Együttműködési megállapodást kötött a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata, a BGI Group és a Pécsi Tudományegyetem, amelynek köszönhetően több újgenerációs szekvenáló platformmal bővülhet az egyetem Genomika és Bioinformatika Szolgáltató Központjának portfóliója a Szentágothai János Kutatóközpontban. A felek kiemelt célja, hogy a fejlesztés genomikai szekvenálási és klinikai diagnosztikai szolgáltatást tudjon majd nyújtani ezzel a világ élvonalába tartozó vizsgálóeljárással, valamint a BGI Application regionális központjaként működjön a jövőben, így a laboratórium megerősíti az egyetem vezető szerepét a genomikai és bioinformatikai területeken a kelet-közép európai régióban. A megállapodást dr. Miseta Attila, a PTE rektora és dr. Wang Jian, a BGI Group elnöke írták alá november 29-én az SZKK-ban.
Szerződéskötéssel erősítette meg együttműködési szándékát a Pécsi Tudományegyetem és a kínai BGI Group kedden a PTE Szentágothai János Kutatóközpontban. A szakmai bemutatókat és laboratóriumlátogatásokat követően ünnepélyes keretek között írták alá a megállapodást az egyetem és a kínai vállalatóriás vezetői.
"A Szentágothai János Kutatóközpont kiemelt szerepet játszik a PTE életében. Úgy vélem, az oktatás, a kutatás és az innováció az iparral való kapcsolatok által kapcsolható igazán össze" - fogalmazott dr. Miseta Attila rektor köszöntő beszédében, majd hozzátette: "bízom benne, hogy a reprodukciós kutatások és a diagnosztika terén felfedezéseink, innovációink a BGI nemzetközi céggel együttműködve még sikeresebbek lehetnek."
Dr. Wang Jian, a BGI Group elnöke kiemelte: "Nagy öröm számunkra, hogy egy ilyen nagymúltú egyetemmel nyílik lehetőségünk kooperációra az oktatás és az élvonalbeli kutatások terén." Dr. Kovács L. Gábor, a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium vezetője hangsúlyozta: "A reprodukciós kutatásokhoz számos innovatív technológia bevonására van szükség, amelyek nélkül nem történhet nagy áttörés. A BGI a világ élvonalában van a genomikai, genetikai kutatások terén, ezért nagyon örömteli az együttműködési megállapodás aláírása." Az ünnepélyes eseményen jelen volt Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár is.
A két fél közötti együttműködés hatalmas előrelépést jelent az egészségügyi területeken, hiszen a közös innovációs projektek lehetővé teszik az erőforrások egyesülését, amely olyan innovatívabb egészségügyi megoldások kifejlesztését és a mindennapi rutinba való bevezetését teszik lehetővé, amelyek
a betegek számára hatékonyabb kezelésekhez vezetnek.
A közös munka további lehetőséget nyújt az egyetem Genomika és Bioinformatika Szolgáltató Központ portfóliójának bővítésére is, az MGI DNBSEQ újgenerációs szekvenáló platformmal. Fő cél, hogy a műszerpark genomikai szekvenálási és klinikai diagnosztikai szolgáltatást nyújtson majd, és a BGI Application regionális központjaként funkcionáljon a jövőben.
A laboratórium megerősíti az egyetem vezető szerepét a genomikai és bioinformatikai területeken a kelet-közép európai régióban.
A PTE és a BGI Group kiemelt célja tudományos kutatási együttműködés lebonyolítása az élettudományok területén, beleértve a genomikát, epigenetikát, transzkriptomikát, metagenomikát, proteomikát, metabolomikát, immunológiát, továbbá a partnereknek koedukációs program kidolgozását is. Az együttműködés elengedhetetlen pillére a multi-omikai megoldások megvalósítása az egészségügyben. A koncepció célja, hogy a már meglévő és újonnan kidolgozott, népegészségügyi vonatkozású szűrő- és prevenciós programokat, valamint különféle monitorozási stratégiákat bevonjon az egyének egészségének menedzselésébe az élet minden szakaszában, az egészségtudatosság és az életminőség javítása érdekében.
Folytatja munkáját a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium »
Letették a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpont alapkövét Pécsett »