Az Európai Regionális Tudományi Társaság (European Regional Science Association – ERSA) éves konferenciájának a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági kara adott otthont 2022-ben augusztus 23-26-a között. Az esemény fókusza alapvetően a digitalizáció okozta területi egyenlőtlenségek feltárására irányult, de kiemelten foglalkozott a koronavírus-járvány hatásaival is. A tematika ezt a kérdéskört három fő aspektusból közelíti meg: a hálózatok, a vállalkozások és a regionális fejlődés nézőpontjaiból – két szervezővel Dr. Szerb Lászlóval és Dr. Gál Zoltánnal (PTE KTK) beszélgettünk a konferenciáról, annak lehetséges hatásáról.
Milyen gyakran van ekkora jelentőségű konferencia a pécsi Közgazdaságtudományi Karon?
Szerb László: Törekszünk arra, hogy nemzetközi konferenciát legalább kétévente rendezzünk, de ilyen jelentőségű még nem volt a Karunk történetében.
Gál Zoltán: Ez az ERSA 61. konferenciája, amelyet negyedik alkalommal rendeznek Magyarországon, de 1985-ben volt nálunk utoljára, ráadásul mindegyiket a fővárosban szervezték meg eddig – ez az első, hogy vidéken van. A COVID előtt utoljára Lyonban rendezték meg a konferenciát, kétéves kimaradás után találkozhattunk újra személyesen a szakma krémjével. 400 előadó vesz részt személyesen a konferencia három napján, de az online szekcióban még plusz 310 résztvevőnk volt. Elkülönítettük a szekciókat, így tisztán online szekciók mellett tisztán hagyományos szekciók is voltak az öt napos rendezvényen.
Miért kapta meg Pécs a lehetőséget?
SZ.L.: A Magyar Regionális Tudományi Társaság, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont közös szervezésében jött létre a konferencia, amelynek elnyerése valódi versenyen történt. Ez egy szakmai elismerés, és előzetes szűrőkön mentek keresztül a jelentkezők.
G.Z.: 2017-ben az ERSA elnökével beszéltünk egy Groningen-i konferencián, még csak informálisan Varga Attilával közösen adtuk elő a szándékunkat, akkor ő személyesen támogatta az ötletet. 2018-ben prezentáltam a Corck-i kongresszuson az első pályázati anyagot, és itt választottak ki minket, de csak a második fordulóban tették le a voksot Pécs mellett. Eredetileg 2020-ban szerettük volna megtartani, de a COVID miatt csúszott a rendezvény.
De azt nem mondta ki, mi szólt Pécs mellett?
G.Z.: Működött itt egy doktori iskola, amely erős regionális kutatási hangsúllyal bírt és Európában jelentős szakmai elismerést vívott ki (a vezetője Varga Attila), Pécsett indult el a regionális tudományi közgazdászképzés doktori szinten. A döntéssel támogatták az itt működő szakmai közeget. Szerb László vállalkozói kutatásait, az itt folyó hálózati kutatásokat… Sok szakmai indok tette érdekessé Pécset.
Varga Attilát betegség akadályozza, hogy részt vegyen a konferencián, de önök is, mindketten komoly nemzetközi beágyazottsággal rendelkeznek.
SZ.L.: Varga Attila nemzetközileg is jegyzett a regionális kutatásai miatt ismert. Gál Zoltán kollegám szintén. De idehozni egy konferenciát évtizedes szakmai kutatómunka eredménye, ennyi idő kell ahhoz, hogy egy ilyen nemzetközi szervezetbe megfelelően integrálódni tudjunk.
Hány országból érkeztek most a pécsi konferenciára?
G.Z.: 37 országból érkeztek személyesen résztvevők, s online 40 feletti országról beszélhetünk. Orosz kollégák az utazási korlátozások miatt főleg csak online szekcióban vehettek részt a tanácskozáson. Az USA-ból, s Japánból is többen érkeztek, s két plenáris előadó amerikai volt.
Akkor ez egy világesemény?
SZ.L.: Európai a főszervező, de ez tényleg egy tudományos világesemény. Európában tartjuk, de nem csak Európára fókuszálunk.
G.Z.: Az ERSA a RSA legnagyobb létszámú tagszervezete, emiatt a konferenciája is a legnagyobb presztízsű.
Milyen az itt prezentált kutatások fő iránya?
SZ.L.: A regionális tudomány interdiszciplináris tudomány, földrajzi, közgazdaságtudományi, szociológiai alapmegközelítésekkel dolgozunk, ez idővel a közgazdasági főhangsúlyt kapott, azt vizsgáljuk, ami egy régiót egyedivé tesz. Az agglomerációs hatások például azt jelentik, hogy mi a szerepe a térségben egy nagyvárosnak, vagy épp annak hiányának. Milyen erők ösztönöznek arra, hogy nagyobb sűrűségben éljenek emberek? A konferencia egyik témája az egyenlőtlenségek szerepét vizsgálta. Sokáig a növekedésre koncentráltunk csak, de az derült ki, hogy a növekedés önmagában nem old meg semmit, az egyenlőtlenségek csak fokozódtak. Nincsenek válaszaink a lehetséges megoldásra. Éppen zajlik egy digitalizáció vezette ipari forradalom, amelyben Európa nem a másod, hanem csak a harmadhegedűs szerepét játssza, Amerika és Kína mögött. Ez komoly probléma, azzal együtt, hogy az egyenlőtlenségek még nem éleződtek ki annyira, mint Amerikában vagy Kínában. A hálózatosodás és a vállalkozás és a gazdasági növekedés is altéma. Ezek alkotják a konferencia fő fókuszát. Mi is ilyen témákat kutatunk, modelleket, szimulációkat gyártunk, gazdaságpolitikai javaslatokat készítünk. Próbáljuk kiballanszírozni, miként lehet az EU-s erőforrásokat úgy elosztani, hogy ne feltétlen sértsék meg a gazdasági növekedést, de nagyobb egyenlőtlenséget eredményezzenek.
Hogy ne a politika határozza meg támogatások elosztását, hanem valamifelé más elv?
SZ.L.: Az egyenlőtlenségekre sajnos úgy tűnik nincsen hatásos gazdaságpolitikai válasz. A különbségek csak növeksznek.
G.Z.: Ezek mindig is megvoltak.
SZ.L.: Igaza van a kollegámnak, valamilyen formában mindig is jelen voltak a különbségek.
G.Z.: A politika a különbségeket csak menedzselni képes, de nagy, átfogó felzárkózási szakaszok nagyon ritkán jönnek létre. Egy ilyen volt a múlt század ’50-es, ’60-as éveiben. Kelet-Európa ebből kiszorult, nem jóléti államok jöttek létre keleten, hanem a tervgazdálkodási rendszerek. Ekkor Olaszország közepes jövedelmű országból a magas jövedelműek közé került. Japán is így emelkedett ki, később ugyanígy Dél-Korea, és a Kis Tigrisek államai is közepes majd fejlett államok lettek. Európa egyik nagy problémája, hogyan mérik a konvergenciát az országok között – felzárkózás az EU átlagához, GDP/fő – és azt tapasztalják, hogy ha van is némi felzárkózás, vagy valami különbségcsökkenés, de ezek nem látványos felzárkózások. Ezzel szemben az országokon belül is tovább nőnek a különbségek. Varga Attila írta egy cikkében, hogy egy ország gazdasági növekedése a részek növekedésétől függ.
Öt magyar régió van benne a húsz legszegényebb EU-s régióban.
Amióta Budapest különvált Pest megyétől, azóta Pest megye lett Kelet-Közép-Európában a 20. legszegényebb régió. Ez azt mutatja, hogy az ország növekedését ezek a régiók visszahúzzák. Nemcsak a régiók versenyeznek Európában, hanem a fővárosok, a globális régiók. Kelet-Közép -Európában, ha nem is globális városok, de azért jelentős metropolisztérségek: Varsó, Prága, Budapest, s ha a fajlagos GDP alapján Budapest már 2018-ban Bukarest mögé került. Elég provokatív és látványos az a tény, hogy az összes erdélyi régió fejlettebb, mint Pest megye és az öt másik magyar elmaradott régiónk. De ma már több indikátort használ a regionális tudomány, nem csak a GDP-t.
