close

Logika és varázslat

Kilencéves jubileumát ünnepelte a Családi Társasjáték Egyesület Veszprémben, ahol a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (PTE KPVK) által fejlesztett Dienes-játékok is reflektorfénybe kerültek.

Az esemény során a látogatók kipróbálhatták mind a négy, a Piatnik Budapest Kft. gondozásában megjelent oktatójátékot:

  • Ki jut a várba?
  • Erdők játéka
  • Igaz?gyöngyök
  • Abrakadabra

A Dienes-játékok célja, hogy a matematikai fogalmak elsajátítását játékos formában segítsék, különös figyelmet fordítva a logikus gondolkodás fejlesztésére. A kiadó és a PTE KPVK szakemberei abban bíznak, hogy a játékok minél szélesebb körben eljutnak az oktatásban dolgozó pedagógusokhoz és a szülőkhöz.

A rendezvény résztvevői egy megható pillanat tanúi lehettek, amikor a PTE KPVK képviseletében Klein Sándor professzor átadott egy játékcsomagot az enyingi Szirombontogató Óvodának. Az ajándékot az intézmény vezetője, Tolnai Zsuzsanna vette át. A csomagban mind a négy eddig kiadott Dienes-játékból két-két darab kapott helyet, hozzájárulva az élményalapú matematikatanuláshoz a legfiatalabb korosztály számára.

A Dienes-játékokról bővebb információ az alábbi oldalon található: https://www.piatnik.hu/Dienes-jatekok

Korábbi cikkeink a témában:
https://univpecs.com/egyetemi_elet/pte_kpvk_korber_dienes_jatekok
https://univpecs.com/magazin/dienes_het_kanadaban
https://univpecs.com/egyetemi_elet/mar_horvatorszagban_pte_tarsasjatekaival_tanulnak

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni