A nemzetközi romanap (április 8.) alkalmából április 7-én a Phiren Amenca nevű, budapesti székhelyű civil szervezet a pécsi roma napi esemény keretén belül, egyebek között egy, a holokausztról szóló beszélgetést szervezett két túlélővel. Kőszegi Lajos és Forgács András mesélt megdöbbentő emlékeiről a Wannabe Caféban.
Az eseményen három kerekasztal-beszélgetésre került sor. A délutánt a roma holokauszt (cigányul porajmos- a szerk.) történetéről való diskurzus indította, helyi szakértőkkel, akik holokauszt témában is kutatnak. Az informatív felvezetés után pedig két túlélő segítségével képzelhettünk bele az elhurcoltatás és gettókban élés megdöbbentő helyzetébe. Kőszegi Lajos, Lajos bácsi egy somogyi faluban nevelkedett, ötéves volt, mikor Komáromba vitték a táborba. Ugyanis Magyarországon abban a városban volt el az a gyűjtőtábor, ahova 1944-ben a cigányokat hurcolták.
Ugyanide került Forgács András, Bandika is. Bár tudomásuk nincs róla, hogy találkoztak volna - mivel akkor még gyermekek voltak, ezt nem is várhatjuk el tőlük -, de a történeteiben rengeteg, egymáshoz hasonló elemet fedezhettünk fel. Lajos bácsi több mint húsz napig volt Komáromban. Azt mesélte, hogy rokonaival ott találkozott utoljára, aztán magára maradt. Az asszonyokat és férfiakat egytől egyig elvitték, csak az a nő maradhatott a táborban, akinek volt kisgyereke. Így Lajos bácsit egy ismeretlen nő magához húzta, mintha az ő fia lenne. Így menekülhettek meg mind a ketten. Miután az oroszok felszabadították a tábort, mindenkit útnak eresztettek, gyalog indultak hát el hazafelé, útközben Lajos bácsi elszakadt a már említett nőtől. A menetelésük során a helyi lakosok ételt adtak nekik. Híre ment, hogy életben van, így rokonai megkeresték és hazavitték. Rengeteg emléket őriz ebből az időszakról, egyebek között azt is, hogy Komáromban a halottakat elásták oda, ahol a tábor lakói nap mint nap tartózkodtak. Tehát Lajos bácsi is úgymond a halottak felett sétált. Nehéz ezeket a mondatokat végighallgatni, majd most lejegyezni. Talán ezek azok a történetek, amiket sem megélője sem hallgatója soha nem tud kitörölni a fejéből. És talán nem is kell! Bandika – ugyanis Forgács András kérte, hogy így hívjam - pont erre hívta fel a figyelmünket. Ő felettébb karakán egyéniség, aki teret enged hangjának és érzelmeinek. Ezen meglepődni pedig nem is kell: a borzalmak, amiket átéltek feldolgozhatatlanok. Bandika is mesélt az emlékeiről és könyörögve kért mindenkit, hogy a történeteket meséljük tovább. Mondjuk el mindenkinek, hogy miféle borzalmakat éltek meg cigányok és zsidók egyaránt. Elmondása szerint
egy nép sem érdemel ilyen bánásmódot,
senki sem tett olyan dolgot, amivel ezt a sorsot megérdemelheti. Igazán szívszorító és lelkileg megterhelő kerekasztal-beszélgetés volt, a jelenlévők nevében is bizton állíthatom, hogy elfelejteni nem lehet. Ezek után szükségünk volt egy lélegzetvételnyi szünetre, hogy folytathassuk a napot.
A nap utolsó témaköre a “nemi szerepek a roma közösségekben” volt, ahol a cigány kultúrában való nemi szerepet helyzetéről, változásairól és átalakulásáról cseréltek eszmét a kerekasztal-beszélgetés résztvevői. A délután a Kóstoldának köszönhetően ínycsiklandozóan finom cigány lecsó elfogyasztásával zárult, frissen sült bodaggal és desszertként rétessel. A jóllakott résztvevők pedig a Chache Rom nevű zenekar dalaira rophatták a vacsora után.
