close
CímlapMagazinAz élet napos oldala ráncos

Az élet napos oldala ráncos

2021. június 23.

Leégés, ráncok, sőt, ami még rosszabb: melanoma. A megelőzés lehetőségeiről Dr. Lengyel Zsuzsannát, a Pécsi Tudományegyetem Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikájának igazgatóhelyettesét kérdeztük. (Arról, hogy mi a melanoma, és hogyan lehet idejekorán felismerni ezen a linken elérhető interjúnkban írtunk!)

Milyen káros hatásai lehetnek a napfénynek?
A melanoma kialakulásában az ún. intenzív napégéseknek van szerepe, a nem melanoma típusú daganatoknál pedig a hosszútávú, összeadódott UV-sugárzásnak. A bőr öregedését is nagymértékben a napfény felelős: a kutatások szerint nem a genetika, hanem 80%-ban az UV-sugárzás okozza. Erre mondják azt, hogy meg kell nézni, hogy a

nyolcvan fölötti hozzátartozónk fenekén milyen a bőr. Nem lesz sem ráncos, sem pigmentfoltos.

Ha így védtük volna az arcunkat is, valószínűleg azon sem lenne ennyi ránc. Talán sokan látták azt a fotósorozatot, mely egy nyugdíjas kamionsofőrről készült: az arca napfénynek kitett oldala sokkal ráncosabb, mint az utastér belseje felé néző. Azt is hozzátenném: tévhit, hogy az ablaküveg annyira megszűri a fényt, hogy nem hatol át rajta az UV. Az UVB-t valóban távol tartja, az UVA viszont simán áthatol az üvegen.

Hogyan tudunk ez ellen védekezni?
Többféle megoldást is bevethetünk.

Az egyik lehetőség, hogy bekenjük magunkat fényvédővel, a másik, hogy UV-szűrős anyagból készült ruházatot viselünk.

Mire kell figyelnünk, amikor bekenjük magunkat? És minket kenjünk be?
Mindent, amit a napfény érhet. Nem szabad kihagyni például a füleket sem, hiszen gyakran leégnek. Nagy hiba a dekoltázst kihagyni - vagy, ha ujjatlan pólóban vagyunk, kenjük be a vállainkat is. Olyan esettel is találkoztunk, amikor az illető csak az anyajegyeire kent fényvédőt - ez nem elég,

minden, a napfénynek kitett bőrfelületre alkalmazni kell.

Fontos az, hogy a fényvédőt 20-30 perccel azelőtt kenjük fel, hogy kimennénk a napra. 3-4 óránként pedig újra fel kell alkalmazni ezeket a szereket, mert nem stabil vegyületek. A termékek csomagolásán legtöbbször szerepel, hogy mennyi ideig nyújt optimális védelmet: van, ami úgy hirdeti magát, hogy 5-6 órán keresztül is kitart, de vannak olyan termék, amin külön felhívják a figyelmet arra, hogy csak két órán keresztül megfelelő a hatása.

Mennyi fényvédőt kell használni? És milyen terméket válasszunk?
Ahhoz, hogy elérjük a kellő hatást, kb. egy kupicányit, vagyis 4-5 centilitert egy alkalommal - ez nem kevés. Sokfajta fényvédő létezik, van kifejezetten testre/arcra való. Utóbbi azért jó, mert bőrtípusnak megfelelőt is lehet választani: akinek zsírosabb a bőre, lehetőség szerint könnyebb állagút vegyen. Nagy a választék: van fluid, gél, krém, és permet formában hozzáférhető fényvédő is. Színezett termékek is vannak, amikkel akár az alapozók is kiválthatók. Fontos, hogy széles spektrumú legyen a fényvédő, az UVA és az UVB tartomány elleni is védjen. Az SPF 20-ast keveslem,

arcra mindenképpen 50 faktoros krémet javallok.

Milyen sorrendben kell alkalmazni a különböző bőrápoló termékeket?
Arctisztítás után alkalmazzuk a hidratáló krémet, aztán 5-10 percet mindenképpen várnunk kell, hogy beivódjon az arckrém és csak utána használjunk fényvédő terméket. Alapozóból érdemes olyat venni, amiben van fényvédő - de ügyeljünk arra, hogy kellően magas faktorú legyen!

A hajas fejbőrt hogyan tudjuk védeni?
Viseljünk kalapot vagy sapkát. Ha valaki ezt nem szereti - és főleg, akinek kevesebb a haja! -, az használjon fényvédőszert! Vannak olyan permetek, amiket rá sem kell kennie a fejére, elég ráfújnia. Mindenképpen javasolnám a fej védelmét!

Azt tapasztaljuk, hogy mire valaki eléri az idős kort, a fénykárosodás miatt nemcsak pigmentfoltok alakulnak ki a fejbőrén, hanem ún. hám eredetű aktinikus keratózisok is (lásd a fenti képen - a szerk.), melyek a rák előtt lévő állapotot jelezik. Sőt, tumorok is kialakulhatnak.

Amikor a nap éri a bőrünket, nem csak az a rész károsodik, ahol például egy melanoma megjelent, hanem összességében az egész.

Mit tegyünk a strandon?
Ahhoz, hogy a fényvédelmünk maximális legyen, bizony, újra magunkra kell kennünk a fényvédő szereinket, amint kijöttünk a vízből. Ezt a gyerekeim sem nagyon szeretik (nevet), emiatt is vagyok elkötelezett híve az ún. UPS-es, azaz UV szűrős anyagból készült ruháknak. Eleinte a drága márkák foglalkoztak az ilyen termékek gyártásával, de ma már sokféle árban, fazonban, színben elérhetők.

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni