Már édesapja is legendás volt, és a PTE Közgazdaságtudományi Karát erősítette. Felesége szintén PTE-alumna és szintén közgazdász. Lányai is ebben az alma materben szerezték diplomáikat, sőt, a nagyobbik révén már a harmadik generáció dolgozik a Pécsi Tudományegyetemen. “Vicces tanár, és lazának tűnik, de a vizsgái kemények” - értékelték hallgatói egy weboldalon Zeller Gyulát. Nyugdíjas, de mind a mai napig oktat a PTE KTK-n, és szakértői munkákat is végez.
Lehet, hogy az édesapád befolyásolta, hogy ezt a pályát válaszd?
Egészen biztos! Eredetileg filozófus szerettem volna lenni, de akkoriban nagyon kevés hallgatót vettek fel arra a szakra, nem is fűztem hozzá nagyobb reményeket. Matekból és történelemből jó voltam, és így adódott a közgáz. Abban, hogy itt is maradtam, már benne lehet az apámtól kapott inspiráció.
Milyen volt akkoriban a közgázon tanulni?
Érdekes! Akkor ez egy nagyon fiatal kar volt. Amikor jelentkeztem, mindössze a harmadik évfolyam indult. Elég sajátos volt az oktatás, mert még nem voltak ideálisan felszerelt tantermek. Volt például egy ún. I-szeminárium, ami egy folyosó volt, két lengőajtóval. De mindez csak érdekessé tett ezt a világot.
Ami inspiráló volt, az a fiatal és kreatív tanári gárda.
Kik voltak a meghatározó tanáraid?
Zinhober professzor szellemisége meghatározó volt - ezt mindenki nagyra értékelte az évfolyamon. Szívesen emlékszem még Petschnig Mária Zitára, aki a pénzügyet tanította, Pauker Csabára, aki a szociológia rejtelmeibe próbált minket bevezetni, a statisztikát tanító Pintér Józsefre, vagy Nyitrai Ferencnére, aki akkor a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, és remek előadásokat tartott.
Tudnál az évfolyamtársaid közül olyat említeni, akivel még mindig tartod a kapcsolatot, vagy együtt dolgozol?
Van olyan évfolyamtársam, akivel viszonylag szorosan tartom a kapcsolatot most már 44 éve, ő a feleségem. (nevet) Ami a többieket illeti: eléggé szétszéledt a mezőny. Akkoriban mindössze két olyan hely volt, ahol közgazdaságtudományt lehetett tanulni Magyarországon: Budapest és Pécs. Emiatt Nyírségtől kezdve Szombathelyig voltak csoporttársaim, és végzés után sokan vissza is költöztek ezekre a településekre dolgozni. A legjobb barátom a szigetvári Benkó Zoltán volt, aki később Szekszárdon dolgozott, majd Pestre költözött. Magáról a karról természetesen több barátot szereztem - ilyen például a miénket megelőző évfolyamról Törőcsik Mari.
Milyen volt akkor az egyetemi élet?
Nagyon más, mint most. A nosztalgia nyilván mindent megszépít, de valahogy “egyetemibbnek” éreztem. Ma a hallgatók nagy része amint teheti, hazautazik, így az egyetemen kívüli egyetemi élet szinte nem létezik. Mi a csoporttársaimmal bandákba szerveződve, kollégiumokban és kocsmákban beszélgetve hoztunk létre sok olyasmit, ami máig emlékezetes a számomra. Például Mellár Tamással progresszív beat klubot szerveztünk, hogy a legmenőbb zenéket megosszuk másokkal. Sok szakmai jellegű beszélgetést is folytattunk, - szeretem is hangsúlyozni,
legalább annyit tanultam a társaimmal folytatott vitákból, mint amennyit az egyetemen.
Ez ma nincs, és ezzel az egyetemi lét nagyon lényeges eleme szűnt meg.
Igen, de úgy tudom, hogy a hetvenes években még az extra bevétel kedvéért vállaltak tanulás mellett munkát a hallgatók, ma pedig sokan megélhetési okokból kényszerülnek dolgozni. Így szerintem érhető, ha kevésbé van idejük.
Úgy gondolom, hogy ma egy átlagos családra a tandíjak, a hallgató megélhetési költségei, lakhatása valóban elég nagy terhet rónak. Ami tragédia a társadalmi mobilitás szempontjából is, és minden más szempontból is egy bunkó, feudális társadalmat idéz elő. Tiszteletreméltó, ha valaki dolgozik a tanulmányai mellett, és a világ számos országára jellemző. Ennek viszont lehet látni az oktatásban is a hátrányait. Az órai jelenlét sztohasztikussá válik, ugyanakkor legalább a minimumfeltételeket teljesíteni kell.
Hogyan dőlt el, hogy itt, Pécsett maradsz és tanítani fogsz?
