A tavalyi év végén jelent meg A Magyar Királyság a kora újkorban című kötet az Árkádia Kiskönyvtár – Történelem 5. Szerk. Gőzsy Zoltán, Varga Szabolcs. Pécs, Kronosz Kiadó, 2020. 162 lap.
A szerkesztői előszó ismerteti a kötet célját: a Magyar Királyság kora újkori történetéről írott közérthető tanulmányokkal reflektálnak a középiskolai tantervek tudásanyagára, így bővítik a kora újkori történelmünkről alkotott fogalmainkat, de reagálnak is a közoktatásban sorozatosan előforduló tévedésekre, pontatlanságokra, a már meghaladott tudományos eredményekre. Ez a könyvsorozat főként a középiskolai történelemtanároknak szól, de a diákok és az egyetemi hallgatók számára is éppolyan érdekes lehet.
Pállfy Gézáé az első tanulmány, az első része a korszakról alkotott 20. századi félreértésekből idéz fel többet, majd Pálffy az 1526 után körvonalazódó Habsburg Monarchia előzményeire koncentrál, majd az integráció folyamatát elemzi, azt hogy a Habsburg Monarchia és a Magyar Királyság több szempontból - politikailag, gazdaságilag is – egymásra utaltak. Kialakult egyfajta kompromisszumhoz: a magyarország történelmi területei a Monarchia védőbástyájaként szolgáltak, éppen ezért, mintegy viszonzásképp a fontosabb magyarországi hadi, pénzügyi pozíciókat a magyar főnemesi elit tölthette be. A tanulmány még a gazdaságtörténettel is árnyalja a képet a magyar történelem fordulatokban gazdag évszázadáról.
Pálffy a főbb konfliktusokat is megidézte, amelyek a Habsburg-magyar viszonyt egyre inkább elmérgesítették. A 17. században zajló magyar történelmi események a szerző szerint inkább kiegyezésekben, mint forradalmakban vagy szabadságharcokban bővelkedett, Pálffy szerint ekkor a magyarok – a korábban éltekkel szemben –
nem „örök szabadságharcosok”.
Erdélyi Fejedelemséget Oborni Teréz mutatta be, ez az állam volt a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom ütközőzónája. A tanulmány elején az a kérdés kap nagyobb figyelmet, hogy mely időpontot nevezhetünk a Fejedelemség születésnapjának. Megismerhetjük a bő egy évszázados Erdélyi Fejedelemség területi változásait, a fejedelemség becsült demográfiai adatait is. A tanulmány második részében a híresebb fejedelmek bel- és külpolitikai mozgásterét is ismerteti. Végül a fejedelemség korszakait követhetjük végig, majd a fejedelemség bukását foglalta össze Oborni. A szerző leírta, hogy a fejedelemség valójában a magyar államiság továbbélésének fontos tényezője volt a korszakban, kiemelkedő szereppel bírt a magyar nyelvművelés területén, de Erdély befogadó államként viselkedve helyet adott a humanizmus és reneszánsz képviselői, valamint a hitújító mozgalmaknak is.
I. Szulejmán (forrás: Wikipédia)
Sudár Balázs a hódoltsági oszmán berendezkedésről adott összefoglalót. Áttekintette az oszmán etnikum és a hódítókkal kapcsolatos terminológiát éppúgy, mint az oszmánok Mohácsig lezajlott államfejlődését is bemutatta. Sudár a teljes 150 évet elemezte, nem csupán I. Szulejmán hódító időszakát. Írt a hódítók közigazgatási rendszeréről, a kulturális berendezkedéséről és a Porta küldöttjeinek viselkedési szokásait, valamint a betelepült sokszínű etnikai csoport és az országban maradt keresztény lakosság együttélésének módjáról. Sudár írt az oszmán uralom negatív hatásáról a magyar kultúrára. A szerző szerint a Kárpát-medencei lakosság etnikai térképe ezekben az évtizedekben átalakult, a szinte folyamatos háború visszavetette a magyarországi kulturális fejlődést, egyedül a reformáció terjedésére hatott pozitívan az oszmán tisztviselők passzivitása. Az oszmán hatást a magyar területen fennmaradt dzsámik, fürdők, és a jövevényszavak is mutatják.
Varga Szabolcs a Magyar Királyság szerves részét képező drávántúli területeket vizsgálta írásában, a térség történelmében bekövetkezett 15–17. századi változásokat mutatta be, valamint azt, hogy visszafoglaló háborúkat követően a 18. században hogyan kanyarodott el fejlődésük. Vázlatosan ismertette Varga Horvátország és Szlavónia és a Magyar Királyság középkori kapcsolatait is. Majd a területre gyakorolt oszmán hatást ismertette.
Tózsa-Rigó Attila A Kárpát-medence a (közép-)európai gazdasági rendszerben a kora újkor első felében című írása középpontjába az került, hogy milyen kevés figyelmet kap a középiskolai történelemoktatásban a társadalom- és gazdaságtörténeti. A szerző a mezőgazdasági termelési ágakról is ír, az ebben az időszakban megváltozott birtokszerkezetről, a megnövekedett gabona- és szőlőtermelésről, a borkereskedelemről és a marha-, a ló- és a juhtenyésztésről szintén. A Kézműipar és szolgáltatás című alfejezet a 16–17. századi városi céhek szempontjait tárja fel, majd a Kereskedelemről írt.
Kenyeres István a Hadügyi forradalom és államigazgatás a Habsburg Monarchiában a kora újkorban című tanulmánya középpontjába a Habsburg Monarchia került, de a szerző csak a közép-európai birodalom hadtörténetéről írt. Kenyeres megállapította, hogy a Habsburg Monarchia másfél évszázados lemaradásban volt a centralizált államigazgatás és hatékony adórendszer terén a spanyolokhoz, svédekhez képest, csak az államadósság mértékében zárkózott fel hozzájuk, s bár az oszmánokat kiszorította a magyar területekről, de a nagyhatalmi státuszra hiába vágyakozott.
Szigetvár ostroma (forrás: Wikipédia)
Végh Ferenc pécsi hadtörténész a török kori végvárakról írt. A szerző bemutatta a kora újkori magyar végvárrendszer három különböző szintjét: a fővárak, a súlyponti végházak, a kisebb végházak, illetve az őrházak rendszerét. Az első csoportba tartozó erősségek: Eger, Győr, Kanizsa, Szigetvár... A második kategória a kb. 300–600 fős helyőrségeké: Pápa, Veszprém vagy Kiskomárom. A harmadik egység középkori lovagvárakból vagy kolostorokból kialakított erődök rendszere volt. A legkisebbek az őrházak vagy strázsaházak, kőépületet jelentettek.
