close
CímlapEgyetemi életMegkezdődött a PTE 2022/2023-as tanéve

Megkezdődött a PTE 2022/2023-as tanéve

2022. szeptember 01.

A hagyományokhoz megfelelően szeptember elsején tartotta a Pécsi Tudományegyetem Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülését, a Halasy-Nagy József Aulában.

„Az előrehaladás titka a kezdés”

– mondta az évnyitó első mondataként Miseta Attila, a PTE rektora, majd köszöntötte Pécs város polgármesterét és a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy az egyetem szerte létrejött fejlesztések miatt jóval több külföldi hallgató kezdheti meg a tanulást a városban, mint az előző években. Köszöntőjében azt is elmondta, hogy az egytemeknek használható diplomát kell adni. A rektor fontosnak tartotta elmondani, hogy a PTE alapítványi működésre való átállása sikeresen folytatódik és értelmes takarékossági előírások mellett törekszik az Egyetem a jelenléti oktatás folyamatos fenntartására.

A rektort Péterffy Attila, Pécs, megyei jogú város polgármestere követte, aki először is köszöntötte az egyetem polgárait. Beszéde elején azt taglalta, hogy Pécs városa, egyeteme és az egyházmegye sorsa mindennél jobban összefonódott. A városvezetés törekszik arra, hogy minél több tartalommal töltse meg az egyetemmel való kapcsolatát, például idén először ítélik majd oda Pécs Város Kiváló Hallgatója-díjat. A város kiemelt célja az is, hogy minél több hallgatót tartsanak itt, helyben. Megemlítette a Dénesi Ödön nevét viselő programot, amelynek célja a fiatalok lakáshoz juttatása, valamint készül egy végzősökre szabott ösztöndíjprogram is, melyet hamarosan be fognak mutatni. A város polgármestere beszéde végén kiemelte, hogy

Pécsnek nincs más fejlődési útja, mint az egyetemmel közösen haladni.

A harmadik köszöntőt Bódis József, az egyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány elnöke tartotta. A kuratórium elnöke elmondta, hogy a pécsi tanévnyitó egybeesik a pécsi egyetem alapításának dátumával, Pécs város napjával és a Magyar Felsőoktatás Napjával is. Bódis szerint még a COVID okozta világjárványból sem jött ki az ország, s következett egy gazdasági válság, majd egy háború is a szomszédunkban, amely minden jövőbeli tervezést elbizonytalanít. Rámutatott arra, hogy két éve indult a modellváltás és

„Most teszteljük a gondolatainkat, hiszen még a működés első évében vagyunk.

Az egyetemnek ma már van vagyona, több mint kétszer annyi a rendelkezésünkre álló forrás, de például a folyamatosan változó energiaárakkal nehéz számolni.” A kuratórium szokásos felsőoktatási stratégiák mellett kiemelt területként kezeli a fenntarthatóságot és a kiválóságot szintén. Bódis József büszke az itt tanuló 5500 külföldi hallgatóra, hiszen „nemzetközi egyetemnek számítunk” – mivel jelenleg a PTE-n minden negyedik hallgató külföldi. „A külföldi oktatók számában vagyunk lemaradva, de ezen is változtatni tervezünk.” A Kuratórium elnöke szerint az innováció sikeressége is fontos, ezt is támogatják, az egyetem előrehaladása miatt a TÉR-rendszert – a teljesítményértékelő rendszer – is bevezették, ami szintén

„előre fogja vinni az egyetemet.”

Az UQA elnöke szerint az évkezdés a megújulás lehetősége. Az új hallgatók számára ez egy új periódus. Nemcsak a tudományról és a tanulásról szól az egyetem, hanem a barátokról, sportról és a kultúráról. „De talán az a legfontosabb, hogy a hallgatókat érintse meg az egyetem szellemisége!”
Külön köszöntötték az augusztus 20-án, az Államalapítás ünnepén és a szeptember 1-én, Pécs város napján díjazott egyetemi polgárokat.
Csák János, Magyarország kulturális és innovációs miniszterének a fenntartóval egyetértésben tett javaslatára Novák Katalin köztársasági elnök 2022. szeptember első napjától egyetemi tanárrá nevezte ki a PTE 12 oktatóját.

Az Állam- és Jogtudományi Karon:
Tilk Péter, az Alkotmányjogi Tanszék professzora

Az Általános Orvostudományi Karon:
Molnár Tihamér, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet professzora
Lujber László, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika professzora
Vajda Péter, Gyermekgyógyászati Klinika professzora
Morava Éva, az orvostudományok professzora, 

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karon:
Kiss Gergely Bálint, a Történettudományi Intézet Közép- és Koraújkori Történeti Tanszék professzora

Az Egészségtudományi Karon:
Sergej Ostojic, az Újvidéki Egyetem és az Agderi Egyetem és az a PTE ETK Fizioterápiás és Sporttudományi Intézet Edzéstudományi Tanszék professzora,
Verzár Zsófia, a Táplálkozástudományi és Dietetikai Intézet professzora

A Közgazdaságtudományi Karon:
Sebestyén Tamás, a Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet professzora

A Műszaki és Informatikai Karon:
Borsos Ágnes, az Építész Szakmai Intézet professzora

A Természettudományi Karon:
Kovács János, a Földrajzi és Földtudományi Intézet professzora
Kégl Tamás, a Kémiai Intézet professzora

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma áldozatos pedagógusi munkájuk elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott:

Pajor László, nyugalmazott óvodavezető
Juhászné Darabos Lenke, nyugalmazott óvónő
Alkonyiné Pethő Zsuzsanna Mariette nyugalmazott tanár,
Komáromi Gáborné nyugalmazott tanítónő részére.

A tanévnyitó végén rangos egyetemi díjak átaádásra is sor került:

Alma Mater Emlékérmet kapott:

Nmar Klaudia Fatima GYTK
Dr. Kis Kelemen Bence ÁJK

Egyetemi Kultúráért Díjat kapott:

Szenes Crew
Varga Rita KPVK
Jenák Ildikó, Nők a tudományban projekt
Juhász Villő, MK-alumna

Egyetemi Sportéletért Díjat kapott:

Bak Barnabás TTK
Csete Margit Katalin KPVK
Haincz Krisztián BTK
Vargáné Szalai Kata TTK
PTE ÁOK HÖK kollektívája
Szalay Berta, MK
Rebecca Angela Spartmann, ÁOK
Kovács Márton, MIK

Pro Universitate Juventutis Díjat kapott:

Kiss Mátyás ÁJK
Sipos Dávid ETK

Az esemény záróbeszédét dr. Fedeles Tamás rektorhelyettes tartotta, aki a 2022/2023-as tanév jeles évfordulóit vette sorra. A korábbi beszédekben is említett egyetemi centenráiumi jubileum eddigi, és ebben a tanévben várható kiemelt programjairól is beszámolt - a részletekért a Centenáriumnak szentelt PTE-s weboldalt érdemes felkeresni. Az egykori Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözése mellett a PEAC, a Természettudományi Kar és a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar is jeles évfordulót ünnepelnek az évben - hívta fel az eseményekre a figyelmet Fedeles professzor.

A Pécsi Tudományegyetem 2022/2023-as tanéve az Ünnepi Szenátus üléssel hivatalosan is elkezdődött.
 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni