close
CímlapEgyetemi életIII. Nemzetközi Piknik a PTE-n

III. Nemzetközi Piknik a PTE-n

2022. június 17.

Harmadik alkalommal várta a PTE Nemzetközi Igazgatósága egy kötetlen piknik-jellegű rendezvényre az egyetem nemzetköziesítési feladatokkal foglalkozó munkatársait június 17-én.

III. Nemzetközi Piknik a PTE-n

A Nemzetközi Piknik remek alkalom arra, hogy közvetlenebb módon, személyesen is megismerkedjenek a munkakapcsolatban álló, különböző egyetemi szervezetekben dolgozó kollégák.

Ahogy korábban Dr. Tarrósy István nemzetközi igazgató kifejtette:

"Teljesen megváltoztattuk a belső kommunikációs és együttműködési mechanizmusokat a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó kollégák hálózatán belül.

Több olyan fórum és lehetőség van, amikor összeülünk és végiggondolunk valamit közösen, nem csak bizottsági ülésekre gondolok, hanem informálisabb eseményekre is, legyen ez a Nemzetközi Piknik,

ami arról szól, hogy összehoz egy csomó olyan embert, aki például nagy részben főleg telefonon érintkezett az elmúlt pár évben."

A rendezvényen igazgató úr köszönetet mondott a jelenlévők eddigi munkájáért és örömét fejezte ki, hogy

a nemzetközi törekvések továbbra is az első számú stratégiai ügyek közé tartoznak az egyetemen a PTE kuratóriumának 2030-ig szóló stratégiája alapján.

Remélve, hogy ehhez a kulcsfontosságú támogatási eszközök is társulni fognak a jövőben is.

III. Nemzetközi Piknik a PTE-n

A Rektori Hivatal kertje nyújtott a piknik-jellegű ebédhez ideális helyszínt, ahol nemzetközi ételek közül válogathattak a kollégák.

A kötetlen program folytatása volt a délelőtti Interkulturális érzékenyítő tréningnek, mely a nemzetközi ügyekkel foglalkozó kollégák számára közös gondolkodást, interaktív ötletelést és problémafeltárást kínált Dr. Pozsgai Gyöngyi, a Study Abroad és Nyári Egyetem Iroda vezetője és Dr. Koltai Zsuzsa, a BTK adjunktusa szakmai vezetésével.

III. Nemzetközi Piknik a PTE-n

A tréning kiemelt célja volt, hogy elmélyítse és frissítse a munkatársak interkulturális ismereteit, hiszen a megnövekedett külföldi hallgatói létszám változtos kihívásokat eredményez. Elengedhetetlen a közös gondolkodás, a nézőpontváltás képessége és a közösségformálás.

 Prof. Hisae Nakanishi, a Doshisha Egyetem professzor asszonyának és a School of Global Studies volt dékánjának előadása

A tréninget a Prof. Hisae Nakanishi, a Doshisha Egyetem professzor asszonyának és a School of Global Studies volt dékánjának előadása zárta Japán külkapcsolatairól.

 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni