Dr. Schipp Ferenc nyugdíjas egyetemi tanár, matematikus. Eddigi munkássága során több, mint 20 külföldi egyetemet járt be és mindvégig a fiatal tehetségek göröngyös útját egyengette. A PTE Szenátusa március 16-án díszdoktorrá avatta.
A tudományos élet színterén jelenleg mivel foglalkozik?
Már 10 éve nyugdíjas egyetemi tanár vagyok, de azért igyekszem a tudomány területén aktív maradni, legalábbis amennyire erőmből telik. Az ELTE Informatikai Kar Numerikus Tanszékén részt veszek a doktoranduszok képzésében. Hetente rendszeresen tartok szemináriumokat és most is segítek a végzés előtt álló hallgatóknak. Ezen túlmenően 15 éve aktív kapcsolatot ápolok a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Informatikai Intézetével, ahol elsősorban matematikai alkalmazásokkal foglalkozunk. Rendszeresen találkozom a kollégákkal és évente több tudományos dolgozatot készítünk. A PTE nagyon közel áll a szívemhez: több mint tíz évig dolgoztam itt, abban az időszakban, amikor a természettudományi kar főiskolaiból egyetemivé lett. Tanszékvezetőként nagyon sok teendőm volt ezzel kapcsolatban: kollégáimmal közösen az egyetemi képzés beindításán és a tanszék fejlesztésén munkálkodtunk.
Többször emlegeti a fiatalokat. Miért szívügye a tehetséges hallgatók támogatása?
Akinek van egy kis affinitása a pedagógiához, az joggal érezheti, hogy ez az egyik legfontosabb feladatunk. Ha látunk egy tehetséges fiatalt, akkor őt ne hagyjuk elveszni. Ezen túlmenően nekem külön szívügyem volt a tanárképzés, és úgy látom az utóbbi években újra fontos része lett az egyetemi képzésnek. Egyrészt a jelentkező hallgatók számában, másrészt színvonalában is nagyot változott a helyzet. Külön büszke vagyok rá, hogy Pécsre kerülésem idején az ELTE-vel közösen indítottunk el egy levelező tanárképzést, azok számára, akik főiskolai diplomával rendelkeztek. Ezzel is hozzájárultunk a pedagógus hiány csökkentéséhez itt, Baranyában.
Mi inspirálja napról-napra a munkája során?
Számos új és fontos területtel találkozhatunk a matematikában és az informatikában. Ezek szelektálása és a hallgatók felkészítése az új gondolatok befogadására a felsőoktatás egyik kiemelt feladata. Az utóbbi időben intenzíven foglalkoztunk műszaki alkalmazásokkal és próbáljuk a matematikai és informatikai módszereket az orvostudományba átültetni, például EKG görbék és a CT felvételek analízisével és feldolgozásával kapcsolatban. Ezek az alkalmazások nagyon perspektivikusak, elterjesztésükhöz kiterjedt személyi kapcsolatokra és meggyőző munkára van szükség.
Jelenleg is részt vesz tudományos kutatásban?
A SZTAKI-sokkal egy járműtechnológia fejlesztéssel kapcsolatos projekten dolgozunk. Pap Margit pécsi kolleganővel bevezettünk egy új transzformációt, amely reményeink szerint bizonyos területeken átveheti a korábban elterjedt Fourier-transzformáció szerepét. Ennek alkalmazási lehetőségeit kutatjuk, többek között a rendszer- és irányításelméletben és az elméleti fizikában. Az ELTE Numerikus Analízis Tanszéken egy külső céggel együttműködve olyan ujjra illeszthető készülék fejlesztésével foglalkozunk, amellyel EKG jeleket lehet regisztrálni.
Miért tartja jelentősnek a díszdoktori kinevezést?
Azt gondolom, ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, számomra külön öröm, hogy baranyaiként az itteni egyetemtől kaphattam a kitüntető címet. . Amennyire erőm engedi, továbbra is igyekszem támogatni a PTE-s kollégákat és a fiatalokat.