close
CímlapKultúraPécsi fényerő

Pécsi fényerő

2022. július 17.

Kegyes volt az idő, se rekkenő hőség, se eső nem tépázta az idei Fényfesztivált. Arra is ráeszméltünk, hogy 2016, vagyis az első fesztivál óta nagyobb lett az ingerküszöbünk, talán kicsit értőbben is állunk az alkotásokhoz. Az idei esemény azért is volt különleges, mert a korábbiakhoz képest olybá tűnt, egyre szorosabban kötődnek az alkotások a helyszínhez és annak történelméhez, még úgy is, hogy akár aktuális történésekre is tudnak reagálni. A Fény útjának stációit próbáljuk összegezni.

Úri Muri - sikolyok és pattogó fények
Barbakán várárok
A programfüzet szerint úgy lehetett itt teniszezni, mint ahogy azt anno a Zsolnayak tették. Nos, a Zsolnay-família a mai Negyed területén belül sportolt, és a pálya valahol a mai Látogató Központ és a játszóterek területén lehetett. A Negyed fenti sétányán van egy csempékkel borított díszes kisház - elvileg onnan nézték a családtagok, hogy a játszónak milyen a szervája… De tekintsünk is el ettől, mert az Úri muri című alkotás egyszerre volt szemkápráztató és vicces! A kezdet kezdetén mentem oda, de már akkor többen várakoztak arra, hogy a kipróbálhassák. A hosszú pálya több csíkból állt, amin - amint a játékos szervált - elindult egy fénycsík, amit aztán a pálya másik végéről lehetett “visszaütni”. A pálya közepe felé “labda” sokszor megpattant, így az ellenfélnek fogalma sem lehetett, merre pattan majd a fény. A kedvencem az ász volt - ilyenkor egyszerre négy fénycsík rohant végig a pályán!

Screen - a szürke ezernyi árnyalata
Civil Közösségek Háza - alsó szint
Füstbe burkolt sejtelmes alakok szürke sziluettjeit kerülgetve lehetett közel kerülni a KÉPERNYŐHÖZ, amin füst örvénylett. Hogy lehet valami ennyire gyönyörű, mint a füst? Aztán a keretbe szorított veszedelmes szépség egyszerűen rám fújt! Vajon mennyire ozmotikusak azok a képernyők, monitorok, kijelzők, amikkel nap mint nap találkozunk? Ruhánkba ivódnak, orrunkba tolulnak, tüdőnk hörgőcskéibe telepenek? A Fesztivál egyik leginspiratívabb alkotása szerintem ez volt.

Percipio - kontaktolj egy asztráltesttel
Civil Közösségek Háza - felső szint
A tükörben fénypontokból felépült törékeny alak csak arra várt, hogy mozogjunk előtte, vagy hogy megpróbáljuk megfogni. Őszintén szólva technikai értelemben el sem tudom képzelni, hogyan lehet ezt kivitelezni. Egy biztos: a tükörnek evilági oldalán lévő az élmény után a törékenységről gondolkodott és talán kicsit jobban szerette önmagát.
Nem csoda, hogy a látogatók szépen, türelemmel várakoztak. Megérte.

Vasarely remake - ölelés Victornak
A Csontváry múzeummal szemben
Vasarely ikonikus alkotásait lehetett megsimogatni ezen a helyszínen. A közönségkedvencek természetesen az egymásba fonódott zebrák voltak. Az op-art pápájának eredeti alkotása fekete-fehér - az érintésre azonban az állatok most elpirultak, bezöldültek. “A szín forma a forma pedig szín” - mondta anno Vasarely. Az érintés pedig szeretet - üzenték a látogatók. Ha tavaly Csontváry cédrusának a fülébe lehetett suttogni, és úgy üzenni meg a magányos zseninek, hogy alkotásai máig szeretve vannak, akkor Vasarely idén egy nagy ölelést kapott.
Érdekes közjáték volt, amikor a fákra vetített képelemek felé járókerettel indult el egy idős bácsi, átvágva az amúgy üres téren.

Distance
Janus Pannonius múzeum
Interaktív vetítés: a házfalon egy teljes sorozatnyi játék várta az érdeklődőket. Egy lézer mellé kellett rakni a kezünket, úgy lehetett irányítani a különböző alakzatokat, és teljesíteni a feladatokat. Amint készen volt egy pálya, máris jött a következő. A program elején volt a legjobb csatlakozni, máskülönben egy teljes, ismeretlen fesztiválozókból ad hoc verbuválódott szurkolótáborral gazdagodott a játékos, akik magyarázták, hogy mikor mit kellene csinálni. A játék izgalmas volt, de nézni is örömet okozott, az irányítható alakzatok mellett forgó-mozgó szépségek vetültek a falra, minden pályánál más és más stílusban.

Belső lényeg
Martyn Ferenc Múzeum Udvara
Erdélyi Péter szoboregyüttesére lehetett csillagokat szórni az udvarban. Megvilágítás kérdése, és minden új értelmet kaphat - a szobrok nappal egészen más arcukat mutatják.

Cinema Mystica Fénykert
Északi várfalsétány
Egyszerűnek tűnik, de nem az. Megfejthetőnek tűnik, de nem az. Fények gömbökből, és hatalmas, áttört, élére állított kockából. Mesés és titokzatos.

Fényszőnyeg - 3 PTE-s alkotás!
Janus Pannonius utca
A Fényszőnyeget idén is a PTE Művészeti Kar hallgatói készítették, három este három különböző alkotáson vagy alkotásban sétálhattunk. Lenyűgözőek voltak, ez volt az egyik legkedveltebb szelfiző-hely. Interjúk az alkotókkal hamarosan!

Tartsuk a fényt!
Széchenyi tér
Keleties kelmékbe burkolta a fény a dzsámit a Széchenyi téren. A tér felőli oldalon pedig egy hangokkal-zenékkel kísért, naponta változó program ment. Itt állandó volt a tömeg.

Row
Pécsi Galéria
Káprázatos és addiktív volt ez a produkció. Amikor ott jártam, a galéria földjén egy mozdulatlanná dermedt tömeg ült és nézte meg a programot újra és újra és újra. Szemből a sort alkotó izzó körök és azok játéka egyfajta mélységet mutatott, hol egy féregjáratra, hol szikrázó áramkörökre emlékeztetett. Oldalról nézve a sort viszont jobban látszott, hogyan cikáznak a fényhez kapcsolt gondolatok.

A tudatalattim második élete - pimasz izgalmak
Nádor Galéria
Szemtelenül mókás és nagyon intim pillantás egy művész tudatalattijába! Dali, Bosch és ki tudja még kik festményeinek kollázsai, az egész egy művészettörténeti orgia, ami furán ismerőssé teszi az alkotásokat. A kollázs aztán jól összekeveri a korábban ismerősnek hitt értelmezési síkokat, újakat csavar köréjük, beléjük mar, és kiegészíti őket. A bejárattal szembeni fényfestmény két szélén például egy férfi és egy nő bulizott táncolva. A legszuggesztívebb számomra egy nagy, festménydarabokból összevetített női fej volt, ami pislogott, forgatta a szemét, sőt, néhány előtte elhaladó alak után nézett, és megnyalta a szája szélét.

Bolygóközi utazás - vidd haza a fényt!
Művészetek és Irodalom Háza
A Naprendszer és bolygói álltak ennek az összetett helyszínnek a középpontjában. A fénybütykölde azért is nyújt évről évre maradandót, mert a látogatók eltöprenghetnek, hogy mit fognak a saját otthonukban összerakni, hogy a világegyetem csillapora bearanyozza hétköznapjaik szürkeségét.

Eos - Hajnalpír a falakon
Színház tér
Az eozin fénytörésének illúziója vetült ki a Színház térre. Vizuális élmény a vizualitásról.

Fénypiac - harapj bele a múltba
Jókai tér
Korábban piac működött itt Pécsett - a Fortepanon és a RégiPécs Facebook-oldalán lehet találni gyümölcs- és zsemleárus asszonyokat. Az előző századforduló környékén kisebb cirkuszi mutatványok is szórakoztatták a téren lévőket. Ezt a korszakot idézte meg az alkotó: mosolygó almák, forgó szőlőfürtök - a múltat szinte harapni lehetett volna, ha nem vonja el a figyelmet egy hatalmas elefánt, amit a tér sarkán lévő étterem névadó szobrocskája is árgus szemmel figyelt!

Virágok Lászlónak - memento mori
Szent Ferenc templom
Nagyon pécsi és nagyon kedves volt a Ferencesek utcájának végén lévő fényfestés: egy nemrég elhunyt virágárusnak, Lászlónak állított emléket. A templom utáni egyik ablakmélyedésben éveken át ücsörgő férfi színes csokrokat árult, a virágokat a kertjében szedte. Az alkotó ezeket a nemes- és vadvirágokat hintette szét a templom falán. A hamar hervadó szirmok, az eliramlott élet kapott más léptéket: grandiózusat és örökérvényűt.

Resonautica - Lebegés az univerzum közepén
Jakováli Hasszán dzsámi
Ennek az alkotásnak muszáj egy teljesen külön cikket szentelni!

Waterlight Graffity - firkálhattunk
Kossuth tér
Vizes szivaccsal lehetett fényt rajzolni egy hatalmas falra a Kossuth téren. Az alkotásoknak csak a látogatók képzelete szabott határt - és az, mennyire hamar száradt meg a graffiti, akkor ugyanis eltűnt. Környezetbarát falfirka, mindenki üzenhetett, amit csak akart.

Submergence
Árkád Pécs
Az Árkád felső részéről szépen meg lehetett figyelni, milyen ütemben változnak az ott kiállító led-erdő fényei: volt egy dinamikája, ami odaszögezte a nézőt. Persze csak addig, míg rá nem jött, hogy bele is lehet sétálni a fények közé! A változó színű fények között csatangolni, újra meg újra átszelni a fénygömbök erdejét, különleges élmény volt. 

A hinták titkos élete
Czinderi Park
Ultraviola fényben lehetett hintázni itt, a sok fényre csillogó testfestett gyerektől nyüzsgött ez a hely. A gyerkőcök láthatóan nagyon élvezték!

Kertek alatt - virágot az új ikonnak
Pécsi Vásárcsarnok
Van valami romantikus gesztus abban, hogy a helyi terményeket és helyben nőtt virágokat, növényeket is árusító vadiúj pécsi Vásárcsarnokot óriási tulipánokkal köszöntötte a Fényfesztivál alkotója. (Az új épületet ugyanis a Fesztivál nyitónapján adták át hivatalosan, másnap 6-től már vásárolni is lehetett. Erről további infók ebben a cikkben olvashatók. - a szerk.) A részletgazdag szépségek az új épület előtti szökőkút vizében, de az óriási üvegfelületeken is tükröződtek.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni