A PeMel két éve alapult két pesti szervezet: a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület segítségével.
Pécsen kezdetben hatan voltunk és baráti találkozókat szerveztünk, aztán “szájhagyomány” révén bővült a csapat. Jelenleg 15 fő aktív tagunk van, de a levelező listánkon 70-en szerepelnek, őket szoktunk mozgósítani a programok kapcsán.
Filmklubot havonta egyszer rendezünk, LMBTQ témájú filmeket vetítünk, a helyszín általában a Csinos Presszó vagy a Wanna Be kávézó. Rendezünk könyv klubot is, utoljára Kiss Tibor Noét hívtuk vendégnek.
Az egymás között folytatott kommunikáción túl mit tesztek azért, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek?
Az Emberség Erejével Alapítvánnyal dolgozunk együtt az ún. élő könyvtár programban, aminek lényege az, hogy a “könyvek” itt maguk az emberek. Az üzenetünk lényege az, hogy:
Ne ítélj a borító alapján!
Ha valakiről csak azt az információt tudod, hogy meleg, akkor rögtön működésbe lépnek a sztereotípiák. Amikor viszont személyesen találkozol az adott személlyel, akkor bármit kérdezhetsz tőle, így leépítheted az előítéleteid, vagy épp megerősítheted az addigi véleményed.
A Melegség és Megismerés Iskolai Program pedig egy másfél órás érzékenyítő óra, amit főként középiskolákban tartunk. Különböző játékok során adjuk át az információkat a melegséggel kapcsolatban. A cél ezzel az, hogy ne utasítsanak el vagy bántalmazzanak valakit csak azért, mert LMBTQ. Ez nagyon fontos, hiszen a kutatások szerint LMBTQ-s személyek teszik ki az emberiség 5-10%-át.
Az iskolai foglalkozásból melyik a kedvenc játékod?
Van egy ún. szerelem-játék. A csoportot ketté osztjuk, az egyik fele heteroszexuálisok, másik homoszexuálisok „bőrébe bújik”és a feltett állításokra így felel. Teljesen hétköznapi mondatokat sorolunk fel azzal kapcsolatban, ki mit tehet meg a párkapcsoltában. Pl.: megfoghatom a párom kezét az utcán, beszélgetek a párommal való kapcsolatomról a szüleimmel.
Hogyan viszonyulnak a fiatalok hozzátok és a témához?
Az a tapasztalatom, hogy magas fokú a fejlődés, az elfogadás, kevesebb tévképzet vagy félelem alakul ki a tudatlanság miatt. Jellemzően a már meglévő tudásukat kell egy kicsit rendszerezni, hogy tényleg megértsék a dolgokat.
Néha személyes történeteket is elmesélünk. Úgy gondolom, hogy
a mai fiatalság nagyon érzékeny a normakritikus gondolkodásra.
Ahelyett, hogy mi megmondjuk nekik, hogy mi mit jelent, arra ösztönözzük őket, hogy merjék megkérdőjelezni azokat a dolgokat, amiket eddig tudni véltek.
Ért már atrocitás titeket az órák során?
Igazából nem. Más óraadóról már hallottunk, aki ellenséges osztállyal találkozott. Előfordul sajnos, de úgy gondolom, hogy ez a ritkább. Mi itt Pécsen ezt még nem tapasztaltuk.
Lehet úgy érzékenyíteni az embereket, hogy tartós változás menjen végbe?
Igen! Én abszolút hiszek ebben! A tapasztalatom is az, hogy egyre fiatalabb korban derül ki, hogy LMBTQ-e valaki: míg a ’90-es évek előtt jellemzően 20-30 éves kor után, addig ma már a középiskolában felvállalják magukat, mert elég magabiztosságot és támogatást éreznek hozzá.
A PeMel tagjai mind személyes érintettség miatt vannak a csapatban?
Nem feltétel, hogy valaki LMBTQ-s legyen, így jelenleg is vannak heteroszexuális tagjaink is. Azok csatlakoznak hozzánk, akiknek tényleg kedvük van jönni.
És hogy melyik kifejezés pontosan mit takar?
http://www.pemel.hu/fogalomtar
A cikkhez kapcsolódó film:
A dán lány
„Rossz hírem van. Ön homoszexuális.”
Nekem meg egy még rosszabb: ön tudatlan! Bár az 1930-as években ez kicsit sem volt furcsa. Az orvostudomány a “másságot” inkább csak nézegette, szagolgatta vagy épp galád módon elektrosokkal kezelte. Nem volt könnyű akkoriban a társadalmi elvárásoknak megfelelni, ahogy ma sem az. De anno Lili Koppenhágában biztosan több problémával küzdött. Apropó, említettem, hogy Lili eredeti neve Einar Wegener? Korának tehetséges férfi festője. Irány a mozi, és lássátok hogyan repül ki Lili a társadalom komfortzónájának kalitkájából!