SZ.L.: Ha a fogyasztást vizsgáljuk, akkor még nagyobbak a különbségek.
G.Z.: A GDP felét, vagy még többet elvisznek az itt dolgozó multinacionális vállalatok. A GDP adatok kedvezőbbek önmagukban, mint a jövedelmi és termelékenységi mutatóink.
Mi lesz a konferencia haszna? Az online résztvevőkkel együtt 700 előadó tevékenysége egy valóságos tudásrobbanás. Milyen következményekkel jár ez az egyetemen?
SZ.L.: A helyi szervezésben sokan vettek részt, a PhD hallgatóink is segítenek, az előadásokra is odafigyelnek. Amit a COVID alatt nem lehetett megcsinálni, arra most képesek vagyunk: a hálózat-, és kapcsolatépítésre.
Ma a kutatások nem úgy zajlanak, mint Kant idején, hogy kinn sétálgatott Königsbergben a tengerparton és csak kipattantak a gondolatok a fejéből, leírta és valamikor megjelentek.
Ma csoportos kutatásokat végzünk, hálózatosan működünk, kellenek a partnerek. Ez kiváló alkalom a fiatal hallgatóinknak, arról nem is beszélve, hogy maga a konferencia is külön lehetőséget kínál az új kutatók kinevelésére. Egy tudomány erejét a fiatal kutatók létszáma mutatja, ha csak hatvan felettiek lennének itt, akkor a kihalás veszélyeztetné a tudományunkat.
G.Z.: Generációk is profitálnak a konferenciából, felkerültünk egy szakmai térképre. Erősítettük a kar, az egyetem nemzetközi beágyazottságát, presztizsünk is növekedhet, ha sikeresnek ítélik a szervezést a résztvevők. A konferencia nagyságrendje is mutatja a kar erejét. Kockázatos anyagi vállalkozás is volt. De a nem anyagiakban mérhető szellemi hozadéka a konferenciának igen jelentős.
A konferencia előadói mennyire – nincs rá jobb szó - híresek?
SZ.L.: Abszolút topelőadók tartják a plenáris előadásokat. London Scool Of Economics, Cambridge, University of California, Rotterdami és Bécsi Egyetemek… Elég erős a mezőny, az összes előadónk nívós kutató.
És bocsánat, hogy megkérdem, de itt élünk az EU egyik legszegényebb régiójában. Le lehet szűrni a konferencia tudásanyagából valamit, hogy a helyzetünk valamit javuljon?
G.Z.: Ha az egész EU-t nézzük, akkor a 18. legszegényebb régió vagyunk, ha csak a Kelet-Európai régiót nézzük (Francia Guyana-t és néhány görög és portugál régiót nem számítva, amelyek a válság miatt most kerültek be), akkor 15 éve masszívan a 10. legszegényebb régió vagyunk.
Ez azért döbbenetes számomra, mert mégsem Besszarábiában vagyunk!
G.Z.: Igen, a mi Észak-Alföldi régiónktól már csak egyetlen szegényebb régió van Romániában. Ez a legnagyobb probléma, hogy mindenki szuperlatívuszokban beszél a tájról, az egyetemi infrastruktúráról, hogy ez milyen gazdagnak tűnik, de ha megnézzük a jövedelmi viszonyokat, a GDP-t, az iparosodás mértékét, az alacsony külföldi tőkevonzó képességet, a bányászat tönkremenetelét, hogy a város és a régió sem talált magára, az elnéptelenedést, azt, hogy az országba érkező külföldi tőke mindössze 1%-a érkezett a régiónkba…
Az látszik, hogy nincsenek hagyományos gazdasági ágazatok, amelyben sikert tudnánk felmutatni.
Az egyetemi innovációtól várja mindenki a sikert, de azt látjuk, hogy egész Európában nem sikerült a kutatási eredményeket a gyakorlatba átültetni. Egy ilyen régióban, egy ilyen egyetemen, ahol csökken nominálisan is a ráfordítás, ott még nehezebb, s hiányzik a helyi szektorok tudásfelszívóképessége is. Ennek fő oka, hogy PTE tudástermelési specializációja és a Pécsi városrégió gazdasági/ vállalkozásainak ágazati szerkezete között nyilvánvaló a meg nem felelés. Az egyetemi infrastruktúra színvonala ugyan sokat javult, s a legjobb nyugati egyetemekkel is versenyképes karunk IT és oktatástechnikája, de felsőoktatási bérek és a kutatási pénzek tekintetében még mindig erős a lemaradás a cseh egyetemekhez képest is.
SZ.L.: A tudomány oldaláról eddig is megtettük a javaslatainkat. Az más kérdés, hogy mennyire fogadták meg. Az EU-s pályázatok írásakor megnövekedik a kereslet a termékeink iránt, az előrejelzések, modellezések… Aztán a pénzeket megint máskép osztják el. Csodák nincsenek. A Dél-Dunántúl lefelé megy, ezen belül Pécs is. A COVID-járvány óta mintha ez még fel is gyorsult volna. A rendszerváltás után Miskolc volt a legnagyobb vesztes, most a Covid-járvány után úgy tűnik Pécs. Nincs olyan család, ahol egy hozzátartozó ne külföldön dolgozna, vagy Budapesten, megy az elvándorlás, az agyelszívás. Az egyetemen is ezt érezzük. Nincs olyan helyi ipar, amely képes lenne felszívni a hallgatóinkat. De hogy pozitív dolgot is mondjak, ott van például Bóly. Odaköltözött a Terrán, amely egész Dél-Dunántúlon a legnagyobb magánvállalat. Miért egy párezres kisvárosban növekedett fel ez a cég, miért nem a nagyvárosban? Én nem tudom a választ, de talán olyanoknak kellene adni a marsallbotot, akik már valamit letettek az asztalra.
G.Z.: Született egy kutatás – három szerzője plenáris előadó is a konferencián – az Európai regionális fejlődési csapdákról, Dél-Dunántúl is szerepel benne, Magyarországról az egyetlen régió. Szerintük ez a térség fejlődési csapdában van, az alacsony jövedelmű régiók között önmagához és a versenytársaihoz képest sem (határon belül és kívül is lemodellezték) rendelkezik olyan növekedési faktorokkal, amelyek "szebb jövő" ígéretét hordoznák magukban. Egy másik modelljükben öt magyar régiót is ebbe a kategóriába soroltak.
Magyarországon az elmúlt 15 évben nőttek a regionális egyenlőtlenségek.
A statisztikailag kimutatható gazdasági növekedés harmincéves átlagban és az elmúlt évtized átlagában is csak 2% körül mozgott, belekalkulálva a válságidőszakokat. Ez bizony nem sok jót ígér a felzárkózásunk tekintetében.
SZ.L.: Várunk arra, hogy egy külföldi nagybefektető jön? Ez már évtizedes várakozás. Várjuk a herceget a fehér lovon. Utána kiderül, hogy nincs ember, aki dolgozna, messziről kell ideszállítani a munkásokat.
G.Z.: A külföldi működőtőke önmagában csak szigeteket képes létrehozni. Felzárkózni azok az országok tudnak, amelyek hazai vállalkozásokat tudnak helyzetbe hozni, vagy valamilyen tudást be tudnak szivattyúzni. Ehhez egy jól működő fejlesztő állam és konzekvens gazdaságpolitika szükséges. De az is kiderült, hogy vertikálisan integrálódó külföldi működőtőke értékláncokban a fejletlen régiók mindig rosszul járnak. A fejlettebb régióba érkező tőkebefektetés jobban képes integrálódni, a szinergiák, a kisugárzó hatás is jobban képes működni. Ez egy csapdahelyzet. Az alternatívák pedig még ennyire sem váltak be a kínai és az orosz FDI (külföldi közvetlen beruházás) is súlyos függőségeket hordoz.
Gál Zoltán, Szerb László és André Torre, az ERSA elnöke
