close
Címlap3. Az egészség és a jóllétŐk a legjobb középiskolások az idegtudományokból

Ők a legjobb középiskolások az idegtudományokból

Lezajlott az International Brain Bee magyar fordulója. Az eseményre május 28-án került sor a Szentágothai Kutatóközpontban.
A középiskolások közül a verseny második, szóbeli vizsgáit követően a harmadik helyet Bősze Boldizsár (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) érdemelte ki, ő egy Sobotta atlaszt kapott, melyet Freund Tamás akadémikus dedikált. A második helyet Wodala János Dániel (Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium) nyerte el, ő a dedikált atlasz mellett egy iPaddel is gazdagodott.

Az első, aki a nemzetközi versenyen Magyarországot képviseli majd, Lawson Richard Hanh lett (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), aki a lehetőség mellé egy kétszemélyes párizsi utat is a magáénak tudhat.

(Interjú a nyertessel ezen a linken olvasható.)

“Örülök, hogy ez az első alkalom ilyen szuperül sikerült, mert mindenki nagyon felkészült volt. Az, hogy tizenhat-tizenhét évesen a neuroanatómia, idegélettan, neurofarmakológia és egy klinikai neurológiai területen is ilyen érdeklődéssel és ilyen felkészültséggel rendelkezzenek a gyerekek, szuper!”- kommentálta  a versenyt dr. Helyes Zsuzsanna, a PTE SZKK elnöke. A harminchét jelentkezőből tizenketten kerültek a második fordulóba. “A feladatok még egy orvostanhallgató számára is borzasztó nehéz kérdések lettek volna.

Az, hogy valaki tizenévesként ilyen tudással rendelkezik, fantasztikus, és utánpótlást jelent az idegtudományi kutatások és az idegrendszerrel foglalkozó klinikai szakemberek tekintetében is”

- tette hozzá dr. Helyes Zsuzsanna.
Az utánpótlás azért is fontos, mert az idegrendszert érintő betegségek a munkaképtelenséget, jelentős életminőség-romlást és halált okozó betegségek közé tartoznak. “Számos olyan idegrendszeri betegség van, a krónikus fájdalomtól kezdve a neurodegeneratív mozgásszervi vagy éppen a kognitív képességeket befolyásoló betegségekig, melyek abszolút nem kielégített terápiás területek, vagyis van mit kutatni a betegek kezelése érdekében. Ennek Magyarországon és a Pécsi Tudományegyetemen is van alapja, előzménye, és rengeteg lehetőséget rejt.”
Az idegtudományok iránt érdeklődő fiatal tehetségek számára nyitottak a tudomány kapui. Dr. Helyes Zsuzsanna szerint:

 “Aki érettségi után ebbe az irányba indulna, annak egyenes útja van.

Mind infrastruktúra, mind kutatási profilok, mind finanszírozási lehetőségek tekintetében olyan erős kutatócsoportok működnek Magyarországon, melyekhez érdemes csatlakozni.
Amiben Pécsett nagy előnyünk van minden más kutatócsoporthoz képest, az az, hogy sokkal inkább tudunk klinika-orientált idegtudományi kutatást folytatni. A kutatóközponton túl az orvoskar, a TTK, a GYTK is együtt működik a klinikummal. Transzlációs idegtudományi kutatásokat folytatunk, vagyis a sejtszintű vagy a sejten belüli folyamatok vizsgálatától a betegágynál való hasznosulásig terjed a spektrum. Egyenes a tehetségek útja, csak jöjjön a sok-sok lelkes és ambiciózus fiatal!”

A BrainBee következő magyar fordulójára 2023-ban kerül majd sor. A részletek ezen a honlapon olvashatók majd, a megmérettetés alapját képező szakirodalom pedig ugyanaz lesz, mint idén, vagyis már most érdemes készülni!

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni