Rektori ösztöndíjas, lelkes önkéntes és okos táncos. Ő Keresztesy Veronika, a PTE ETK elsőéves hallgatója.
Miért a PTE-re jelentkeztél?
A jelenlegi képzésem előtt egy felsőoktatási szakképzést végeztem el a Bölcsészettudományi Karon. A személyes tapasztalataim alapján döntöttem: tudtam, hogy egy hallgatóbarát, progresszív közösség része leszek, kiváló oktatókhoz lesz szerencsém és természetesen pezsgő egyetemi élethez. Másodszorra sem csalódtam, így biztos, hogy az MSc képesítést is itt szeretném megszerezni.
Ha magyarországi egyetem, akkor nekem csak a PTE!
Rektori ösztöndíjas vagy. Miért ajánlod ezt a támogatási formát másoknak?
A felvételihez szükségem volt emelt szintű érettségire egészségügyi alapismeretekből. Autodidakta felkészüléssel, illetve a PTE ingyenes felvételi előkészítő kurzusa segítségével tettem le a vizsgát, ami így is kihívást jelentett. Már a felkészülés ideje alatt
tudtam a Rektori Ösztöndíjról, és meg akartam szerezni!
A tanulásban hatalmas motiváció volt, hogy tudtam, hogy az erőfeszítéseimnek meg lesz az eredménye: egy év alatt a nulláról egy ötös emelt szintű érettségit tettem le, és a Rektori Ösztöndíjat is elnyertem. Az év elején tankönyveket vásároltam belőle. Az első vizsgaidőszakom plusz izgalmakat is rejtett: tönkrement a laptopom, így az ösztöndíj második részlete életmentő volt.
Mi volt a felsőoktatási szakképzés, amit korábban elvégeztél?
Kommunikáció és média felsőoktatási szakképzést végeztem 2018-ban, moderátor szakirányon, itt a PTE-n. Akkor is így gondoltam és ma is, hogy a rengeteg kommunikációs tréning, a naprakész tananyag és a tanáraink példamutatása együtt a képzésen túl önfejlesztő terápiaként is hatott rám. Az ismereteken túl skilleket is hozok onnan, amelyeket a mai napig alkalmazok.
Miért döntöttél az ETK mellett? Elég nagy váltásnak tűnik a BTK után.
Gyermekkorom óta szerves része az életemnek a tánc és a mozgás. Több professzionális tanulásra vágytam ezen a területen, így 2019-ben Budapestre költöztem és a ZéróPlusz Kortárstánc Műhelybe jártam. Ott találkoztam a body-mind centeringgel és a kontakt improvizációval. Több tanárom is feltárta előttem annak a lehetőségét, hogy a tánccal akár gyógyítani is lehet. Több irányzat létezik ezeken a műfajokon belül, van egy spirituálisabb vonal és egy tudományosabb. Számomra a tudományos vonal nagyobb biztonságérzetet nyújt, ezért döntöttem úgy, hogy újra egyetemista leszek.
A mozgás terápiás alkalmazását akartam tanulni - innen egyértelmű volt, hogy gyógytornász szakra fogok jelentkezni.
Lenyűgözött, milyen elszántsággal álltál neki az emelt szintűnek - mi az, ami ennyire motivált?
Két oka volt: egyrészt nem lett volna elég pontom a meglévő érettségi eredményeimmel. Tizenkettedikben még nem volt egzakt elképzelésem a jövőmről, az angol emelt szintű vizsgám akkor nem is sikerült túl jól, ez a praktikus oka az elszántságomnak. Másrészt
megtaláltam a hivatásomat és ez egy elképesztő lendületet adott.
Motivál az idő is: 22 évesen találtam meg, mit akarok szívemből csinálni. “Későn ébredőnek” éreztem magam és tudtam, hogy a tőlem elvárható maximális energiát kell beletennem a felkészülésbe, hogy biztosan sikerüljön a felvételi. Így is 27 évesen fogok végezni, és mielőtt családom lenne, szeretnék néhány évet dolgozni.
Tudom, hogy az egészségügyi pálya hivatás, nem szakma. De a helyedben a frászt kaptam volna, ha kirendelnek. Ott voltunk tudósítani, amikor az első csoport elindult az Expo Centertől. Én annyira büszke voltam rátok!
Őszintén szólva én is frászt kaptam. Felkészületlennek éreztem magam ahhoz, hogy emberekkel dolgozzak, igazából féltettem magamtól a betegeket. Végtelenül hálás vagyok a szekszárdi mentőállomás dolgozóinak, hogy türelmesen megtanítottak nekünk minden ellátandó feladatot, és amikor hibáztunk, akkor is arra mutattak rá, hogy hogyan csinálhatnánk jobban. Világos lett számomra, hogy mi a feladatom, mi a felelősségem, tehát, hogy milyen kereteken belül kell mozognom: ettől magabiztos lettem és élveztem a munkát.
Mikor derült ki, hogy mennetek kell? Tudnál erről mesélni? Mennyi időt kaptatok a felkészülésre?
Ha jól emlékszem, novemberben kaptuk meg az első tájékoztató e-mailt arról, hogy kirendelhetőek vagyunk. Engem április elején vezényeltek Szekszárdra, azt hiszem egy héttel a munkakezdés előtt hívtak. Először mindkét alkalommal megijedtem, aztán izgatott lettem.
Úgy éreztem, hogy van egy megkerülhetetlen feladat, amiben mindannyian érintettek vagyunk és számítanak a segítségünkre a megoldásban.
Kivel/kikkel voltál együtt? Hol teljesítettél szolgálatot és miből állt a munka?
Első-és másodéves hallgató társaimmal voltam, többnyire a PTE vidéki képzési helyeiről jöttek a szekszárdi mentőállomásra. A feladataink közé tartozott a telefonos kiértesítés a tesztelésekről, az időpontok adminisztrálása és maga az antigén tesztek elvégzése és a PCR tesztekhez való mintavételezés a tesztelő sátorokban, de házhoz is mentünk olyan páciensekhez, akik nem tudják elhagyni az otthonukat.
Tudok olyanokról, akik besokalltak a koronavírustól, sőt, azt fontolgatják, hogy elhagyják az egészségügyi pályát. Úgy tudom, téged viszont megerősített a döntésedben. Miért?
A praktikus oka ennek valószínűleg az, hogy nekem nem kellett annyit és olyan helyen dolgoznom, hogy besokalljak tőle. Megerősített a döntésemben, mert először dolgoztam páciensekkel a mintavételezés során: nyálasnak hangozhat, de
nem hatott munkának, mert azt éreztem, hogy önazonosságra leltem az egészségügyi hivatásban.
Az emberek izgultak, hiszen kellemetlen a mintavétel, aggódtak, hogy megint betegszabadságra kell menni, hogyan fogják ellátni a családjukat, ha karanténba kerülnek, stb. Volt egy idős hölgy, aki ahogy belépett a sátorba, elkezdett remegni, a pulzusa 140/perc volt, nem is érezte jól magát, de mondta, hogy ne aggódjunk, amikor izgul, vele ez van. Szerencsére volt lehetőségünk néhány percre félretenni a mintavételező eszközöket és beszélgetni vele. Már nem is emlékszem, milyen elcsépelt poént mondtam, de egyszerre csak azt láttam, hogy lazán beleengedte magát a székbe és gond nélkül le tudtam venni a mintát. Ez egy sikerélmény volt nekem. Alapvetően olyan ember szeretnék lenni, aki empatikusan és szakértelemmel tud fordulni azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Az utóbbi sztoriban megtapasztaltam, hogy a választott pályán ez lehetséges. Ugyanígy nagy hatással volt rám az is, hogy a mentőállomás dolgozói kollégának tekintettek minket. Türelemmel megtanították nekünk a feladatainkat és ha hibáztunk is, előre mutatóan arra koncentráltak, hogy hogyan csinálhatnánk jobban.
Hogy ment a digitális oktatás - a kirendelésen túl mennyire tudott gyakorlati maradni a képzés?
Az első év nálunk egy egészségtudományi alapozó év, szerintem erősen elméleti ebből kifolyólag. A szemeszterek első felében hibrid oktatásunk volt, ezért minden héten volt néhány gyakorlatunk. Novemberben és márciusban álltunk át teljes digitális oktatásra: azt gondolom, hogy az oktatókat nem érte felkészületlenül és mindent megtettek, hogy digitális tananyagok is rendelkezésre álljanak. Túl az összes elsőéves vizsgámon azt érzem, hogy van egy olyan biztos alaptudásom, amire lehet építkezni a következő években.
Mit vársz a nem hibrid oktatástól szeptemberben?
Nagyon hiányoznak a közösségi élmények. Nekünk ugye a gólyatáborunk is elmaradt, csak a gyakorlatokról ismerem néhány csoporttársamat. Izgatott vagyok, mert ez a néhány gyakorlati alkalom is azt mutatta, hogy ígéretes az évfolyamunk. Nagyon várom a gyógytornász szaktantárgyakat. Egyrészt imádom a mozgásos órákat, és azt is, ha proaktívnak lehet lenni, kreatív megoldásokat lehet felmutatni és közben tanulmányozni tudományos szemmel az emberi testet.
Mik a terveid azután, hogy végeztél?
Szeretném tanulmányozni a táncterápia klinikai alkalmazásának a lehetőségét mozgássérültek esetében.
A terápiát egy olyan komplex folyamatnak képzelem el, ahol a lélek, a társas kapcsolatok és az elme rehabilitációja elengedhetetlen a fizikai gyógyulás mellett. Külföldön ennek már szép szakirodalma van, szeretném itthon is megtalálni azokat a platformokat, ahol alkalmazható ez a tudás.
