close
CímlapMagazinExcentrikus nyomozók, femme fatale, avagy a krimi evolúciója

Excentrikus nyomozók, femme fatale, avagy a krimi evolúciója

2023. február 23.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar meghívására dr. Zsámba Renáta, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusa Krimi: A gyilkolás egyszerű művészete címmel tartott előadást a népszerű tematikus műfaj sajátosságairól február 21-én a PTE BTK Anglisztika Intézetében. Az izgalmas műfaji, történeti áttekintést követően néhány kérdést is feltettem az előadónak a téma magyar vonatkozásairól és a kutatásáról.

Az érdekes vendégelőadáson a résztvevők megismerkedhettek a bűnügyi történetek múltjával, jelenével. Dr. Zsámba Renáta rámutatott arra is, hogy milyen párhuzamok figyelhetőek meg egyes korszakok regényeit elemezve, valamint milyen irányt vett a krimi aranykora után a modern értelmezés. Megtudhattuk például, hogy Edgar Allan Poe-t tekinthetjük a modern detektív történet megalkotójának A Morgue utcai kettős gyilkosság című művével. Az is kiderült, hogy Agatha Christie művei a legnépszerűbb könyvek közé tartoznak a világon, több, mint egymilliárd angol nyelven megjelent példánnyal és egy milliárd fordításban megjelent példánnyal világszerte. Persze szó esett Raymond Chandler, Dashiell Hammett és Arthur Conan Doyle híres, gyakran részletekben, fejezetenként közölt műveiről, valamint a bűnügyi fikció további képviselőiről is, mint Anna Katherine Green vagy Metta Victoria Fuller Victor, csak hogy néhányat említsünk.

Eredetileg mi vitte a krimi műfaja felé az érdeklődését?
Kislánykoromban rá voltam csavarodva az Agatha Christie történetekre, és amikor már elég jól olvastam, akkor elkezdtem a könyveket olvasni. Majd az egyetemen Agatha Christie-t választottam a szakdolgozatom témájául, amiből később egy PhD-értekezés lett. Egészen érdekes módon utóbbiba Agatha Christie pont nem került végül bele, de a jelenleg készülő könyvnek ő is a része lesz.

via GIPHY

Milyen könyv készül?
Egy monográfiát írok a PhD disszertációmból, elsősorban a brit klasszikus krimi, tehát a klasszikus krimi aranykorát vizsgálja négy női szerző műveiben:  a háborús traumákat, a középosztály emlékezetválságát, a gender-válságot és a nosztalgikus vágyódást.

Az előadásában magyar krimi írókat, illetve szereplőket is említett, van-e valami közös szál, ami összeköti őket?
Túl sokat nem foglalkoztam még a magyar krimivel, de a Linda című tévésorozatról konkrétan írtam is egy tanulmányt. Azt vizsgáltam alapvetően, hogy mennyire jellemzi egyfajta szocialista beágyazottság, mert abban az időszakban készült, Budapesten játszódik. A saját közegében érdekes megnézni azt is, hogy ebben a korszakban egyébként a bűnhöz a rendőrség kötelékeiben hogyan viszonyulnak ezek a karakterek. Rendkívül kelet-európai, az adott kornak megfelelő a hozzáállásuk a külföldiekhez és a gazdagokhoz is.

A most futó trendekben Kondor Vilmos és Baráth Katalin most nagyon felkapottak lettek, műveikben a történelmi krimi kerül előtérbe. A magyar vonatkozása az, hogy visszavisz minket a századfordulóig, hiszen Baráth Katalin regényei az 1910-es években, Kondor Vilmos művei a két világháború között, illetve a második világháború időszakában játszódnak. Mindenképpen érdekes, hogy a magyar közegben mi válik ezekből a karakterekből? Nagyon izgalmas eltérések figyelhetőek meg: a hard-boiled krimikben, tehát Raymond Chandler és Dashiell Hammett regényeiben megjelenő mocskos nyelvezet például Kondor Vilmosnál, aki mint ’magyar hard-boiled’ lett felkapott, nincsen meg. Mások a helyszínek, a karakterek, akik teljesen más társadalmi háttérrel rendelkeznek. Nagyon-nagyon izgalmas. Ha a magyar relevanciát szeretném nézni, akkor ezt mindenképp megemlíteném. Én azonban egy kicsit csalódott voltam Kondor Vilmosnál. Nagyon szeretem a könyveit, de amikor azt mondják róla, hogy az amerikai stílusban ír, az amerikai hagyományok figyelembevételével, ez csak részben igaz. Szerintem nagyon óvatos ez a magyar hard-boiled az amerikaihoz képest. Igazából nincsen femme fatale sem, nem írja le annyira a nőket.

 

via GIPHY

 

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni