Először rendezte meg a PTE Szentágothai Kutatóközpont a BrainBee-t, és a magyar forduló első helyezettje, Lawson Richard Hanh egyből a nemzetközi forduló döntőjébe került! A BrainBee keretein belül a világ legjobb 33, idegtudományok terén már most jeleskedő középiskolása mérte össze tudását. Az első nemzetközi forduló után Lawson Richard Hanh a legjobb 11 közé került, akik a döntőben mérették meg magukat. Végül a kilencedik helyen végzett, az első a kanadai Helen Li lett, a dobogósok Anmol Bhatia (USA) és Ugne Birstonaite (Litvánia).
“Bár online zajlott, és emiatt az élmény nem volt olyan, mintha személyesen találkoztunk volna, mégis emlékezetes volt a verseny. Tetszett, hogy nem a versengésnek adtak nagyobb helyet, inkább arra fókuszáltak, hogy ismerkedjünk egymással. Bemutattuk például az országainkat. Én is tartottam egy kétperces prezentációt Magyarországról, és próbáltam kicsit turistaként gondolkodva kiemelni dolgokat, amik számukra esetleg érdekesek lehetnek. Felvillantottam néhány jellegeztes magyar ételt, és főleg budapesti nevezetességeket a Hősök terétől a Széchenyi fürdőig. Olyasmiket is elmondtam, hogy itt sokan szeretik a focit” - meséli Lawson Richard Hanh.
A képen balról jobbra: dr. Tamás Andrea (PTE ÁOK), Lawson Richard Hanh (IBB Hungary) és Tatjana Schmidt (IBB) a FENS konferencián, Párizsban. A fottó forrása: http://ic.pte.hu/hu/brain-bee
“Díjazásban ugyan nem részesültem, de a döntőben már volt lehetőségünk arra, hogy néhány komoly agykutatóval megismerkedjünk” - mondja Lawson Richard Hanh. A fiatal tehetségre mégsem ez volt nagy hatással: “A BrainBee révén lehetőségem volt a FENS keretében meghallgatni a Nobel-díjas Thomas C. Südhof előadását, aki a szinapszisok képződéséhez fontos két fehérjecsalád kutatásáról beszélt. Megmutatta,
milyen olyan tudósnak lenni, aki a tudományágában a legújabb dolgokkal foglalkozik.”
És hogy jövőre találkozunk-e vele a PTE-n, a következő nemzeti versenyen? Erről Lawson Richard Hanh így nyilatkozott: “Még nem kérdeztem rá, de elvileg indulhatok újra a jövőre meghirdetett magyar Brain Bee versenyen. Ha ezt a szabályok valóban megengedik, mindenképpen szeretnék is indulni!”