svájci Napok, melyek során egyebek mellett egy üzleti fórum is helyet kapott. A munkacsoport folyamatosan dolgozik a kollégiumi férőhelyek bővítésén, illetve a meglévők fejlesztésén.
A Városmarketing munkacsoport a PTE KTK hallgatóval közösen a Hajnóczy piac új koncepciójának kidolgozásán dolgozik. Az egyetem és a város számos rendezvényen vesznek részt közösen, idén például

a PTE nagyobb hangsúllyal lesz jelen a Fényfesztiválon is, ahol egy új helyszínnel, a 48-es térrel csatlakozik majd be, ahol nem csak a Rektori Hivatal épülete, de a környező terület is fényárba borul majd.


A megbeszélésen dr. Törőcsik Mária, a PTE professzora, valamint dr. Németh Péter, a PTE KTK adjunktusa számoltak be arról a nemrégiben lezárult imázskutatásról, mely a Pécsi Tudományegyetem és Pécs város megítélését is vizsgálták. A felnőtt lakosságra vetítve reprezentatív kutatás jó útmutatásul szolgál az elkövetkező néhány év közös irányvonalainak meghatározásához.

Aknai-Kiss Martina

Aknai-Kiss Martina

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni