„Négernek, mert azt nem kell az anyádnak megmagyarázni” – hangzott el a nyitó mondat Nádasdy Ádám (nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár) szájából, ezzel feloldva teljesen a hangulatot a konferenciateremben, és tudatva a hallgatósággal, hogy egy nyílt beszélgetésre érkeztünk, amelyben az imént említett Nádasdy Ádámmal beszélgetett Alberti Gábor, Dóla Mónika és Viszket Anita a szitkozódás nemi lexikájáról, vagy lexikájának nemiségéről, az Eltérülő nemiség előadássorozaton szeptember 29-én.
A szitkozódás hosszú múltra tekint vissza és folyamatosan fejlődik, vagy éppen elévül. Származás, nemi identitás, politikai hovatartozás, betegségekkel való szitkozódás, stb… Mikor sértő, illetve mikor nem az? Melyik az a pont, amikor egy szó szitokká válik?
Nádasdy Ádám szerint „a szavak elszabadulhatnak, és egyik pillanatról a másikra szitokszóként használhatják azokat”. De talán legtöbb esetben nem is maga a szó a fontos, hanem a hangsúly, és a szándék, amivel ezt az ún. tabu szót kimondjuk. Mindenki rendelkezik saját tabuval, tabukkal. A tabu az, amiről beszélni szabad, csak kimondani nem. A tabunak gazdája, tulajdonosa van, aki egy láthatatlan körön belül áll, a többi emberrel ellentétben. Ennek a tabunak kulcsa is van. A nagy kérdés az, hogy hol van az a határ, amikor a tulajdonos valakinek átadja a kulcsot, ezzel utat nyitva a saját tabujába? Ezen a ponton a beengedett személy már kimondhatja a tabut a tulajdonos megbántása nélkül. A tabu kulcsát a bizalommal lehet elnyerni, és itt jön képbe a nemiség. Egy szó azért tud bántó lenni, mert védtelenek vagyunk vele szemben, meztelenek vagyunk, ki vagyunk téve annak, hogy akaratunk ellenére megerőszakoljanak bennünket. Ellenben, ha valakit már “beengedtünk a tabunkba”, akkor az illető előtt már minden szégyenlősség nélkül tudjuk vállalni a meztelen igazságot.
A másik oldalról viszont egy szó jelentésénél fontosabb lehet a hangsúly, illetve a nonverbalitás. Egy politikailag korrekt mondat is tud bántó lenni, ha olyan hangsúllyal ejtik. Sőt, sok esetben önmagában is bántó lehet egy túl korrekt, túl orvosi kifejezés.
Egy krumplihámozó bemutató shown nyugodtan használjuk a krumpli szót, nem kell a végletekig ragaszkodni a burgonya kifejezéshez, amiből előbb-utóbb úgyis megszületik a ’krumgonya’.
Érintőlegesen szó esett még a hímnemű, illetve nőnemű szavakról bizonyos nyelvekben. Sok vitát szült például a Biblia fordítása, mivel a két vagy több nemű főnevekkel bíró nyelveken Isten hímneműként van feltüntetve. Vagy éppen a spanyolban, egy csoportban, ha már csak egy férfi is van több hölgy társaságában, a csoport elnevezése hímneművé válik. Ez valakinek bántó, valakinek kevésbé, mindenesetre minél jobban elmélyedünk a nyelvészeti témában, annál több kérdéssel találjuk szembe magunkat. A nyelv folyamatosan változik, és ezzel együtt változnak a szitkozódási szokásaink is. Talán egyszer azt is megéljük, hogy ha minden rossz szándék nélkül beszélgetünk valakivel, ne kelljen megválogatni a szavainkat, legyenek azok politikailag korrektek vagy sem.
