Életünk nagy pillanataiban felvillanhatnak meghatározó emlékeink. Nem biztos, hogy szépek és jók, lehet, hogy fájók és kellemetlenek. De összeállhat a kép, hogy mi miért történhetett velünk. Utólag minden mozzanat értelmet nyer, és emiatt annak, hogy abban a bizonyos nagy pillanatban mit teszünk és mi történik, kiemelt jelentősége van.
És most képzeljük el a törékeny Hófehérkét, ahogy a sevillai bikaviadal aréna közepén farkasszemet néz egy 560 kilós bikával.
És közben eszébe jut
néhai apja, a legünnepeltebb, legsikeresebb és leggazdagabb torreádor, aki az ő születése napján bénult le ugyanebben az arénában
néhai nagyanyja tánca, aki a szülésbe belehalt édesanyja táncmozdulatait tanítja neki
mostohája kegyetlenkedései
az, ahogy azelőtt a kitömött bika előtt gyakorol a vörös posztóval, ami az apját egykor felöklelte
ahogy egy törpe kihúzza a patakból, amibe mostohája mazochista szeretője próbálta belefojtani
és ott áll, tőrét és tekintetét a bikának szegezve. Mert ahogy apja intette:
Soha ne vedd le a szemed a bikáról!
Mi pedig tudjuk:
a törpék egyike áruló és ő intézte el, hogy Hófehérke a legvadabb bikát kapja
a torreádorügynök, akinek szerződésére analfabéta hősnőnk ikszet rajzolt, élete végéig dolgoztathatja Hófehérkét
és a népes lelátón ott ül a mostoha, és kezében van a mérgezett alma.
Azt pedig csak sejtjük, hogy hercegek nincsenek. Még akkor sem, ha a történetünk az 1910-es években játszódik a szenvedélyes Spanyolhonban, és egy fekete-fehér némafilmen manifesztálódik.
Berger filmjét a Nemzetközi Tavasz keretében néztem meg az Apolló Moziban.
A filmeket ingyenesen lehet megnézni, de mindenképpen regisztrálni kell, különben nem lesz hely. Ma este a Vérnász egy feldolgozása lesz.
További programok: @interntionalspringpte és @apollopecs