Az elméleti dolgok mindig vonzottak, szeretek szép- és szakirodalmat is olvasni, viszonylag jól teljesítettem az oktatás terén is, jó visszajelzéseket kaptam. A tanítás szerintem alkati kérdés is:
exhibicionistának kell lenni abban az értelemben, hogy egy előadáson 200 vagy még több embernek engedem meg, hogy belenézzen a fejembe.
Hogyan lehet a figyelmet megragadni?
Van egy örök recep ehhez: alapvető, hogy felkészült legyél. Fontos, hogy a hallgató érezze, hogy biztonsággal mozogsz ezen a területen, tudsz válaszolni a kérdésekre. Nem akarok arányokat mondani, hogy ez a tananyag hányszorosának tudását jelenti… A másik fő tényező pedig a humor. Itt nem valamiféle alpári viccelődésre gondolok, hanem szakmai humorra, amit a hallgatók szoktak is értékelni. Lássák, hogy az oktató nem távoli és megközelíthetetlen. Vannak mániáim is: időben kezdem és fejezem be az óráimat. Erre mindig kínosan ügyeltem, mert megvan az a furcsa tulajdonságom, hogy szeretek pontos lenni.
Vannak kedvenc tanítványaid?
Sok jó tanítványom volt. A nyolcvanvalahányadik félévemet kezdtem. Ha csak két-három tehetséges hallgatóval találkozom félévente, már akkoris kétszáz fölött lenne a létszámuk. Nem lenne fair név szerint emlegetnem közülük bárkit, mert valaki biztosan kimaradna.
Mindig vannak olyanok, akikre büszke vagyok,
aki a tévében szerepel szakértőként, vagy sikeres üzletember lett, vagy az élet más területén érvényesült. A kollegák közül viszont a legérdekesebb pályát egészen biztosan Závada Pali futotta be, aki itt volt szociológus, és most már másodíziglen koszorús író, és a fia is sikeres költő.
A szakterületed mennyit változott ezalatt az idő alatt?
Az elméleti résztől eltekintve nagyon sokat. Változtak a jogszabályok, a bankbiztonsági szabályok, az innovációk révén az is, ahogyan a pénzt kezeljük. A pénzügy alaptantárgy, de azt hiszem, nem túlzok, ha azt állítom: a tananyag minden évben legalább a harmada megújult.
Úgy tudom, hogy a gyerekeid is a PTE-re jártak.
Anna három, Judit két diplomát szerzett a PTE-n. Nagyobbik lányom révén
már a harmadik generációnk kötődik a PTE-hez munkavállalói oldalról is.
Szerencsére sok ilyen család van, vagyis egy oldalról ebben nincs semmi különleges, másrészt viszont az egyetem értékeit is bizonyítja.
Miért éri meg a közgazdász szakra jelentkezni manapság?
A közgazdász szakma - bármennyire is próbálják lecsupaszítani, mert az utóbbi évek tananyagaiban ezt a tendenciát látom - sokfajta ismeretet és érdeklődési területet ölel fel. Ahhoz, hogy valaki jó közgazdász legyen, kell egyfajta társadalomtudományi és módszertani érzék, illetve a pszichológiától kezdve a társadalmi kapcsolatépítésig sok mindenben otthon kell lenni. A külső szemlélők a közgazdaságtanra azt mondják, hogy ez csak matek és könyvelés - hát, ezeknél jóval több! Széles látókört ad, ha valaki ezt szereti csinálni.
Többször említetted, hogy szereted a szépirodalmat. Ki a kedvenc íród?
A szépirodalom mindig a kedvenceim közé tartozott, és ezt biztosan apámtól örököltem, aki magyar-latin szakos tanárnak készült, míg ki nem rúgták az ötvenes években az egyetemről. (id. Zeller Gyula az Eötvös Kollégium hallgatója volt, egy vizsgával a végzés előtt távolította el a rendszer az egyetemről - a szerk.) Hogy ki a kedvencem, az mindig változik. A magyarok közül Téreytől mindent elolvastam, amit meg lehetett szerezni, de Eszterházy műveit is újra- meg újraolvasom. A külföldiek közül Roberto Bolaño a kedvencem. Úgy gondoltam, hogy a karantén alatt előveszem azokat a műveket, amikhez még egyetemista koromban volt szerencsém. Joyce Ulysses-ét, a ‘80-as években Szentkuthy Miklós fordításában olvastam, idén viszont az új verzióba, melyen a nemrég díjat kapott Szolláth Dávid is munkálkodott. Találtam egy olyan weboldalt, amin komoly magyarázatok vannak a szöveghez, és hogy teljes legyen a kép elővettem az Odüsszeiát is, és egyszerre olvastam a két anyagot. Mindössze két hét alatt át is rágtam magam az egészen. Aztán Proust-tól Az eltűnt idő nyomában összes kötete sorra került. Régebben csak az első kettőt olvastam Gyergyai Albert nagyszerű fordításában. Úgy gondolom,
ezek azok a könyvek, amikről sokan beszélnek, de kevesen olvassák őket.
Nagyon jónak találtam Bereményi Magyar Copperfield című művét. Most Knausgard következő kötetének megjelenését várom.
