Tóth Mariann teablogger tartott előadást a japán zöld teákról január 20-án a PKK Belvárosi Közösségi térben, a Reménysugár Egyesület szervezésében.
Élénken emlékszem arra, amikor egy Kék hegység energiája nevű matchát kóstoltatott Tóth Mariann egy hasonló program keretében, de bevallom, arra nem számítottam, hogy az újonnan kóstolt ízek ennyire eszembe juttatják majd annak a teának az ízeit. De erről még mit sem sejtettem, amikor beültem az érdeklődők közé a verőfényes délelőttön. A sétálóutcából felszűrődött egy utcai zenész muzsikájának ritmusa, ami sejtelmes, keleties hangulatot teremtett.
Kezdjük a gyökereknél!
A camellia sinensis egy örökzöld növény, ami akár fává is cseperedhet – bár legtöbbször, azt hiszem, ez nem adatik meg neki. A pici, szőrös csúcsrügy a legeslegjobb, az első- második a közepes minőségű teák alapanyaga. Aharmadik levél már ritkán kerül igazán jó minőségű teákba. (Persze ez is szubjektív: van, hogy valakinek olyan jön be, amiben a szár is benne van.) Meglepett, de kiderült, hogy egyes teafajtákat szüret előtt van, hogy minden oldalról leárnyékolnak, hogy ezzel is növekedésre buzdítsák a növényt: ami annyira neki is durálja magát, hogy az árnyékolt ültetvényekről betakarított rügyeknek-leveleknek más ízük van. A hallgatóság egyébként többször susmorgott arról, mennyire hasonlít a japán teakultúra a mi borkultúránkhoz: az első szüretből meg lehet állapítani, milyen lesz az idei felhozatal, és mindenki várja is az újbort/újteát.
A tea jótékony hatásai közé sok mindent sorolnak, és az a helyzet, hogy ha a kutatások tévedhetnek is, a többezer évre visszatekintő teázás nem. Gondolom, ha megrövidítené az életet, ennyi idő alatt már biztosan észrevették volna. Az a helyzet, hogy valószínűleg ennek az ellentéte igaz.
Egy csésze fekete sárga zöld(essárga)
Egy barátságos japán házaspár, akik minden év felét Orfűn töltötték, mielőtt idős korukra végleg hazaköltöztek volna, jellegzetes, fületlen kis teáscsészéiket pécsieknek adományozták. Így ihattunk áttört rizsszemes fehér, finomívű aranylevéllel díszített, díszes ruhájú európaiakat ábrázoló csészékből. A kedvencem – bár éppen nem abból a készletből került hozzám – egy szeladonzöld csésze volt, aminek alján kis arany csillámok cikáznak.
Tóth Mariann szerint a zöld teák számára ideális 70 fokot a legkönnyebben úgy tudjuk hőmérő nélkül megsaccolni, ha óvatosan a víz fölé tesszük a kezünk: ha még gőzölög, de nem égeti meg a tenyerünket, nagyjából 70 fokos.
Kóstoltunk egy csillagsor fantázianévre keresztelt senchát, majd egy genmaichát is. Utóbbinak az a jellegzetessége, hogy pirított rizst kevernek a zöld teához.
Hogy milyenek voltak az ízek? Ilyesmik merültek fel:
Alga.
Hal.
Fű.
Szalma.
Tökmag.
Gesztenye.
Pattogatott kukorica.
Főtt rizs (aminek picit odakapott az alja).
Annak ellenére, hogy Tóth Mariann évek (!) óta tanulja azt, milyen egy hagyományos japán teaszertartás és előadása nagy része a tradíciókról szólt, nem a „kell”, hanem a „lehet” volt a hangsúlyos. Felmerült például, hogy pontosan mennyi teafű kell 2-3 deci tea előállításához, és az adekvát válasza az volt: amennyit szeretnél. Ha erősebb teára vágysz, tegyél bele többet.
Szóval csak empirikusan!
Szürcsölgettük az első, majd a második felöntéseket. A mellettem ülő hölgy az orosz teaivási szokásokról mesélt nekem (ott vannak, akik lekvárral isszák!), volt egy lány, aki egy nagy fadobozzal érkezett, amiben a matcha elkészítéséhez szükséges eszközök voltak.
Szerintem mindenkiben felébredt a kísérletező kedv.
Már csak egy kis teafű kell és forró víz.
És egy adag eltökéltség – ezt is hozzá kell tennem. Voltak ugyanis olyan kérdések, amik azt firtatták, hogy lehet, hogy úgy általában a japánoknak, és konkrétan az előadónak hogy van ennyi ideje teázgatni. Külön kérésre ezért Tóth Mariann az előadás után el is játszotta, pontosan mennyi időt tölt reggelente teázással, s úgy tűnt, meg is győzött mindenkit arról, hogy nem olyan időrabló ez (szerintem kb ennyi idő, mire lefő egy kávé). A kérdést feltevőknek pedig talán csak ekkor jutott eszükbe: az egész délelőttöt teaszagolgatással, kortyolgatással, a színébe való belefeledkezéssel töltötték. Egy aprócska, tétova lépés ez volt részünkről a teázás szélesre taposott, évezredes útján.
