close
CímlapEgyetemi életAz UnivPécs majdnem printje

A Koronavírus-járvány sok mindent megváltoztatott, így a Pécsi Tudományegyetem magazinjának következő nyomtatott száma sem jelenhetett meg a szokott formában. A szerkesztőség mégis létrehozott egy újságot, amely ugyan csak digitálisan fogyasztható, de a megszokott igényességgel tördelt, s törekedtünk arra is, hogy olyan háttértartalmat kínáljunk, amely kissé kizökkent a hétköznapok karanténjából.

„A vírus örökítőanyaga olyan, mint az ujjlenyomat.”

Mi mással kezdődhetne járvány idején lapszámunk, mint egy nagyinterjúval a PTE talán legismertebb virológusával, Jakab Ferenccel, aki nem csupán a Szentágothai Kutatóközpontban dolgozik, hanem a kormány által felállított országos kutatócsoportot is ő vezeti. Őt követi egy interjú Betlehem Józseffel, aki a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese, de ő vezeti a PTE Operatív Stábját is, így ő irányította az egészségügyi katasztrófahelyzetre reagáló felkészülést. 

Schepp Zoltán, a KTK dékánját a koronavírus gazdasági hatásáról kérdeztük, aki a közgazdaságtanban használt fogalomhoz, a „Fekete hattyúhoz” hasonlította a kialakult helyzetet. 

Színes anyagok is találhatók a magazinban, Guld Ádámmal a koronavírus okozta médiapánik hatásáról, kialakulásáról beszélgettünk, de a PTE Nemzetközi Tavasz néhány rendezvényéről is beszámoltunk. 

A PTE-en folyó fejlesztések helyzetét is ismertettük, mert például járvány ide, vagy oda, elkezdődött a 2750 négyzetméter hasznos alapterületű Fogorvosi Elméleti tömb kivitelezése, illetve Nyitrai Miklós, az PTE ÁOK dékánja beszélt a pécsi orvosképzés közeli, s távolabbi jövőjéről, s most folyó stratégiai fejlesztésekről. 

Lapszámunk talán két legizgalmasabb anyaga található a lapszám szívében. Eric Slooten, az IT Services Hungary ügyvezető igazgatója díszdoktora lesz a PTE Műszaki és Informatikai Karának, az ő sziporkázó székfoglaló előadásáról számoltunk be:

A robotok elveszik a munkánkat? Vagy csak emberebb lesz az ember? –címmel.

Reith András nemzetközileg is ismert építésszel, ClimaDesign szakértővel az építészet és a klímaváltozás kapcsolatáról beszélgettünk.

Ehavi címlaplányunk Kínából jött, angol szakos hallgató, a Shandong egyetemről érkezett a PTE-re, Jinan tartományból, és nemcsak tanul a városunkban, hanem két pécsi középiskolában tanít is (kínai nyelvet).ú

Egy különösen érdekes könyvről is beszámoltunk, a pécsi egyetemei polgárok 100 évét bemutató kötet Ruprecht Judit, Lengvári István és munkatársunk, Csortos Szabolcs munkája, mely az Egykor és ma címet viseli.

A vizsgaidőszakra készülve talán jól jön egy-két jegestea recept, de felidézhetjük a legendás Szenes klub történetét is Kosztis Attila, zenei szakírónak köszönhetően.

 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni