Egyszerre zárult be és nyílt ki a Nick Galériában látható Barabási-kiállítás anyaga: a rendhagyó tárlat november 11-én zárta kapuit, de 10-én Orbán Jolán (PTE BTK) tartotta a végső tárlatvezetést, aki magát a kiállítást emelte egy nagyobb hálózat részévé.
A miért kutatásával kezdte Orbán Jolán: hogyan lehetséges, hogy Barabási, a hálózatokkal, adatokkal foglalkozó tudós a művészet területén is megjelenik alkotásaival. A válaszért a hatvanas évek Erdélyéig kell utaznunk: Barabási Karcfalván született, a lyceumban matematika-fizika tagozaton tanult. Ám – ahogy arra a csíkszentmiklósról származó, Barabásival Csíkszeredában egy gimnáziumban végzett Orbán Jolán felhívta a figyelmet – nemcsak e tárgyak oktatói (Bögözi Mihály, Nagy Antal) voltak kiemelkedőek, hanem a művészeti oktatás is. Ott tanított Márton Árpád, és a közelben, Gyergyószárhegyen hozott létre művésztelepet Zöld Lajos. Nem csoda, hogy Barabási korábban szobrásznak készült, kettős látásmódja a mai munkájában is érvényesül.
„Azt, hogy hol van a határ a művészet és a tudomány között, nehéz megmondani.”
– jegyezte meg Orbán Jolán, majd hozzátette: Barabási saját elmondása szerint is csak akkor jött rá, hogy azok eleve művészeti értékkel bírnak, amikor koronavírus kapcsán végzett adatvizualizációi galériában jelentek meg. Nem példa nélküli a művészet és a tudomány határain mozgó jeles elmék alkotásokban manifesztálódó látásmódja: Orbán Jolán Reglődi Dórát (aki sejtszinten mutatja meg a testünk szépségeit), és Buzsáki Györgyöt (aki az agy modellezésével is foglalkozik) hozta például.
A Jacques Derrida emlékének szentelt éves konferencia pedig a 2004-ben elhunyt filozófus munkásságával való párhuzamra is lehetőséget adott. Derrida szövegeiben is fellelhető a hálózat fontossága, életműve több művészeti ág képviselőit inspirálta. Az idei Derrida-konferencián a szerző 1975–1976-os Élet halál címen 2020-ban kiadott szemináriuma állt a középpontban (erről bővebben az Összeszövődnek a szálak című cikkben lehet részleteket olvasni), melyben a halállal foglalkozik.
A művészet mindig a halállal való szembesítés. Ez a Barabási-tárlat kapcsán szó szerint értendő.
A hálózatok kérdésére Derrida is kitekintett a szövegeiben, de leginkább a korábbi hierarchikus rendszerekben való gondolkodásmód széttörésének két irodalmi alakját idézte Orbán Jolán: Mallarmét –
„A kockadobás soha nem törli el a véletlent”
– és James Joyce Ulyssesét, de leginkább a Finnegan’s Wake-et. Utóbbi talán az egyik legjobb példa arra, hogyan alkot az intertextus és az asszociáció olyan hálózatot, mely a befogadó interpretációi révén csak egyre újabb és újabb hálózati kapcsolódást indukál.
A belső teremben kiállított, UV-fénnyel pásztázható négyzetrácsot Orbán Jolán Hantai Simon műveihez hasonlította. A művész az ún. pliage technikával dolgozott, a vásznat összecsomózta, mielőtt ráfestett volna, a kész, végül kisimított vásznon látható mű így egyfajta rejtett hálózatiságot fed fel.
A Barabási-tárlat legnagyobb erénye – és egyben ez is emeli az adatvizualizációkat művészetté – az, hogy
a korunkról szól.
A kiállítás bezárt, de formabontó jellege, és az, hogy több alkalommal több szempontú tárlatvezetéssel volt megtekinthető (Jakab Ferenc virológus tárlatvezetéséről például ezen a linken keresztül érhető el cikk) nemcsak nóvumot hozott, hanem a művészetről való diskurzus hálójának szemévé is emelte.
